Szerző: Kis Eszter
Megjelent: 7 éve

Cserediák programok - kiben bízzunk?

Ma már sok diák és szülő tervei között szerepel egy külföldön töltött csereév, melynek keretében a fiatal nyelvet tanulhat, tapasztalatot szerezhet egy másik kultúrában és nem utolsó sorban önállósodhat. Ugyanakkor nem kis fejtörés előz meg egy ilyen döntést, ha mondjuk a nyelv adott, az ország megvan akkor ott a kérdés, hogy kiben bízunk meg eléggé ahhoz, hogy a gyakran élete első ilyen kalandjába bocsátkozó, a családjától hosszabb időre először távol kerülő fiatalt rá merjük bízni.

Ezért nem mindegy hogyan kerül kiválasztásra a fogadó család, ahová a diák elhelyezésre kerül. Ebben is van bőséges tapasztalata az AFS Intercultural Programs magyarországi szervezetének. A szervezet egyébként a világ on az egyik legnagyobb, amely diákcserével foglalkozik, már 1947 óta, jelenleg 50 országban.

A 2013/2014-es tanévben 27 országban vesz részt 89 magyar diák csereprogramban, Magyarországra pedig 104-en érkeztek az AFS szervezésében. Míg korábban a magyar kiutazók körében olyan egzotikus országok is keresettek voltak, mint például Dominika vagy Costa Rica, idén az Egyesült Államok és Németország bizonyult a legnépszerűbbnek. Míg a magyar gyerekek pragmatikusak és elsősorban angolszász országokba vágynak, addig hazánk a törökök, olaszok, németek, japánok és thaiok körében népszerű célpont.


Első lépések



Bangáné Jarecsni Rita az AFS magyarországi vezetője felvázolta a HR Portálnak, hogy mi történik attól kezdve, hogy mondjuk a családban felmerül a gondolat, hogy szeretné gyerekét fél vagy egy évre cserediáknak küldeni.

„Az azonnal felmerülő kérdésekre telefonon szoktunk válaszolni, de lehetőség van arra is, hogy a szülőkkel és a gyerekükkel személyesen is elbeszélgessünk az AFS irodában. Az előzetes tájékozódás után az érdeklődő diákok egy játékos hétvégére kapnak meghívást, amit mi "kiválasztásnak" nevezünk. Ennek a neve riasztóbb, mint ami a tényleges tartalma. A kiválasztáson a diákok különböző csoportos játékokban vesznek részt önkéntesek vezetésével, vagy egyéni feladatokat oldanak meg. A feladatok során elsősorban azt figyeljük meg, hogy a diák mentálisan mennyire érett a csereprogramra, mennyire alkalmas arra, hogy hosszabb időt a szüleitől távol töltsön, mennyire nyitott, elfogadó, alkalmazkodó, ugyanakkor mennyire képes váratlan helyzeteket megoldani, vagy kiállni a saját véleménye mellett. A kiválasztás második napján a szülők is részt vesznek. A gyerekükkel együtt lehetőségük van korábbi cserediákokkal találkozni, akik mesélnek élményeikről, tapasztalatairól. Ezzel abban is segítséget szeretnénk nyújtani a diákoknak, hogy ki tudják választani, melyik országban lennének szívesen cserediákok. Az egykori cserediákokkal folytatott kiscsoportos beszélgetéseket egy szülőtájékoztató követi, aminek során elmondjuk, hogy mi az, amit az AFS biztosítani tud a csereprogram keretében. A hétvége jó esetben azzal zárul, hogy eloszlatjuk a diák és a szülők bizonytalanságát, megerősítjük a diák kiutazási kedvét és a diák meg fog tudni nevezni legfeljebb 3 országot, ahová szívesen utazna.

A továbbiakban a család visszajelzést kap tőlünk, hogy a 3 megjelölt ország közül elsősorban melyik országot javasoljuk a partnereknél rendelkezésre álló helyek, illetve a gyerekről alkotott hétvégi benyomás alapján. Amennyiben a javaslatunk egyezik a szülők és a diák elképzelésével, úgy a diák részéről megkezdődhet az online jelentkezési anyag kitöltése. Ez egy meglehetősen részletes kérdőív megválaszolásán alapuló és többféle egyéb dokumentum (például tanári vélemény, orvosi vizsgálat) beszerzésével járó folyamat, ami azt hivatott szolgálni, hogy az AFS-nek minél teljesebb képe legyen a gyerekről, aki számára a megfelelő fogadó családot keressük.


Kiutazási orientáció



A kiutazást folyamatos felkészítés előzi meg. A kiutazók különböző írásos tájékoztató anyagokat kapnak a fogadó országról és az általános szabályokról. A felkészítési folyamat része, hogy a gyerekek ismét összejönnek egy hétvégére, ahol egy úgynevezett kiutazási orientáció keretében további hasznos információkkal látjuk el őket magáról az utazásról és a csereprogramról. Az előkészítő tevékenységünk a repülőtéren a kiutazás napján ér véget, amikor is a szülők mellett az AFS egy önkéntese is segíti a kiutazót az elindulásban és a becsekkolásban.”


Milyen kritériumok mentén működik a fogadó családok és a diákok párosítása?



