kapubanner for mobile

Állásbörzét tartanak állami vállalatok szerdán

Másodszor szervez közösen állásbörzét a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ), Budapest Főváros Kormányhivatala és a MÁV-csoport; a szerdai rendezvényen 31 vállalat, rendvédelmi és honvédelmi szervezet több mint 2200 betölthető állást kínál a munkavállalóknak - írja az MTI.

images

Az állami szektorban 100 ezer munkavállaló dolgozik, de a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágazatból több mint 8 ezren hiányoznak - írták.

A főszervező STRATOSZ elnökségi tagjai az állami vállalatok első számú vezetői, így első kézből értesülnek a társaságok életében felmerült problémákról. A szervezet arra törekszik, hogy koordinálja tagvállalatai, a kormányzati és a munkavállalói szervezetek közötti hatékony együttműködést.

A fővárosi Magyar Vasúttörténeti Parkban szerdán 11 és 18 óra között az érdeklődők megismerhetik a vállalatok által nyújtott előnyöket és karrierlehetőségeket, valamint lesz önéletrajz-írási és álláskeresést támogató tanácsadás is.

A kiállító vállalatok alapfokú állami iskolai végzettséggel, középfokú OKJ-s és szakképesítéssel, szakmunkás végzettséggel, érettségivel, technikusi végzettséggel, illetve friss diplomával is keresnek munkatársakat, de kínálnak állásokat gazdasági és HR-szakértőknek is.

A MÁV-Start, a GYSEV és a Volán társaságok 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosítanak azoknak, akik vonattal és busszal indulnak az állásbörzére - áll a közleményben.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek