Csak látszat, hogy gyerekbarát a magyar társadalom?

A Friedrich Ebert Stiftung (FES) legutóbbi rendezvényén mindezek mellett még arra is keresték a különböző ideológiai környezetbe beágyazott résztvevők a választ, hogy vajon mit ér az államnak a nő, ha anya, vagy ha éppenséggel nem az. A "lövészárok" különböző oldalán álló, ugyanazokból az adatokból egészen más következtetéseket levonó szociológus, mentálhigiénikus, szociálpolitikus tartott erről a témáról előadást, és válaszolt az élesen megfogalmazott bírálatokra, kérdésekre.

Bevezetésében két, a mai korra nagyon jellemző fogalmat hozott be a rendezvényre a program moderációját vállaló Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem Társadalmi nemek tudománya tanszékének docense. Az egyik, a neopatriarchális noeliberalizmus. Ez azt a szociológiai, szociálpolitikai megközelítést fedi, miszerint Kelet-Európában az államszocializmus elmúlta után a korábbi, egyenlősítő politika helyett a nőknek a csupán anyaként való szerepeltetése, és az ezzel párhuzamosan ebben a minőségükben, a társadalom alrendszereiben problémaként való megjelenésük terjedt el.

A másik, Pető Andrea által említett fogalom a maternalizmus, amelyet a szakember "nehéz idők feminizmusaként" határozott meg. A maternalizmus is a nőknek az anyasággal kapcsolatos helyzetét vizsgálja, de nem negatív előjellel. Ahogy az egész rendezvény is, úgy a maternalizmus is azt veszi górcső alá, milyen értékek, lehetőségek rejlenek az anyaságban a társadalom számára. Ez azért fontos, mert a mai társadalom a nőiségnek, és az anyaságnak szinte egyetlen aspektusát, kizárólag a munka világával való összeegyeztetésének a diskurzusát folytatja le, pedig sok a szín még ezen a palettán, és a munka-magánélet egyensúly (work- life-balance) eddigi lehetőségeit egy új szemléletmód alapvetően befolyásolhatja.

Mindezek átgondolása Pető Andrea szerint azért is lényeges, mert egyrészt megjelent a magyar gender-életben a szélsőjobbon egy, a konzervatív ideológiát valló családpolitika, amely létező alternatívaként tekint magára, és amely komoly kihívást jelent nemcsak a konzervatív nőszervezetek számára, hanem mindnyájunknak. Másrészt, az emberi jogi-alapú, szekuláris nőjogi mozgalmak is új kihívás előtt állnak. A védekező pozícióból, amelybe szorultak, sorozatosan olyan kiutat keresnek, amely a problémás tűnő női identitás helyzetének a javítását az egyre növekedő állami szerepvállalás igénylésével próbálják orvosolni. Pető Andrea arra is kíváncsi, vajon erre a kérdésre milyen beszédmódok, kérdések és válaszok érkeznek.

A harmadik, a rendezvény talán legfontosabb, távoli céljaként a moderátor azt határozta meg, hogy végre elkezdődik-e egy progresszív, ideológiákon túlmutató, koalíciós politizálás.

Amire vágyunk, ami szerint élünk...

A Kopp Mária nevével fémjelzett gyermekvárással kapcsolatos attitűdvizsgálatok eredményeiről, illetve az ezekből levont következtetésekről beszélt Gerberné Farkas Zsuzsanna mentálhigiénikus, szervezetfejlesztő, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének volt elnöke. "Furcsa magyar sajátosság, hogy az értékek szintjén a társadalom nagyon gyermek és családbarát"- kezdte Gerberné Farkas Zsuzsanna az előadását. A fiatalok 87 százaléka a házasságot tartja a legideálisabb életformának, és 70 százalékuk úgy véli, hogy nem lehet igazán boldog, akinek nincs gyermeke. Ennek ellenére nem házasodnak, és a kevés számú, megkötött házasság fele felbomlik. Annak az okáról is érdemes lenne beszélgetni, vajon miért van az, hogy tíz fiatal pár 24 gyereket szeretne-, ami a legmagasabb arány Európában-, de csak 13 születik meg, amely az egyik legalacsonyabb szám a kontinensünkön. Nyilván ebben szerepet játszik a gyermekvállalási kor jelentős kitolódása, és ez magával húzza azt a jelenséget is, hogy a tanult nők ebben a tekintetben hátrányos helyzetbe kerülnek a tanulatlanabbakhoz képest. Arról nem is beszélve, hogy a tanult nők esetében anyagilag és a munkahelyi előmenetel szempontjából is kedvezőbb helyzetben vannak a gyermektelenek a gyerekesekhez képest. Az ő esetükben az lenne a legoptimálisabb helyzet, ha még a pályájuk elején, az egyetemi éveik alatt tudnának gyermeket vállalni- mondta a szakember.

