Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!
Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan érezzék magukat a munkahelyükön.
Március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan érezzék magukat a munkahelyükön.
A Boston Consulting Group (BCG) által 16 ország 28 000 munkavállalójának megkérdezésével készített kutatása is a pszichológiai biztonság fontosságát támasztja alá.
Azok a nők, akik munkahelyükön biztonságban érzik magukat, akik az esetleges hibázás, vagy kritika kockázatának ellenére is hangot adhatnak a véleményüknek, közel kétszer olyan motiváltak, mint akik nem ilyen környezetben dolgoznak. Akik biztonságban érzik magukat, úgy vélik, hogy teljes mértékben kamatoztatni tudják a képességeiket és sokkal boldogabbak a munkahelyükön, mint mások.
Pálinkás Mária, a BCG partnere, szerint, ha a vezetők prioritásként kezelik és sikeresen megteremtik a pszichológiai biztonságot, akkor lényegesen jobb helyzetbe kerülhetnek a cégeik, eközben könnyebb lesz megtartani a tehetséges, elkötelezett női munkaerőt – és ettől javulni fognak a vállalat eredményei is.
„A pszichológiai biztonság kulcsa az empatikus vezetési stílus. Az ilyen munkahelyeken a nők 97%-kal kisebb eséllyel akarnak egy éven belül munkahelyet váltani, mint máshol. Fokozottan igaz ez a kisebbségi munkavállalókra és fogyatékkal élőkre” - mondta Pálinkás Mária.
Ez a vezetői stílus nem gátolja a konfliktusokat, hanem bátorítja a konstruktív vitákat. Az empatikus vezetők nyitottak és hitelesek, tette hozzá Pálinkás Mária. A kutatások közvetlen és szoros kapcsolatot mutatnak ki az empatikus vezetés és a munkaerő pszichológiai biztonságérzete között. Ez pedig kiemelt előnyökkel jár a szervezet és a munkavállalók számára is.
Miről ismerhető fel az az empatikus vezető?
Időt, lehetőséget ad a tapasztalatcserére és a tanulásra. A megbeszéléseken időt szán arra, hogy munkavállalók beszámolhassanak a közelmúlt kihívásairól, sikereiről, vagy éppen a megtanultakról. Az empatikus vezető a saját kihívásairól is beszél, biztonságos teret teremtve ezzel a munkavállalók számára.
Hangsúlyt fektet a rendszeres, csoportos megbeszélésekre. Ezzel lehetőséget biztosít a csapat teljesítményének értékelésére, és javaslatokat tesz a csapatmunka javítására, a hatékonyabb munkavégzés érdekében.
Nyitott és hiteles. Nyíltan kommunikálja a saját hibáit és tapasztalatait a csapattal és nem titkolja, hogy egy vezető sem mindig mindenre tudja a választ. Ezzel képessé teszi a csapattagokat arra, hogy az ítélkezéstől vagy a szégyentől való félelem nélkül hozzászóljanak az elképzeléseikkel egy-egy témához.
Nem a személyt minősíti, hanem a munkavégzést. Amikor visszajelzést ad, ügyel arra, hogy a kritika a munkára koncentráljon, ne pedig a munkát végző személyére.
Közvetlenül foglalkozik a problémákkal. A munkavállalóknak akkor is biztonságban kell érezniük magukat, amikor megkérdőjeleznek bizonyos ötleteket, irányelveket és gyakorlatokat, még akkor is, ha ez konfliktushoz vagy nézeteltéréshez vezethet. A produktív nézeteltéréseket és vitákat befogadó kultúra ápolása elősegíti a mélyebb megértést és a bizalmat, ami lehetővé teszi a problémák megoldását, mielőtt azok elfajulnának.
Figyelembe veszi a kulturális hátteret. A munkavállalók eltérő kulturális háttérrel rendelkezhetnek, és nem mindenki érzi egyformán jól magát, ha meg kell osztania gondolatait és érzéseit. Nem lehet mindenkire ráerőltetni a nyitottságot másokra; inkább támogató környezetet kell biztosítani ahhoz, hogy megoszthassák gondolataikat, amikor készen állnak rá.
A pszichológiai biztonság megteremtését célzó empatikus vezetéssel a szervezetek rugalmas csapatokat kovácsolnak, amelyek képesek a különböző nézőpontokból származó kreativitás és lehetőségek kiaknázására. Ez fokozza az innovációt és javítja a a cégek pénzügyi eredményét is, és így a méltányos és befogadó munkahelyek kialakítása nem csak a nemzetközi nőnapon, hanem azon túl is megtérül.
Növekvő bérszakadék: minden egyes férfi által keresett fontra átlagosan 90 pennyt kap egy nő - olvassa el korábbi cikkünk!
fotó: freepik
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Három évvel a ChatGPT megjelenése után a legtöbb nagyvállalatnál elmaradt a várt termelékenységi áttörés. A vezetők tapasztalatai szerint a... Teljes cikk
A microshifting a hagyományos 9–5 munkarend radikális újragondolása: rövid, nem folyamatos munkaidő-blokkokra bontja a napot, igazodva a dolgozók... Teljes cikk
Egy képzeletbeli állásinterjúra invitáljuk olvasóinkat, egy olyan országba, ahol a bértranszparencia már a mindennapok része, és a munkavállaló... Teljes cikk
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 2 hete
- Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher 2 hete
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 2 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 3 hete
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 3 hete
- A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét 3 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 4 hete
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 1 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben