A vállalati e-learning szervezeti növekedéshez vezet
A munkahelyi tanulás, akár céges e-learningről van szó, akár bármilyen más betanításról, határozottan jó befektetés lehet. Nem szabad csak költségként tekinteni rá - írja az ARTudásmenedzsment a HRBlogon.
A vállalati e-learninget ma már a cégek többségénél használják a betanításhoz . Ha az új munkavállaló e-learninges tananyagokat kap a cég történetéről, kultúrájáról, és a mindennapi működéséről, akkor időhatékonyan, gyorsan naprakész tudást szerezhet, és már rögtön az első napja előtt megtudhatja, mire számítson. Ez rögtön eloszlathatja a kételyeket, és elkötelezheti őket, hiszen nem az ismeretlenbe vágnak bele.
A modern dolgozónak olyan szervezetekre van szüksége, akik folyamatosan fejlesztik, ahol új készségeket sajátíthatnak el, ahol folyamatosan új kihívások állnak előttük, megismerhetik a legkorszerűbb technológiákat, és ritmusban tartja őket ebben a felgyorsult, dinamikus vállalati életmódban. A tehetségek pótlásának költsége jóval több, mint egy újmunkavállaló betanítása, értékét felbecsülni nem is lehet.
A vállalati e-learning egyik legnagyobb előnye, hogy a kezdő munkavállalóknak is nagy hasznára lehet. A cégek felvehetnek bármilyen kezdő, de tanulni vágyó jelöltet, akiben potenciált látnak, és betaníthatják úgy, hogy a vállat legproduktívabb embere legyen akár, mindezt jóval kisebb költségen, mint amennyibe egy professzionális jelölt foglalkoztatása kerülne.
Fotó: Pixabay
A teljes cikk a HRBlogon olvasható.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?