A magyar ember nem akar dolgozni - a betanított munkások motiválása
“A magyar ember egyszerűen nem akar dolgozni.” Biztos, hogy igaz ez? Sokszor hallani a fenti megjegyzést, amikor a betanított munkások vagy akár szakmunkások motiválásáról van szó. Vajon tényleg így lenne? Teszi fel a kérdést a Mentor Training Kft. blogja.
Jómagam HR tanácsadóként dolgoztam sok éven át Magyarországon, majd egy hirtelen fordulattal kimentem a családommal Angliába. Az elmúlt öt évben számos, teljesen különböző céggel ismerkedtem meg. A gyári-, raktári-, illetve betanított munkás fronton egészen érdekes a helyzet. A nagyobb városokban (London, Birmingham stb.) a fizikai állomány általában nem angol. Nem azért, mert az angol munkás drágább, hanem azért, mert pl. a kelet-európai sokkal jobban hajt és olyan dolgokra is rá lehet venni, amire a briteket sokkal kevésbé.
Megismertem például egy brit céget, ahol az irodában kizárólag angolok dolgoznak, míg a fizikai állomány 80-90%-ban magyar. Kijáró szerelőkről van szó, akik állandóan ügyeletben vannak. Minden nap, minden éjjel, akármikor kaphatnak egy hívást és menniük kell azonnal. Egyéni vállalkozóként dolgoznak, így még ügyeleti pénz sincs. Egy brit van a fizikai csapatban.
Teljes cikk a HR Blogon.
Megismertem például egy brit céget, ahol az irodában kizárólag angolok dolgoznak, míg a fizikai állomány 80-90%-ban magyar. Kijáró szerelőkről van szó, akik állandóan ügyeletben vannak. Minden nap, minden éjjel, akármikor kaphatnak egy hívást és menniük kell azonnal. Egyéni vállalkozóként dolgoznak, így még ügyeleti pénz sincs. Egy brit van a fizikai csapatban.
Teljes cikk a HR Blogon.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?