Cápa a lazacok között
Számos vállalat kerül manapság olyan helyzetbe, hogy a leépítést tartja a következő lépésnek. Egyszerűbb bedobni egy cápát a lazacok közé, de talán többen vannak még, akik szeretnek gondolkodni és nem ezt a megoldást választják majd - olvasható a Lean HR Blog bejegyzésében.
Gyakori eszköz az elégedettségtől megfásult, változásra képtelen szervezetben a sokkoló leépítés, melynek "nagy halak" is áldozatai lehetnek, és megrázó, fájdalmas mindenkinek.
Előnye, hogy segíti az érzelmi kötődés megszűnését, és talán páran összeszedik magukat. Hátránya ugyanakkor, hogy, akiknek kellene, nem szedik össze magukat, nő a bürokrácia, hatalmi, egyéni érdekek lesznek erősebbek a vállalati érdekeknél, és a piacról a vállalat figyelme befelé fordul.
Vannak cégek és vezetők, akik az egyszeri sokk helyett, a stressz folyamatos fenntartását tartják a biztos megoldásnak, mert a munkatársi éberség ennek köszönhetően szerintük fenntarthatóvá válik.
Ennek egyik gyakorta használt eszköze a "lebegtetett információ": "Minden hónapban elküldünk három embert, valószínűleg már idén bezárjuk ezt a gyárat, minden félévben a leggyengébb eredményt hozó üzletkötőktől megválunk", és további mindennapos megalázó megjegyzések.
Az emberek legtöbbje pedig nem lép ki, de nem is reagál. Törleszt a maga eszközeivel és ez rengeteg veszteséget, várakozást, dupla munkát, adminisztrációt, selejtet produkál, melyek gyakran közvetlenül nem megfoghatóak.
Mi a megoldás?
A vállalatok válsága nem a politikai és gazdasági válság miatt nőtt meg ugrásszerűen, hanem saját problémáikat csak kiemelte, aláhúzta, hatásukat felgyorsította a 2008 októberében megindult krízis.
Etikai válságból fakad a teljesítmény visszaesése, melyet pénzügyi válság követ. Amennyiben még mindig nem kap észbe senki, akkor a csődvédelem az utolsó fordítási lehetőség.
A lean szemléletű vállalatok legnagyobb ereje a stabil etikai alapok, a közös megértés megteremtésében rejlik. Nincs nemi, faji, életkori, iskolázottsági diszkrimináció. Mérhető és szabványosítható a vezetői viselkedés és moderálható az üzleti etika. Nincs lebegtetés, gyors és transzparens kommunikáció működik a részlegek között. Megjelenik az egyéni felelősségvállalás.
A munkatársi ötletek igénye és feldolgozásuk tudatos módszertana jelentősen megváltoztatja a munkahelyi légkört. A közös sikerek biztos alapot adnak a nem megfelelő emberek objektív minősítéséhez és képzéséhez, a megfelelők motivációjának megtartásához.
Egyszerűbb bedobni egy cápát a lazacok közé, de talán többen vannak még, akik szeretnek gondolkodni és nem ezt a megoldást választják majd.
A HR elsődleges felelőssége, hogy felvállalja a konfliktusokat. Ez a HR elsődleges lehetősége is, hogy adminisztratív szintről, stratégiai partneri szintre emelje a tevékenységét. Ehhez sok erő és kitartás kell, ugyanis meggyőzni a vállalati vezetőket, tulajdonosokat arról, hogy ne az egyszerűbb utat válasszák, nem könnyű feladat.
www.lean-hr.hu
Lean HR Blog

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?