„A család és a diák összerendeléséhez az AFS a diáktól és a fogadásra jelentkező családtól is kap részletes jelentkezési anyagot. Alapvetően a fogadó család választja ki a diákot a fogadó országbeli önkéntesek ajánlása alapján. Az önkéntesek ajánlása a diák jelentkezési anyagán alapszik. Elsősorban a diák érdeklődését, életmódját, életvitelét, a diák saját magáról és a szülei róla készített jellemzését nézik. Fontos, hogy sportol-e a diák, játszik-e valamilyen hangszeren, van-e valamilyen betegsége (például cukorbetegség) vagy valamilyen étkezési szokása (például vegetáriánus), amire a fogadó családnak ügyelnie kell. A diákot kiválasztó fogadó család elérhetőségét megkapjuk az AFS fogadó országbeli partner irodájától, ami alapján a kiutazó és a szülei még a kiutazás előtt fel tudják venni a fogadó családdal a kapcsolatot. Fontos megjegyezni, hogy ez ideálisan is maximum 1-1,5 hónappal a kiutazás előtt történik.

Az is elő szokott fordulni, hogy a családnak azt tanácsoljuk, hogy várjanak a kiutazással még egy évet, mert még túl fiatalnak, éretlennek vagy motiválatlannak tartjuk a gyereket a csereprogramra. Ritka az, hogy valakit abszolút eltanácsolunk az utazástól.”

A kiválasztási folyamat hasonlít egy állásinterjúhoz, erősítette meg Bangáné Jarecsni Rita, hiszen van egy személyes interjú is, két önkéntessel, nagyjából 20 pecben, ahol a gyereket a terveiről, az érdeklődéséről kérdezik, és próbálják felderíteni, hogy mennyire motivált a csereprogram iránt.

„Tudjuk, hogy ez legfontosabb szempont, ami miatt a szülők ránk bízzák a gyerekeiket a messzi idegenben. Mindent el is követünk annak érdekében, hogy több tényezővel is biztosítsuk a diákok biztonságát.

Az AFS nemzetközi szervezete több mint 60 éve működik a világon, így a csereprogramok terén több évtizedes tapasztalata és gyakorlata halmozódott fel. A szervezet new yorki központja nemzetközileg egységes minőségi sztenderdek és szigorú irányelvek mentén engedi az egyes országokban AFS tevékenységet folytatni. A partnerországok biztonságát és az ott működő partnerszervezet tevékenységét a new yorki központ folyamatosan monitorozza.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Cserediák programok - kiben bízzunk?
2. oldal - És ha elkallódik...
  • 2021.03.08 Vezetői kommunikáció és konfliktuskezelés képzés A képzés célja a szervezeten belül eredményes és hatékony kommunikáció feltételeinek és eszközeinek megismerése és begyakorlása, a résztvevők kommunikációs kultúrájának fejlesztése - A személyes és a vezetői kommunikáció hatásfokának és eredményességének javítása - A szervezeten belül eredményes és hatékony együttműködés és konfliktuskezelés alapjainak megismerése Részletek Jegyek
  • 2021.03.092 Napos Scrum Master Képzés, Élő videokonferenciás A Scrum Master az agilis transzformációk kulcsembere. Olyan Servant Leader szerepkört takar, amelyben a fejlesztő csapatok segítőjeként, mentoraként a jó hangulatú, eredményes munkavégzés megteremtéséért felel e szakember és módszertani szakértőként segíti a projekt munka előrehaladását, jó minőségben, határidőre történő teljesítését. Képezd át magad Scrum Masterré! Részletek Jegyek
  • 2021.03.11 Toborzás a LinkedIn-en és a Facebook-on - ONLINE (live) Képzésünkön fél napban a LinkedIn, fél napban pedig a Facebook toborzási praktikáiról tanulhat. Délelőtt kitérünk a LinkedIn személyes profil szerepére, a vállalati oldal fontos elemeire, a karrieroldalra, oldal analitikákra, továbbá megtanulhatja, hogyan kell felépíteni a kapcsolati hálót, és hogy hogyan érdemes a tartalmakat előállítani. Facebook témánkban szó lesz a hiteles és hatékony kommunikálásra alkalmas Facebook oldalról és a kampánykezelés előtti lépésekről. Mindezt interaktív, gyakorlatias módon, egyéni kérdések megválaszolásával bonyolítjuk le. Részletek Jegyek
  • 2021.03.302 Napos Agilis Képzés HR szakembereknek, élő videokonferenciás A képzés elsősorban toborzással, talent managementtel és képzéssel foglalkozó, agilis átalakulást segítő HR szakembereknek szól, akik szeretnék megérteni, mi az üzleti és IT területek elvárása az agilis transzformáció során. Bemutatjuk, hogyan tudnának hatékony támogatói és partnerei lenni az agilis átalakulásban részt vevő csapatoknak, és hogyan tudják megtalálni a szervezethez leginkább illő, megfelelő kompetenciákkal bíró agilis jelölteket. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Magyar-izraeli kutatói mobilitási program indulhat hamarosan

Már 2021 második felében a kutatói mobilitást támogató közös programot indíthat Magyarország és Izrael - közölte az Innovációs és... Teljes cikk

Magolás helyett készségfejlesztést és játékosítást! - így látja a LEGO menedzsere

Mi kell ahhoz, hogy versenyképes pályakezdők kerüljenek ki az iskolapadból? Ács János, a Lego magyarországi menedzsere erre is választ ad, amikor egy... Teljes cikk

Felsőoktatási jelentkezés: a visszaszámlálás elkezdődött

Még öt napig, azaz február 15-én éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe. Teljes cikk