A jegesmedvékért aggódunk, a munkavállalókért miért nem?

Jeffrey Pfeffer professzor szerint összefüggés van a vezetői gyakorlatok, a munkahelyi stressz és az ezek következtében bekövetkező betegségek, a gyógyításukra fordított egészségügyi kiadások között. Vagyis, ha a munkahely, a humán erőforrás menedzselése fenntarthatóan működne, ezek a költségek is csökkenthetőek lennének. Az Egyesült Államokban az ötödik halálozási tényezőnek számítanak a munkahelyi betegségek. (A listát ott is a szív és érrendszeri betegségek, valamint a rák vezetik.) Egy év alatt 120 ezer ember hal meg ezen betegségek következtében, a munkáltatók mégsem hajlandóak változtatni a munkaetikán.

A professzor hangsúlyozta, hogy nem annyira az számít, hogy valaki mely területen, iparágban dolgozik, vagy melyik generációhoz tartozik, mint inkább az, hogy mennyit dolgozik. Miközben a technológiai fejlődés következtében dolgozhatnánk akár egyre kevesebbet, rövidebb munkanapokkal, munkahetekkel, ennek éppen az ellenkezője történik. Meg kellene győzni a menedzsereket - ez ma egyébként már számos tudományos kutatás és felmérés eredményével is megtámogatható érvelés -, társadalmi mozgalommal nyomatékosítva, hogy a mai gyakorlat nem csak a munkavállalóknak nem tesz jót, hanem a teljesítménynek, és így a profitnak sem.

A legfontosabb „megbetegítő” tényezők:

• munkanélküliség
• munka feletti kontroll hiánya
• munka-magánélet közötti egyensúly hiánya
• túlzott munkahelyi megterhelés/elvárások
• túlórák
• többműszakos munkavégzés
• a szervezet nem fair működése
• leépítések (melyek után megemelkedik az öngyilkosságok száma is)
• gazdasági bizonytalanság
• alacsony társadalmi támogatottság

 

(Mindezt az Egyesült Államokban súlyosbítja, hogy nem jár mindenkinek egészségügyi ellátás, hanem a munkáltatón múlik, hogy fizet-e egészségbiztosítást a munkavállalójának.)

 

 

 

 

„Ki ölte meg a legtöbb munkavállalót?”

 

Ugyanakkor a mai munka és szervezeti kultúra kialakulásában mi dolgozók is „vastagon” benne vagyunk, hiszen - erről már nem egyszer írtunk korábban - manapság valakinek a státuszát, fontosságát az befolyásolja, hogy mennyit dolgozik. Ez a történelem folyamán éppen az ellenkezőjére fordult, hiszen néhány évszázaddal ezelőtt pont a társadalmilag legmagasabb státuszban lévőknek nem kellett dolgozniuk, emelte ki a professzor. Manapság azonban szinte „kérkedik” a munkavállaló a túlórákkal és pótolhatatlanságát bizonyítja az vezérigazgató, amikor éppen csak megszületett gyermekei mellől rohan vissza a cégvezetésbe.

Jeffrey Pfeffer szerint a mai munkahelyi gyakorlat nem csak a munkavállalóknak, a profitnak sem tesz jót
A megoldás vagy legalábbis lépést jelenthetne ebben az irányban, ha például a munkáltatókat „szégyenpadra” lehetne állítani. Nem csak a legjobb, hanem a legrosszabb munkáltatókról is lista készülne. Ez talán visszatartó erőt jelentene, hiszen ki akarna egy ilyen listán szerepelni az employer branding korában. A lista címének a professzor egyenesen azt javasolta: „Ki ölte meg a legtöbb munkavállalót?” Erre példaként a kanadai kormányt említette, amely a legkörnyezetszennyezőbb cégekről hoz nyilvánosságra listát az elrettentés jegyében. (Magyarországon végül is ilyen célt szolgálhatnának az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának vizsgálati eredményei, amelyek a foglalkoztatási visszaélésekről, szabálytalanságokról, munkabiztonsági kockázatokról szólnak.)

Mit gondol a saját egészségéről?

Jeffrey Pfeffer professzor szerint minden más felmérésnél jobb előrejelzője a megbetegedéseknek és a halálozásnak az az egyszerű kérdés, hogy egy egytől tízig tartó skálán értékelje az egyén, hogy érzi magát, hogyan értékeli a saját egészségét, és ez az érték hosszú távon hogy változik.

A halálozást a munkanélküliség 44%-al, a hosszú munkaórák 25%-al, míg a munka feletti irányítás hiánya 20%-al növeli. Míg a munka-magánélet egyensúlyának felborulása megduplázza a valószínűségét annak, hogy valaki rossznak értékeli saját egészségét. A munkahelyi tényezők által okozott megbetegedések az Egyesült Államokban 180 milliárd dolláros költséget jelentenek. A munkahelynek az egészségre a passzív dohányzással összemérhető negatív hatása van.

A képzettség mértéke is fontos előrejelző lehet, hiszen például a magasabban képzett munkavállalóknak általában ritkábban kell műszakban dolgozniuk, így kevésbé vannak kitéve bizonyos káros foglalkoztatási gyakorlatoknak. Ahogy a magasabb képzettséggel Amerikában nagyobb valószínűséggel jár a munkakörrel együtt az egészségbiztosítás is. A várható élettartamban jelentkező egyenlőtlenségeket 10-38%-ban magyarázhatják a munkakörülmények eltérései.

A profit érdekében kellene vigyázni a dolgozók egészségére

Miközben a rövidebb munkaórák javítják a termelékenységet, a motiváció pedig akkor a legerősebb és a produktivitásra is az van a leginkább pozitív hatással, ha valaki autonómiát kap a munkájában, és saját feladata felett kontrollal bír. Így a fizikai környezet túl el kell kezdeni foglalkozni a munkahelyi wellbeinggel, hogy a munka kevésbé legyen „életveszélyes”, ehhez pedig csökkenteni kellene a szervezeti stresszt, és a nemzetközi szinten jellemző tendencián fordítani, hogy mindenütt kevesebb emberrel próbálják meg megoldani a munkát, mint ahányan azt el tudják végezni, hangsúlyozta a Stanford University professzora.

A legfontosabb következtetés a munkáltatók és a társadalom számára, hogy a gazdasági érdekek nem ellentétesek a munkavállalói élet értékével.