mikor agya rájött, hogy víz helyett a tüdeje ismét oxigént lélegzik be, felsikoltott.

Vagyis nem ő sikoltott, hanem a Skoda Octavia gumijai, ahogy a húga a fékre lépett.
- Jól vagy, tesó? - fordult hátra Kitti vezetés közben. Nem állt meg, csak lassított.
- Ja - nyögte ki, lassan törve ki a rémálom kreálta univerzumból - Az utat figyeld, ne engem!

A rémálomból ébredve agyában a derengés fénysugárba ment át. Nem szennyes vízben úszik, hanem hideg verejtékben, s nem egy szétrobbant vízcső fogja megölni, hanem a húga, aki százhússzal csapatja az M3-ason, miközben a hangszórókból Aura Dione bömböl. Kioldotta a biztonsági övet és a kocsi padlójára hullott iratokat szedegette össze. A tiszalöki börtönből hazafelé tartó családi autóban nyomta el az álom, miközben Kovaival való beszélgetését idézte fel, és rágta át újra. Az álom addig a pontig teljesen élethű volt, hogy védence teljesen váratlanul nevetni kezdett, és ebédelni távozott. Onnan visszatérve pedig derűsen közölte, amit félórával korábban dühösen: nincs alku az ügyészséggel. Minekutána Melinda ismételten kételkedni kezdett védence elmeállapotában.
- Ge-ge-e jo jo uh lala hmm let's go, Geronimo - énekelte teli torokból, semmitől nem zavartatva Kitti, fél kézzel kormányozva, a másikat kitartva a letekert ablakon bevágó menetszélbe - Nincs alku, az ügyészek bekaphatják, ez aztán a kemény csávó!
- Inkább hülye, bár a kettő nem zárja ki egymást. Nem tudnád két kézzel fogni azt a rohadt kormányt? - ripakodott a húgára Melinda.

Magában később elismerve: nem is elsősorban Kitti vezetési stílusa húzta fel, hanem az, hogy a testvére így rajong Kovai ostoba, értelmetlen, a valósággal dacoló tagadásáért, amelynek a vége jó néhány év börtön lesz. Férjétől elkérte az autót, jogi asszisztense, (vagyis a szédült húga) pedig örömmel vállalta, hogy lefuvarozza. (Kittit persze nem engedték be, de elfoglalta magát a Z-generációs okostelefonjával.) Melinda a papírokba mélyedt, de mintha az a födém nemcsak álmában ütötte volna fejen. Nem jutott eszébe semmi, üresség és reménytelenség ásított a betűk közül. Pedig már beértek Pestre, s félóra múlva ott lesznek a találkozón, ahol jó volna valami értelmeset mondani, ha ő is kapni akar valamit cserébe. De az ügy a nyomozati iratok ismételt átnézése után csak még zavarosabbnak látszott. Próbált kapcsolatba lépni a megvert rab, Bohács ügyvédjével, de Koller Ferenc minden ilyentől elzárkózott. Melindának csupán az egyik nyilatkozatát sikerült letöltenie az RTL Klub honlapjáról. Ebben a kollégája azt hangsúlyozta, hogy ügyfele önként adta fel magát, bízva az igazságszolgáltatásban. Viszont már fogva tartása első éjszakáján durván bántalmazták, mint kiderült, a börtön egyik vezetőjének utasítására. Emiatt követeli az előzetes letartóztatás házi őrizetre történő enyhítését, valamint kártérítési pert indítanak a büntetés-végrehajtás, pontosabban a magyar állam ellen.

Ellenben a verőember, Cseresznyés Péter ügyvédje, dr. Berei Dénes örömmel állt rendelkezésükre ma a Mocco Kávézó teraszán. Őt ismerte, hajdanán évfolyamtársak voltak Szegeden, a jogi karon. Igazából nem nagyon emlékezett rá, kétszer-háromszor, ha találkoztak. Elsőévesként jártak csak ugyanazon kurzusokra, utána a fickó többször is évet halasztott. A világhálón rákeresve azt találta, hogy a szakvizsgát is csak a diplomázása után hat évvel tette le. Nem tagja egyetlen ügyvédi irodának sem, saját irodája sincs - és jól fizető ügyei se nagyon voltak. A Facebookon egy-két volt joghallgatónak annyi rémlett vele kapcsolatban, hogy a gúnyneve Marat volt. De hogy miért kapta, azt már nem tudták. Nem számított különösebben ismert vagy közkedvelt figurának.

- Rég láttalak, a húgodat pedig most először! - mosolygott rájuk az erőteljesen kopaszodó, a parasztosan jámbor, kerek fejéből kinéző sötétzöld szemeivel a teraszra besütő napfényben hunyorgó férfi. - Hát azt nem gondoltam volna, hogy mi egyszer ellenfelek leszünk a tárgyalóteremben! Üljünk le inkább bent! - invitálta őket az étterembe.
A találkozáskor szokott tiszteletkörök után Berei rendelt, aztán kilépett a mosdóba.
- Dobd be magad! - súgta oda a húgának Melinda.
-Szerintem már eléggé be vagyok dobva! - vihogta el magát Kitti - Mint egy mélységi felderítő.

Igaz, ami igaz: most kivételesen ő parancsolt rá a húgára, hogy vegye fel a legkurvásabb, kifejezetten éjszakai bevetésre rendszeresített szerelését. Abban bízott, a látvány hatni fog Bereire, s kicsit megoldja a nyelvét.
- Mi a hányás, pajtások? - próbált félszeg idétlenséggel kedélyeskedni a férfi.
- Az ügyfeled vallomásáról tennék fel pár kérdést... - lendült verbális lendületbe Melinda, a vizuális offenzívát Kittire hagyva.
- Kérdezzél nyugodtan! - vigyorodott el Berei, kivillantva fogait, melyek épek voltak és fehérek, de fogszabályzót nemigen láttak, csálén állva, mint egy düledező kerítés. - Nincs titkunk, az emberem részletes beismerő vallomást tett, amit már ti is megkaptatok.

Berei válaszai ugyanazok voltak, amelyeket már a vallomásból is ismert. Cseresznyésnek (aki egy droglaborra vigyázó "éjjeliőrként" és a drogkereskedő testőreként került börtönbe) a kérdéses estén telefonja volt. A vonal túloldalán azonban ekkor nem valamelyik családtagja vagy szabadlábon lévő haverja volt. Hanem beszervezője és tartótisztje, Kovai, a börtön belső telefonhálózatán keresztül. Aki utasította zárkaügynökét, hogy Bohácsot egy kicsit "meg kell simogatni." Arra hivatkozott, hogy erre nemzetbiztonsági ügyből kifolyólag van szükség. Cseresznyés eléggé berágott, amikor kiderül, hogy átverték, és semmi ilyesmiről nincs szó. Azonnal vallomást tett, miután találkozott Bereivel, aki ezt tanácsolta neki.

- De miféle nemzetbiztonsági ügyben lehetett benne ez a megvert tag? - kérdezte az ügyvédnő, szándékosan nem a védencét terhelő "megveretett" szót használva.
- Én tudjam? Erről inkább a saját ügyfeledet kérdezd! - csippentett szemével, egy sörhab-bajusszal díszített bamba parasztgyerek-mosoly kíséretében Berei - Viccen kívül: mittudomén. Persze utánanéztem, ahogy nyilván te is. A fickó könyvelőként dolgozott, melyből logikusan következhetne valamilyen pénzmosási dolog, de semmi ilyesmit nem látok. Ez a faszi nem egy bűnöző lángelme. Teljesen középszerű tucatkönyvelő, aki jelentéktelen kisvállalkozásoknak, s pár közepes cégnek dolgozott. Az volt a módszere hogy sok, a könyvelését nála vezető kisvállalkozás számlájáról emelt le kis tételben csekély összegeket. Évekig nem is bukott le, de aztán az összegek egyre nagyobbak lettek, valamint a piramisjátékos módjára az új ügyfelek pénzéből tömte be a régiek számláin tátogó lyukakat. Mikor feljelentették, már több tízmilliós nagyságrendű összeggel nem tudott elszámolni. Tudod, hogy van ez. Középkorú pasas, nagyjából olyan jóképű, mint én - eresztett meg Berei egy önironikus szemöldökrántást - s rátör a kapuzárási pánik. Aztán, hogy ezt kompenzálja, elkezd költekezni, az isten barma. Húszmilliós Mercedest vesz, ahelyett, hogy beérné a sokkal gazdaságosabb húszezres Mercédesszel. - Melinda ezt nem értette.
- Hogy micsoda... - vágott közbe, de a húgából kirobbanó röhögés úgy sodorta el szavait, mint rémálmában a víz az egeret. Aztán neki is leesett, hogy a másik ügyvéd szerint Bohács jobban járt volna, ha kurvákhoz jár, minthogy több tízmilliós verdával próbál nőket felszedni. Berei tettetett buta pofával aratta le poénja babérjait, jámboran hüledezve, hogy mire föl ez a vihorászás? Kitti pedig oldalba bökte Melindát a könyökével.

- Érted, jobban járt volna a pasi, ha azokat a lyukakat tömködi, az ügyfélszámlákon lévők helyett!
- Igen, felfogtam! - ő is nevetni kezdett, mire több vendég is feléjük nézett.
- De akkor miért rejtőzködött annyira a lebukása után? - halkította majdnem suttogóra a beszélgetést Melinda.
- Ugyan, miért? - tárta szét a kezét Berei - Amiért általában ilyet szoktak tenni a mi drága köztörvényes ügyfeleink. Az idézésekre nem jelent meg, a lakóhelyéről pedig nem tudták előállítani. Mint kiderült, a lakását és a Merdzsót eladta, nem volt mit zár alá helyezni. Körözést adtak ki ellene, de hónapokig nem kapták el. A külsejét elváltoztatta, városról városra, albérletről albérletre költözött. És hát annyira nem volt nagy hal, hogy a rendőrség komoly erőket mozgósítson a kézre kerítésére. Egy nagypályás drogbáró vagy embercsempész hetente keres annyit, amennyit ez évek alatt elsikkasztott. Aztán egyszer csak az ügyvédjén keresztül jelentkezett, hogy hajlandó feladni magát, plusz a kár egy részét is megtéríti, amennyiben az ügyészség garantálja neki, hogy csak felfüggesztett börtönbüntetést kap. A tárgyalások itt megszakadtak, mert az ügyészek nem voltak hajlandóak ilyen engedményre. Ez a Bohács betegesen rettegett a börtöntől. Soha nem volt még sitten, az amerikai filmélményeitől kiindulva nyilván tele lett a gatyája, hogy már az első nap jól seggbe kúrják, aztán hepatitiszes tűvel és pink festékkel, csupa nagybetűvel rátetoválják, hogy köcsög...

Kitti újból vihorászni kezdett, a nővére pedig képtelen volt eldönteni: valóban ennyire tetszik neki ez a trágár "na, ki a lazagyerek?" típusú beszólás, vagy csak az ő kérésének eleget téve próbál kicsit nyomulni a férfira. Aki továbbra is komolykodó pofával nézett Melindára.

- Egyébként nemcsak ez a piti sikkasztó retteg a börtönben, de az én ügyfelem is. - mondta bizalmaskodva - Abban az ügyében, amivel előzetesbe került, nem én védtem. De szerintem titokban vádalkut kötött. Nyilván ezért is szervezték be zárkaügynöknek, hogy elszigeteljék és leválasszák az alvilágtól. A börtönben a spicliket tán még a pedofiloknál is jobban gyűlölik. Cseresznyés most nagyon fosik, hogy mivel Kovai korrupt lehetett, így miután elvégezette vele a piszkos munkát, talán az ő nevét is kiadta az alvilágnak. Én azzal nyugtatgatom, hogy ez nekünk most már csak jó lehet: végül is ő áldozat, egy bűnbánó elkövető, akit hazugsággal ugrattak bele a verésbe. Ráadásul az államot képviselő tartótisztje tette ezt, így akár az államot is beperelhetjük, akárcsak a megvert Bohács...
- Óhhhh, ez remek, gratulálok! - rebegte Melinda, közben pedig majd felrobbant a dühtől, hogy ebben az ügyben mindenkinek van ütőkártyája - csak pont az ő hülye védence nem hajlandó megjátszani a sajátját.
Frusztrált zavarából telefoncsörgés mentette ki. Ügyfele lánya, Kovai Réka volt az. Kiment a teraszra és fölvette.

- Szia, tényleg azért került apa börtönbe, mert én a CellaKontroll tagja voltam? - kérdezte a lány meglehetősen ideges hangon.
- Helló, öööö, nem tudom, nem biztos, de ez nem is telefontéma, beszéljük meg személyesen, oké? Amúgy is beszélnünk kéne más dolgokról is. Hol vagy most, találkozzunk, jó?

Kovai lánya sokkal jobban tisztában volt vele, hogy apja bajban van, mint Kovai maga. A lány kereste meg, és fogadta fel őt, mint védőügyvédet. Kovai András dühödten tagadott, de ügyvédet nem kért. Ami a vádalku elutasításával együtt irracionális, önsorsrontó viselkedésnek tűnt. Két dologra akarta kérni a lányt. Egyrészt, hogy látogassa meg az apját, és próbálja rábeszélni az alku elfogadására. Ha ez nem megy, akkor arra, hogy vesse alá magát elmeszakértői vizsgálatnak. Ilyen fokú irracionális magatartásnál már felmerül a mentális vagy neurológiai rendellenesség lehetősége. Ebből a vizsgálatból a védence csak jól jöhetne ki, rosszabb a helyzete már úgysem lehet. Ha normálisnak bizonyul, az érv lehet a tárgyaláson, hogy lám, nem paranoiás elmebeteg, aki összeesküvést konfabulál. Amennyiben pedig fény derül valamilyen betegségre, az mindenképpen enyhítő vagy akár a büntethetőséget kizáró tényező.

Megegyezett Rékával, hogy felveszik őt a városban. Berei elment volna gyalogosan, de Melinda felajánlotta neki, hogy elviszik a Közraktár utcáig - mint mondta, arrafelé lakik. Elől kínálta hellyel, az anyósülésben, hátha az Skodát vezető húga a fecserészés során kiszed még belőle valamit. Bár nem fűzött hozzá vérmes reményeket. Mintha egy helyben járna, a haladás legcsekélyebb esélye nélkül. Épp becsapta a hátsó ajtót, mikor az utastérből kirekedő utcazajt hörgő-sziszegő hang foglalta el, mintha egy bulldoggal keresztezett vipera szabadult volna be. De nem az volt. Gyerekkora óta tudta, hogy mi ez. Húga görcsrohamban fuldoklott. A halkabb szisszenő hang viszont azt jelentette, már bele is fújta a szájába a mindig a nyakában lógó kicsi sprayflakonból a görcsoldó folyadékot. Kittinek csecsemőkorától öröklött D-vitamin rezisztens, hipofoszfatemiás angolkórja volt, ami a lányoknál többnyire enyhébb lefolyású. Nála is az volt, a foszfátpótló kezelések segítettek rajta, de a görcsrohamok felnőttkorában is jelentkeztek nagynéha, pár havonta. Az orvosok se tudták, miért, arra gyanakodtak, hogy a túl korán bezáruló koponyakutacsok okozhattak valami kisebb, még MRI-vel sem beazonosítható agyi rendellenességet.

