kapubanner for mobile
Szerző: Bánosi Eszter
Megjelent: 7 éve

Legyenek egészségesebb céljaink a perfekcionizmusnál



A túlzottan magas elvárások miatt keletkezett kudarcélmény károsítja a perfekcionisták önbecsülését. Ezeknek az embereknek gyakran segítségre van szükségük ahhoz, hogy felismerjék azt, ami reálisan megvalósítható, és útmutatást kapjanak a megfelelő célok kitűzéséhez. Vezetőként támogathatjuk kitartásukat, rugalmasságukat és szorgalmukat, hiszen ezek kívánatos tulajdonságok, amennyiben nem társul hozzájuk a tökéletességre való törekvésből adódó szorongás. A túlságosan aprólékos munkavégzés még nem gond, a „bénulás” akkor következik be, amikor a tökéletesség céllá válik.

A cselekvés jobb, mint a tökéletesség



A túlságosan magas célok nemcsak a sikerességet gátolják, de annak is kedveznek, hogy a perfekcionisták folyamatosan halogassák a nehezebb feladataikat. A komolyabb határidők idején a bénulásnak és a halogatásnak különösen súlyos következményei lehetnek, ami tovább károsíthatja a pszichológiai egészséget. Ha úgy tűnik, hogy a hibázás lehetősége visszatartja a dolgozókat, bátorítsuk őket apróbb lépések megtételére. Az első lépések a legnehezebbek, ezért kerüljük el a túlzást. Emlékeztessük őket korábbi tapasztalataikra és sikereikre, maradjunk türelmesek, és ne legyünk kritikusak.

A perfekcionizmus félrevezető tulajdonság, hiszen kemény munkával, aprólékossággal, elkötelezettséggel kecsegtet, akár még motivációt és magasabb teljesítményt is nyújthat, mégis komoly mentális problémákkal, irracionális gondolkodással, kételkedéssel és aggodalmakkal jár,

A Harvard Business Review cikke alapján

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A kutatások szerint egyre többen válnak perfekcionistává, és ez nem jó hír
2. oldal - Legyenek egészségesebb céljaink a perfekcionizmusnál
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek a kiégés legfőbb jelei a pszichoterapeuta szerint

A szakember szerint a nyitottság kultúrájának kiépítése elengedhetetlen a kiégés megelőzéséhez. Teljes cikk

Aki hazamegy időben és nem túlórázik, fizetésemelést kap – figyelem, igaz történet!

Vajon tényleg eljöhet az a világ, melyben a cégek egyre inkább elismerik és jutalmazzák azokat az alkalmazottakat, akik egészséges határokat... Teljes cikk

Új SZÉP-kártya zseb segíti, hogy többet mozogjanak a magyar munkavállalók

Évente 37 millió munkanap esik ki betegség miatt Magyarországon, ami mintegy 500 milliárd forint veszteséget jelent a munkáltatóknak. A háttérben... Teljes cikk