Azzal az adattal is érdemes lenne a mentálhigiénikus szerint foglalkozni, hogy azokban az országokban magasak a születési ráták, ahol jelentős a női foglalkoztatás. A család és a munka összeegyeztetésének leginkább bevált módja az atipikus munkavégzés. Sok nő bizonyos életszakaszban csak részmunkaidőt tudna vállalni, ami idehaza az EU-tagállamok között a legkevésbé elterjedt. Fontos kérdés, hogy míg a közbeszédben szinte csak a nők küzdenek a gyereknevelés és a munka világának összehangolásával, szinte nem látszanak a férfiak. Mindez annak ellenére, hogy hosszú utat tett meg a gender (társadalmi nem) a századfordulótól mostanáig. A társadalmi nem kutatása során, Gerberné Farkas Zsuzsanna szavaival a" nők és férfiak harmonikus együttélését vizsgálja a megváltozott társadalmi körülmények közt, hiszen az a cél, hogy a legoptimálisabb feltételeket megteremtsék, és megelőzzék a párkapcsolati konfliktusokat, és a kívánt gyermekek megszülethessenek". Az egyén és a társadalom együttes érdeke az, hogy a fiatalok stabil, egyenrangú párkapcsolatban, a magas presztízsű házasságban hozhassák világra a tervezetett gyermekeiket.

....és amilyennek láttatjuk magunkat

Pont ugyanezen adatok másfajta értelmezésével kezdte előadását Tóth Olga szociológus, az MTA TK Szociológiai Intézet munkatársa. Ő úgy tapasztalta, hogy a magyar társadalom a különböző vizsgálatok során nagyon gyerekbarát attitűdűnek látszik, mert annak mutatja magát. Szerinte pusztán kérdezési technika az, amiből szerinte - az általa is nagyon becsült- Kopp Mária levonta a téves következtetést. Más ugyanis az a kérdés, amit úgy tesznek fel, hogy "Mit tart most magára nézve célként, hány gyereket vállal a következő 5 esztendőben", vagy a "Magyarországon, általában mennyi lenne az ideális gyerekszám?" Ma - Tóth Olga szerint- leginkább azért "mondják be" a fiatalok ezt a magas, tervezett gyerek számot, mert jobb híján családbarátnak kell mutatniuk magukat, hiszen ezt várja tőlük a társadalom.

Nagyon sokan vagyunk, sokféleképpen élünk, roppant színes családmodellekben. Ennek a jelenségnek az egyik tanulsága az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt értjük mindannyian család alatt, másrészt azt látjuk, hogy a sikertelen családpolitikának is talán az az oka, hogy a politika egyfajta családmodellt preferál, és lehet, hogy éppen nem azt, amelybe a legtöbben tartozunk.

Annál, hogy miért nem születik meg a "várt" gyermekszám, Tóth Olga sokkal érdekesebbnek tartja azt megkérdezni, hogy miért vállal valaki gyermeket. A motiváció kutatása összetett eredményt szült, hiszen egyszerre többféle faktor is hathat. Azért érdemes mégis ezt a témát végiggondolni, mert vannak olyan esetek, amelyekre lehet külső ösztönzővel is hatni, és mert a különböző motivációk az élet különböző területén hatnak. A szociológus egy régebbi, úgynevezett "Kirkpatrick- modellt" vett alapul, és ezt adaptálta a ma Magyarországra.

Érdekes a gyerekvállalást abból az aspektusból szemlélni, vajon a gyerek milyen előnyöket/hátrányokat hoznak a család számára. Tóth Olga e mentén beszél a felső-középosztályban "adógyerekről", "presztízsgyerekről", a szegény családoknál "segélygyerekről", a vallásos családok esetében "vallásgyerekről". A család körülményeinek a vizsgálata kapcsán figyelhető meg a "kapcsolatgyerekek- a kapcsolat értelmét adó gyerekek", "mentőgyerekek-szétesőben lévő kapcsolat esetén", "testvérgyerekek- ne egyedül nőjön fel a már meglévő gyermek", vagy éppen "unokagyerek- a nagyszülő nyomására". A szülők egyéni szükségleteinek, a személyiségének a kibontakoztatására jönnek világra a "szeretetgyerekek- egymás iránti szerelem", az "önigazoló gyerek- a másban sikertelen nők esetében, vagy ahol nincs munkalehetőség", a "pótgyerek- a szülő álmainak beteljesítőjeként", vagy a "perfekt gyerek- tanult szülők esetén: még ezt is meg tudom csinálni érzés".
A szakember azt gondolja, érdemes árnyaltabban gondolkodni arról, hogy a magyarok mennyire "imádják" a gyerekeket, hiszen nem mindegy, hogy valakinek van/nincs gyermeke, hány gyermeke van, és milyen konstrukcióban neveli, hiszen nem lehet felállítani sztereotípiákat ezzel kapcsolatosan. "Merjünk sokfélék lenni!"- tanácsolta a résztvevőknek útravalóul a kutató.

Az állam számára a nő csak anyaként érdekes?

A program elején Pető Andrea a maternalizmus fogalmával nyitotta meg az eseményt. Szikra Dorottya szociálpolitikus, az ELTE TÁTK oktatója és az MTA TK kutatója is a materializmust említette a program végén. Az ő olvasatában ez a fogalom azt jelenti, hogy azt kell vizsgálni elsősorban, vajon a feminista mozgalmak milyen mértékben vettek részt a jóléti állam kiépítésében. Erre egyszerű a válasz, mert nagyon is jelentős volt ez a tevékenység, sokféle vívmánya volt ezeknek a mozgalmaknak. A másik, a jelenkort leginkább feszítő aspektusa a maternalizmusnak az, amely azt vizsgálja, hogy a nők, mint anyák hogyan jutnak hozzá a szociális jogaikhoz. Ha így nézzük ezt a kérdést, egyértelmű a helyzet, hogy a nők leginkább csak anyaként jutnak bármilyen pénzbeli, vagy szolgáltatásbeli ellátáshoz. Ebből az következik, Szikra Dorottya szerint, hogy az állam számára a nő leginkább anyaként érdekes.

A másik, szociálpolitikai, szakpolitikai modell, amelyet Szikra Dorottya használt az úgynevezett familiarizmus. Ez azt írja le, hogy az állam a különböző, "női munka" körébe "utalt" szolgáltató gondoskodásokat milyen mértékben támogatja pénzzel, vagy intézményi háttérrel. Miközben ezt a modellt kutatta a szociálpolitikus, világos összefüggésre bukkant. Míg a mostani kormányzat a retorika és az ideológia szintjén erősen konzervatív értékeket vall, ahol erős családon belüli, és alacsony az intézményes gondoskodás, addig ennél jóval ambivalensebb a helyzet a cselekvések szintjén. A Gyed- Extra például kifejezetten ösztönzi a jobb munkaerő-piaci státuszú nőket a korai munkába állásra, amely teljességgel liberális hozzáállást tükröz. A három éves kortól kötelező óvodáztatás- a kutató szavaival a korai társadalmasítás- pedig szocialista attitűdöt fejez ki.

A család kerete - az állam szerint - egyértelműen csak a férfi-nő házasságban támogatható, de a gender elméleteinek restriktív elutasítása mellett sem vezettek be az ideálistól eltérő családi működésűekre semmilyen szankciót. Szikra Dorottya szerint elsősorban azért, mert mivel sokan vagyunk sokfélék, túl sok érdeket sértene egyszerre a büntetés. Ezért, amit elméletben előír a kormányzat, annál a gyakorlatban - szerencsére - a gyakorlati megvalósítás terén sokkal megengedőbb.