Alkotmánybíróság: a napi és a heti pihenőidőt külön kell kiadni!

Korábban egységesnek volt mondható a munkaügyi gyakorlat annak kapcsán, hogy ha a munkaidő végét követően heti pihenőnapok, vagy pihenőidő következik, úgy nincs szükség a napi pihenőidő külön kiadására.

Az Alkotmánybíróság ezzel ellentétes határozatát arra alapozta, hogy az Alaptörvény XVIII. cikkének (4) bekezdése alapján minden munkavállalónak joga van a „napi és heti pihenőidőhöz”. Az Alkotmánybíróság ezt a rendelkezést úgy értelmezte, hogy a „napi” és a „heti” pihenőidők külön jogcímek, így azok külön-külön illetik meg a munkavállalókat.

A fentiekkel kapcsolatban megjegyezzük, hogy ez véleményünk szerint egyrészt nem következik az Alaptörvény fent idézett rendelkezéséből, de egyébként a vonatkozó uniós irányelvből sem. A munkaidő szervezéséről szóló 2003/88/EK irányelv vonatkozó rendelkezéseiből ugyanis egyrészt egyértelmű, hogy a „napi” és a „heti” pihenőidők nem külön jogi kategóriák, hanem az egységes pihenőidő részei, ezen túlmenően annak sincs akadálya, hogy két munkanap között csak a heti pihenőidő kerüljön kiadásra.

Az Alkotmánybíróság döntése tehát felettébb vitatható, ugyanakkor az alkotmányos jogértelmezés kapcsán ennek ellenére figyelmen kívül nem hagyható.

De vizsgáljuk meg, hogy mit jelent az Alkotmánybíróság döntése a gyakorlatban!

Vegyünk példaként egy munkáltatót, aki hétfőtől - péntekig határozza meg a munkavállalójának a munkaidőt és szombat - vasárnap pihenőnapot ad ki (általános munkarend). Témánk szempontjából a pénteki napra meghatározott munkaidő az izgalmas, melynek kezdete a döntés alapján legkésőbb hajnali 04.40-re kell essen (!!!) , a munkaidő vége pedig 13.00 órára (20 perc munkaközi szünettel együtt)! Ennél későbbi kezdés és befejezés az Alkotmánybíróság határozata alapján nem lehetséges, csak így adható ki ugyanis a 11 óra napi pihenőidő úgy, hogy az ne együtt kerüljön kiadásra a szombat 0.00 órakor kezdődő a szokásos heti két pihenőnappal!

Némileg jobb a helyzet, ha nem az Mt. 105. § szerinti heti pihenőnapokat, hanem az Mt. 106. § szerinti heti pihenőidőt alkalmazzuk, vagy úgy rendelkezünk az Mt. 87. §-a alapján, hogy a „pihenőnapunk” reggel héttől másnap reggel hétig tart. Ebben az esetben a napi pihenőidőt péntek este nyolctól elegendő kiadni, és az tizenegy órával később, szombaton reggel 07.00-kor ér véget, majd a heti pihenőidő hétfő reggel 07.00-kor ér véget.

Megjegyezzük, hogy hogy az Alkotmánybíróság határozata egy további problémát is felvet!

A napi pihenőidőre vonatkozó Mt. 104. § rendelkezésnek helyes, uniós joggal összhangban lévő értelmezése alapján a 11 órás pihenőidő akkor is jár a munkavállalónak, ha rendkívüli munkavégzésre került sor.

Amennyiben a munkáltató heti pihenőnapi munkavégzést rendel el, de az Alkotmánybíróság határozata szerint nem lehet egyszerre napi és heti pihenőidőt kiadni, úgy álláspontunk szerint a heti pihenőidő végét követően van csak lehetőség a napi pihenőidő kiadására!

Ez viszont azt jelenti, hogy a naptári napokban meghatározott pihenőnapok esetében hétfő 11.00 óra előtt a munkavállaló nem állhat munkába!

Gondoljunk bele, hogy mit jelent ez például egy kiskereskedelmi üzletben, ahol reggel 06.00 órakor nyitni kell! Vélhetően plusz munkaerőről kell gondoskodni!

A fenti példáinkban ráadásul csak az ún. általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalók munkaidő-beosztásának az alkotmánybírósági döntés kapcsán felmerülő problémáival foglalkoztunk, az egyéb munkarendek kapcsán felmerülő kérdéseket még mi sem gondoltuk végig.

Nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróság fenti határozata sok fejfájást fog okozni a munkaügyi gyakorlatban, és közel megoldhatatlan helyzetek elé állít sok céget. A helyzet egyértelműen jogalkotást igényel.

Fodor T. Gábor
munkajogász, ügyvéd

Nagymihály János
munkajogi szakokleveles tanácsadó

Nyitókép: Lukas Blazek on Unsplash