A női munkaerő rejtett potenciáljai
Milyen valós tartalom van a napjainkban kifejezetten felkapott női egyenjogúsággal, illetve a nemi egyenlőséggel foglalkozó közbeszéd mögött? Mit gondolnak a témáról a szakemberek és az internet népe, erre volt kíváncsi a Hive Creative munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó ügynökség. A Neticle web- és közösségi oldalakat figyelő rendszerén keresztül történő őszi adatelemzésből kiderült, hogy a magyarok számos fórumon beszélnek a nők helyzetéről, ám szinte sehol nem taglalják, hogy valóban miért is jó női munkatársakkal együtt dolgozni.
Taira-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat és ő személyesen is hisz abban, hogy a változatosság a munkaerőt illetően fontos része a gazdaság fejlődésének és növekedésének minden országban, minden szinten. A finn származású ügyvezető asszony anyaországában a lehetőségek kifejezetten kedvezőek azon nők számára, akik családalapítás és gyermekvállalás mellett a karrierjüket sem szeretnék a háttérbe szorítani. Tapasztalati birtokában úgy látja, a kultúra és a céges rendszerek más országokban még fejlesztésre szorulnak. Szerinte számos cég, sőt maga a társadalom is sokkal többet nyerhetne, ha a vállalatok bátrabban kihasználnák a női munkaerőben megbúvó „rejtett” potenciált. Általában a nők figyelme sokkal könnyebben oszlik meg több komplex feladat között, mint a férfiaké, ezáltal a multitasking erős érvként hozható fel a nők mellett.
A Corporate Values szervezetfejlesztő cég pszichológusa, Németh Gergely megerősítette, hogy azok a szervezetek, ahol egyenlő, vagy közel egyenlő arányban dolgoznak nők és férfiak, nagyobb eséllyel képesek megküzdeni a kihívásokkal. A nemi diverzitás a gondolatok nagyobb változatosságához vezet. A különböző nézőpontok pedig növelik a szervezetek problémamegoldó képességét. Emellett tanulmányok alátámasztják, hogy a női vezetők több együttműködési kísérletet tesznek, kiváló mentorok és gyakran nagyobb mértékű bizalommal fordulnak hozzájuk a munkavállalók.
Ugyanakkor a nőkben erősíteni kell az érzést, hogy szükség van rájuk - vezetőként is - a szervezet működéséhez, mivel napjainkban még mindig nem megfelelően hisznek a női munkavállalók önmagukban.

„Amióta elköltöztem Finnországból, megtanultam, hogy a nőknek rengeteg bátorításra van szüksége, hogy kiálljanak magukért és vezető szerepre törekedjenek, vagy egyszerűen csak azért, hogy elmenjenek dolgozni kisgyermek mellett” - mondta el Taira-Julia Lammi. Példáján keresztül remekül látszik, hogy ha támogató környezet veszi körül a női munkavállalót, sokkal könnyebben teljesedik ki, hamarabb érvényesül, és karrierjére is pozitív hatással lesz. Alapvető probléma, hogy maguk a nők sem hiszik, hogy esélyegyenlőségben élnének. A TÁRKI által kiadott Társadalmi Riport 2018 egyik tanulmányában olvasottak alapján ezért is fordulhat elő, hogy állásinterjúkon nem mernek olyan szintű bérigényről beszélni, mint a férfiak, illetve ez lehet az oka annak is, hogy fizetésemelést is jóval ritkábban kérnek munkáltatójuktól.
Tóth-Nagy Péter, a felmérést kezdeményező Hive Creative ügyvezetője szerint, a vállalat és a szervezetpszichológus megállapításainak összevetéséből kiderül: ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a női egyenjogúság megvalósításához, szükség van valódi, jól megfogalmazott értékekre, melyekből kiderül, miért hasznos női kollégákat és vezetőket alkalmazni. Ugyanilyen fontos a támogató környezet és erőteljes visszajelzés, amelyek révén a nők elismeréshez jutnak, és meggyőződnek arról, hogy igenis van keresnivalójuk a szervezetben, és van hova tovább tartaniuk.
Tóth-Nagy Péter
Hive Creative Kft.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Idén a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját választották meg 2024 Év Menedzserének. Teljes cikk
Az első önéletrajz, az első motivációs levél, és a bizonytalanság: mit írjak, hova küldjem, mit is akarok egyáltalán? Ha úgy érzed, vakon... Teljes cikk
Egyre gyakrabban merül fel az igény, és néhol már történtek is lépések a készségalapú szervezet vagyis a skill based organization kialakítására.... Teljes cikk
- Felmérés: Egyre kevesebb munkahelyen elvárás a diploma 3 hete
- Üvegplafon a ma munkavállalójának: még mindig van vele dolgunk? 3 hete
- Felkészülés a fogadásukra: mit tehet egy cég, hogy sikeresen fogadja a Fülöp-szigeteki munkavállalókat? 3 hete
- 500 fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozhat majd a debreceni akkugyárban 1 hónapja
- Jó fizetés vagy valami más? Ez a legfontosabb a magyar munkavállalóknak 1 hónapja
- Új ajtók nyílhatnak a Brexit után: brit–EU megállapodás készül a fiatalokról 1 hónapja
- Mentőöv a szakemberhiányban: fókuszban az atipikus foglalkoztatás 2 hónapja
- Elbizonytalanította a munkáltatókat a vendégmunkásokra vonatkozó törvénymódosítás 2 hónapja
- Külföldi munkavállalók az SSC szektorban – Magyarország továbbra is vonzó célpont 2 hónapja
- Minősített partnerként biztosít külföldi munkaerőt a Viapan Group a munkaerőhiánnyal küzdő cégeknek 2 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék száma korcsoportonként 3 hónapja