Az ösztöndíjas foglalkoztatás feltételei
Egészségügyi ellátás terén az ösztöndíjas foglalkoztatott azonos módon biztosított a munkaviszonyban álló dolgozóval. Ennek lehetőségét, illetve fogalmát a 2004. CXXIII. törvény teremtette meg.
Az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló szerződés alapján:
A mindenkor írásba foglalt, ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló szerződésnek a felek adatain túl szólnia kell:
Fontos kitétele az ösztöndíjas foglalkoztatásnak, hogy az ily módon felvett alkalmazott kizárólag olyan feladatokat láthat el, amelyek a munkatapasztalat-szerzést szolgálják, s amelyek közvetlenül kapcsolódnak az egyéni programjában foglaltakhoz - önálló munkakört tehát sohasem láthat el. (Sőt hatósági, igazgatási tevékenység sem látható el.)
Az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony megszűnik:
A foglalkoztatónak az ösztöndíjas foglalkoztatott azonnal hatályú felmondása esetén a szerződés megszűnéséig még hátralévő időre járó ösztöndíjat egy összegben meg kell fizetnie. Az ösztöndíj havonta a minimálbér erejéig adóterhet nem viselő járandóságnak minősül, de járadékalapot képez. Ez utóbbi után - tekintve, hogy az ösztöndíjas biztosított - az általános szabályok szerint kell a járulékokat megfizetni.
Forrás: Társadalombiztosításról Mindenkinek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk
Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk
A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?