Egércsapda - indul a nyári HR-krimink!
Egy volt nagyvállalati HR-jogász, egy fegyelmi eljárás, egy letartóztatott börtönőr, némi összeesküvés-elmélet. Három részes nyári HR-krimi sorozatunk első része következik.
- Tud rajtam segíteni? – kérdezte a férfi.
- Nem tudom. Megpróbálok. Megteszem, amit lehet, de lássuk be: elég nagy bajban van. – felelte a nő.
Egymással szemben ültek a gyerekszobányi méretű helyiség közepén lévő asztalnál. Csend állt be közéjük, a férfi felemelte a kezét, aztán tehetetlenséget jelezve, vállat rántva visszaejtette az asztallap alá.
- Hát… igen, most már tudom, hogy előbb kellett volna szólnom, de… - abbahagyta mondatot, újabb kézemeléssel-kézleejtéssel jelezve: „hisz tudja maga is, ugye? Nem mondom el még egyszer!” Rátenyerelt az asztal közepén lévő irattartóra, a nő felé tolva azt.
- Olvassa végig, de ne felejtse el azt, amit mondtam! – dőlt kicsit előre a nő felé. Pillantásuk a nő órájának számlapján találkozott. Majdnem egy órája voltak együtt, s már mindketten a beszélgetéseket lezáró nonverbális testjeleket váltottak. A nő felemelte a dossziét, s azzal majdnem szinkronban emelkedett fel a székéről. Amely nem volt túl kényelmes, hogy ezzel se ösztönözzék a túl hosszú itt tartózkodást.
- Nézze, véglegeset még nem mondok. De ezen ne idegeskedjen, véglegeset az orvos is csak a boncolás után mond! – a férfi ültében felnézve rá, elhúzta a száját, amit kis jóindulattal mosolynak is vehetett.
A nő beérte ennyivel: annyira azért nem volt jó poén, a férfi pedig nem volt vicces kedvében. Sem vicces helyen. Ő is felállt, a nő fölé magasodva. Az ajtó felé léptek.
- Ne aggódjon, Melinda, tudok vigyázni magamra. Ismerem itt a járást – intett az ajtón lévő plexiablakon kívüli folyosóra – Meg a személyzetet is! – most a nőn volt a mosolygás sora.
Nemcsak a viszonzott poén miatt. Fura páros voltak ők így egymás mellett, az ajtónyitásra várva. A férfi nem az a típus volt, akit könnyen elfelejt bárki is. Mint savként maró öniróniával nyugtázta magában: Kovai pont az ellentéte férfiban annak, ami ő nőben. „Terepszínű egér.” Már nem emlékszik rá ki címkézte meg a középiskolában ezzel a jelzős szerkezettel. „Fehér, az egér” „Fehér egér, miért ily szürke?” – Mintha a családnevével is felkínálta volna magát a gúnyolódásra. Mindenesetre a negyedik X-en jó pár évvel túllépve már inkább szórakoztatta, mint frusztrálta saját, jelentéktelenséget sugalló, valóban egérszerű külseje. A világnak szerencséje, hogy nem sorozatgyilkos vagy bérgyilkos lett, mert soha nem kapnák el. Senki nem emlékezne rá: ő lenne a nő, aki ott se volt. Kovai András határozottan nem ilyen alkat. A nagyjából vele egykorú férfi magas, izmos és jóképű. Nem hasonlított egyetlen celebre sem, inkább az a fajta, akit nehezen tud elképzelni az ember a képernyőn, egy szerepet alakítva, mert annyira valóságos. A sűrű fekete hajú, enyhén borostás arcú, napbarnított bőrű Kovait a termete alapján skandináv favágók közé lehetne besorolni, bár az ősei inkább a Balkánról jöhettek. Ha emlékezteti valakire, akkor talán arra a fickóra a vadászházas Hubertus-reklámból. Nem sztárosan, hanem mackósan jóképű. A szomszéd srác, aki negyvenesként csak még jobb pasi lett, de ugyanaz maradt, aki volt, meg a többi közhely.
A kattanással nyíló ajtón belépő két egyenruhás férfi láthatóan zavarban volt. A büntetés-végrehajtás elitegységének uniformisát viselték. Ők feleltek a különösen veszélyes fogva tartottak őrzésért és szállításáért. Kéz-és lábbilincset vettek elő. Mikor a nő belépett a helyiségbe, már levették Kovairól a bilincset, most azonban előtte kellett visszarakniuk. Bocsánatkérően emelték a karjukat, de ugyanakkor valami feszültség is vibrált bennük. A nő látta, hogy a folyosón lévő harmadik őr övtáskája nyitva, egyik keze pedig a benne lévő dolgon – sokkoló? gázspray? - másik a gumibotján. Kovai nyilván nála hamarabb észrevette, mert elvigyorodott.
- Nyugi, Zoli, semmi gond – a szabály, az szabály! – mondta, előretartván kezét a karperecnek.
Azok fellélegeztek, egyik rátette Kovai medvemancsára a bilincset, a másik a lábára kattintotta rá. - Kurva erős faszi lehet, ha így fosnak tőle” – villant Fehér Melinda agyába – Nyilván otthon van a küzdősportokban. Vagy talán a férfiszolidaritás, hogy megalázó egy csaj előtt lebéklyózni? – töprengett.
- Akkor hétfői randinkat ne felejtse! – biccentett felé Kovai egy csibészes „láttad, hogy beszartak?” arccal.
Erre az arcra annyira nem illett a keret nélküli szemüveg, amelyek lencséiben a visszatükröződő mesterséges fénytavakba fúlt a tekintete. Mosolyogva visszabólintott, figyelve, ahogy az elköszönést mormoló smasszerek elvezetik Kovait a folyosó közepén nyíló cellablokk felé. A beszélőhelyiséggel szembeni fülkéből kilépő őr műanyag kosárban nyújtotta felé telefonját és tabletjét. Átvette, aztán – míg az őr az elkülönítő részlegből a földszintre vivő liftet hívta – a mobil kamerájával suttyomban rázoomolt a cellablokk bejárata melletti táblára. Dr. Kovai András – ezt ki tudta venni, apróbb betűkkel meg valami bévés szöveg, nyilván a biztonsági fokozatról. Az ultramodern felvonó levitte az ultramodern épületszárny kijáratához. Azon gondolkodott, nem sok annál szarabb dolog lehet, mint amikor egy börtönőr kerül börtönbe. Főleg olyan váddal, mint az ő reménybeli ügyfele. Kilépett az épületből, és a menetrendet kezdte böngészni. Hogy mikor megy vissza busz vagy vonat Tiszalökről a fővárosba. Többször próbált jogosítványt szerezni, de a kísérletek mindig totális kudarccal végződtek. „Egy két lábon járó hímsoviniszta sztereotípia vagyok.” – futott át rajta.
Fehér Melinda nagyvállalati HR-jogászként, aztán munkajogi esetekre szakosodott ügyvédként évtizedek óta foglalkozott munkaügyi dolgokkal. Régebben munkaadókat képviselt, most leginkább elbocsátott vagy felmondott dolgozókat. Voltak, akik erre azt mondták, hogy a sötét oldalról átment a fényre. Mások (leginkább a korábbi főnökei, akikkel valamelyik konkrét eljárásban szembekerült) a védői taktikáját a bőrükön érezve arra célozgattak: épp most van a sötét oldalon. De a praxisa során épp arra jött rá, hogy itt nincs fekete és fehér oldal. A szemben álló felek a sötétszürke és világosszürke legkülönbözőbb árnyalatait képviselik. Ebben a szín-kavalkádban csak néha-néha villan fel egy tisztán fekete vagy fehér pötty. Ügyei között volt munkahelyi baleset, jogtalan elbocsátás, szexuális zaklatás, a diszkrimináció legkülönbözőbb fajtái, ki nem fizetett alapbér vagy túlóra, megszegett titoktartás, dolgozói egészségkárosodás. De olyan, amelynek iratait a tiszalöki pályaudvaron, majd úton hazafelé a vonaton, végül az angyalföldi lakásától nem messze, ebéd közben tanulmányozta, még soha. A Béke téri villamosmegállótól nem messze lévő étterem teraszán lévő asztal tele volt az ügy papírjaival. Minél többet olvasott el belőlük, annál inkább kételkedett, hogy tényleg vállalni akarja-e? Nem igazán vágott a profilja közepébe, bár azért határeset volt.
Leendő ügyfele ellen munkajogi természetű fegyelmi eljárás indult. Pontosabban az is indult. Kovai András a főváros egyik legnagyobb büntetés-végrehajtási intézetének parancsnokhelyettese volt, ezredesi rangban. Az volt, egészen másfél héttel ezelőttig. Mikor is felfüggesztették, majd szolgálati viszonyát azonnali hatállyal megszüntették. A fegyelmi büntetésre javaslatot tévő kihallgatásról távozás közben rögtön letartóztatták. Őrizetbe vételéhez a TEK egységét rendelték ki. A papírok között megtalálta a fegyelmi előterjesztés jegyzőkönyvéhez csatolva a szakmai életrajzát. Kovai mosolygósan, jóképűen, egyenruhában. Egy villámcsapásszerűen romba dőlő mesés karrier. Kitüntetéssel diplomázott a rendészettudományi kar büntetés-végrehajtási szakán. Aztán levelezőn büntetés-végrehajtási jogból is ledoktorált. Mintaszerű bévés pályafutás. Az eltelt negyedszázadban volt nevelőtiszt, őrtiszt, tagja volt a legveszélyesebb rabokat „kezelő” elitegységnek. Kiképzőtisztjükként is dolgozott. (Hát ezért voltak ilyen zavartak az elit smasszerek, ezért nézték el, hogy tegezze őket! Ő volt az oktatójuk.) Biztonsági tiszt, aztán osztályvezető egy vidéki börtönben. Majd Budapesten parancsnokhelyettes. A folytatást el lehet képzelni. A parancsnok nyugdíjba menetele után ő lesz az utód. Aztán pár év múlva akár országos parancsnok vagy a szaktárca büntetés-végrehajtási helyettes államtitkára. Ha leszerel, bármelyik magánbiztonsági vagy magánnyomozó cég örömmel szerződteti. Egy ilyen képviselő-, vagy miniszterjelölt („Bűnözőket őrző kemény férfi!”) után akármelyik párt megnyalná a tíz ujját. Ehhez képest letartóztatják, és veszélyessége miatt (ki tudna jobban megszökni, mint egy börtönőr?) a tiszalöki szuperbörtönbe zárják. Messze az őt (többnyire) bálványozó közvetlen beosztottjaitól.
Kovai elmesélte a dolgot az ő szemszögéből. Az ügyvédi kérdéseivel időnként félbeszakított monológ közben olyannak látta a férfit, mint a Terminátorban a T1000-es verziójú robotot, Schwarzenegger ellenfelét. Mikor a folyékony nitrogéntől megfagy. Aztán a lövéstől összetörik, s darabjaiból kénytelen újraépíteni magát. Hát körülbelül így nézett ki Kovai is a történet végére. Aznap úgy másfél órával később érkezett a munkahelyére. A lányával volt bevásárolni. Ahogy megérkezett, az ügyeletes szól: menjen a parancsnok irodájába.
- Odamentem, érti, nem gondoltam semmire, mármint semmi rosszra. Ott a Varró, tudja, a parancsnok, meg két fószer, bemutatkoznak, egyik a Védelmi Szolgálattól, a másik a katonai ügyészségtől, ja, ott volt még egy harmadik, őt ismertem, a belső ellenőrzéstől, de még akkor sem gondoltam semmire…
A két ember közölte: az a gyanú vele szemben, hogy utasítást adott egy fogvatartott bántalmazására. Viccnek gondolja először. Bántalmazásokkal kapcsolatos vádak persze gyakran akadnak, de többnyire rabok közti atrocitások vagy beosztott őrök túlkapásai. Aztán mikor rájön, ez nem ugratás, egyre dühösebben tiltakozik. Bohács Szilárd azelőtti nap koraeste került előzetes cellába. Raktak mellé egy lakótársat, aki titkos informátor, zárkaügynök, ilyet el szoktak rendelni, szabvány eljárás. Felmérni az új börtönlakót, nem hajlamos-e erőszakra, készül-e szökésre, öngyilkosságra, szed-e drogot, meg persze hátha elszólja magát a bűntényről, amivel gyanúsítják.