- Jól vagy? - kérdezte Melinda, aki tudta, hogy húga legendás csetlő-botló önállótlansága nem terjed ki a betegségére, sőt kifejezetten allergiás, ha ilyenkor gyámkodni próbálnak. Így nem aggódta túl, bár ebben a hónapban furcsamód már másodjára jelentkezett nála a roham, amire rég nem volt példa.
- Ja, ne agonizálj, a nyakadon maradok! - válaszolta Kitti - Téged meg hazafuvarozlak, ha már a húszmilliós Merci helyett te is jobb szereted a húszezrest - mondta viháncolva Bereinek, aki jót nevetett - Összetegeződtek, míg én telefonáltam - villant Melinda agyába.
Budai Nagy Antal utca, Hollán Ernő, Katona József, aztán az Octavia benavigált a rakpartra, egyik nemzeti és nemzetközi hősről elnevezett rakpart a másik után suhant el a tűrhetőnek mondható, jóval a délutáni csúcs előtti forgalomban. Valahol Jane Haining és Salkaházi Sára között ciripelt az üzenetjelző hang. A húga száma.
- Követnek, tesó. Sötétkék Fiat Linea mögöttünk. Őt beavassuk? - szólt az üzenet, Kitti visszapillantó tükrös szemöldökmimikájával nyomatékosítva. (A vezetés közbeni félkezes okostelefon-chat a hugi egyik idegborzoló hobbija a sokból.)
Tény, hiába tettek kitérőt (felvéve Kovai Rékát, az apja mackós termetéből csak keveset, kreolos bájából már többet öröklő egyetemistát, aztán kitéve Bereit, akinek végül szintén szóltak a dologról) a sötétített üvegű Linea rájuk tapadt.
- Lányok, én nem tudom, hogy mibe keveredtetek, de jobb, ha vigyáztok! - búcsúzott tőlük a joviálisan kövérkés Berei. Visszanavigáltak a forgalomba.
- ... faszt... - hallatszott valami káromkodástöredék a vezetőülés felől.
- Na, mi van, húgom?
- Mi van??? - válasz helyett Kitti az egyébként féltve dédelgetett mobilját odavágta a hátsó ülésre, nővére és az egyre riadtabb Kovai-lány közé. - Ez van, cseszd meg!
Melinda a húgánál kevesebbet értett az okoskütyükhöz, de a kémprogram-riadót jelző panel még neki is egyértelmű volt.
- Tényleg, mi a rákba keveredtünk, nővérkém? - A Linea, mintha csak velük akarna csúfolódni, látványosan, csikorgó gumikkal elkanyarodott.

Kitti ijedségtől tágra nyílt szemei azt üzenték, hogy így az életben talán mégse olyan jó buli, ha egy összeesküvés-elmélet manifesztálódik. De Melinda most nem kapott sokkot, mint az álomban. Villámgyorsan cselekedett. Húga mobiljáról leszedte az akkumulátort, kivette a SIM-kártyát. Aztán (miután egyetlen számot a tenyerére írt) ezt tette a sajátjával is. Majd (a tiltakozásra fittyet hányva) kibelezte a Kovai-lány készülékét is. Az autót egy parkolóba vezényelte, a Kittinek megmondta: váljanak szét. Vigye hozzájuk tömegközlekedéssel Rékát, ő pedig vár egy kicsit, aztán elindul. Figyeljenek, nem követik-e őket? Amint húga és ügyfelének lánya elment, megindult ellenkező irányba. Szeme a járókelőket pásztázva ide-oda cikázott, de tudta mit keres. Gondolatok kergetőztek a fejében: látott valamit a kocsiban ülve, ami zavarta, amit képtelen volt hová tenni, de nem emlékezett, mi az - a rázúduló többi inger maga alá temette a képet. - Mi ez az egész? Nyilvánvaló, te hülye picsa! A lakásoddal szembeni épületből téged figyelő alak még betudható véletlennek, de a látványosan ránk tapadó autó, és Kitti mobiljának feltörése nem. Figyelmeztetés. De mire figyelmeztetnek, ha nem tudok semmit? Tényleg összeesküvés? De ez baromság, ilyen csak a filmekben, meg az ütődött húgom agyában van! Miért fenyegetnének, ha én pont arra akarom rávenni Kovait, hogy vallja magát bűnösnek? Ennek semmi értelme! - Belépett a telefonfülkébe, a bevásárlókocsiba szánt aprót a bedobónyílásba célozva, ujjai agonizálva kaszáló rovarlábakként csapkodták a nyomógombokat. Kicsengett, aztán felvették.
- Szia. Én vagyok. Segítened kell.

A sztoriban létező helyszínek, intézmények, testületek is vannak, de a történet és a benne lévő személyek kitaláltak, az írói fantázia művei. Bármiféle hasonlóság valós személyekkel, eseményekkel pusztán a véletlen műve.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Egércsapda - a nyári HR-krimink II. része
2. oldal - mikor agya rájött, hogy víz helyett a tüdeje ismét oxigént lélegzik be, felsikoltott.