- A zárkaügynök telepítésének elrendelését én írtam alá, de ez teljesen rutindolog. Tudtam, tudtuk, hogy áthozzák ezt a Bohácsot rendőri őrizetből, körözték, feladta magát, a bíróság előzetesbe tette. Én aznap korábban hazamentem, a lányom Franciaországban tanul, az anyja, a volt feleségem ott él az új…az élettársával. Réka hazajött pár nappal azelőtt, apa-lánya program, ilyesmi. Mikor a Bohácsot behozták, én ott se voltam. Valamikor késő este hívhattak, hogy a zárkaemberünk, a Cseresznyés, összeverte ezt a Bohácsot, de nem vettem fel, én a munkából egyenesen hazamentem, a lányom megvárt, aztán ment bulizni valahová, előtte ittunk egy kis pálinkát, minimálisat, féldecit, aztán bealudtam, olyan mélyen, hogy a telefont se hallottam. Másnap reggel a lányom ébresztett, mentünk bevásárolni, a telefonomat szerintem meg se néztem, zsebre raktam. Bevásárolni mentünk, aztán…
- …közölték velem, hogy én ezt a Bohácsot, akit azelőtt, mielőtt feladta volna magát, nem is ismertem, megfenyegettem telefonon, miközben a számát se tudtam, hogy tartsa a száját valamiről, mert különben összeveretem, és meg fogják erőszakolni. Abszurd volt az egész.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Egércsapda - indul a nyári HR-krimink!
2. oldal - Csakhogy a dossziéban lévő papírok egészen másról tanúskodtak.
- Nem tudom. Megpróbálok. Megteszem, amit lehet, de lássuk be: elég nagy bajban van. – felelte a nő.
Egymással szemben ültek a gyerekszobányi méretű helyiség közepén lévő asztalnál. Csend állt be közéjük, a férfi felemelte a kezét, aztán tehetetlenséget jelezve, vállat rántva visszaejtette az asztallap alá.
- Hát… igen, most már tudom, hogy előbb kellett volna szólnom, de… - abbahagyta mondatot, újabb kézemeléssel-kézleejtéssel jelezve: „hisz tudja maga is, ugye? Nem mondom el még egyszer!” Rátenyerelt az asztal közepén lévő irattartóra, a nő felé tolva azt.
- Olvassa végig, de ne felejtse el azt, amit mondtam! – dőlt kicsit előre a nő felé. Pillantásuk a nő órájának számlapján találkozott. Majdnem egy órája voltak együtt, s már mindketten a beszélgetéseket lezáró nonverbális testjeleket váltottak. A nő felemelte a dossziét, s azzal majdnem szinkronban emelkedett fel a székéről. Amely nem volt túl kényelmes, hogy ezzel se ösztönözzék a túl hosszú itt tartózkodást.
- Nézze, véglegeset még nem mondok. De ezen ne idegeskedjen, véglegeset az orvos is csak a boncolás után mond! – a férfi ültében felnézve rá, elhúzta a száját, amit kis jóindulattal mosolynak is vehetett.
A nő beérte ennyivel: annyira azért nem volt jó poén, a férfi pedig nem volt vicces kedvében. Sem vicces helyen. Ő is felállt, a nő fölé magasodva. Az ajtó felé léptek.
- Ne aggódjon, Melinda, tudok vigyázni magamra. Ismerem itt a járást – intett az ajtón lévő plexiablakon kívüli folyosóra – Meg a személyzetet is! – most a nőn volt a mosolygás sora.
Nemcsak a viszonzott poén miatt. Fura páros voltak ők így egymás mellett, az ajtónyitásra várva. A férfi nem az a típus volt, akit könnyen elfelejt bárki is. Mint savként maró öniróniával nyugtázta magában: Kovai pont az ellentéte férfiban annak, ami ő nőben. „Terepszínű egér.” Már nem emlékszik rá ki címkézte meg a középiskolában ezzel a jelzős szerkezettel. „Fehér, az egér” „Fehér egér, miért ily szürke?” – Mintha a családnevével is felkínálta volna magát a gúnyolódásra. Mindenesetre a negyedik X-en jó pár évvel túllépve már inkább szórakoztatta, mint frusztrálta saját, jelentéktelenséget sugalló, valóban egérszerű külseje. A világnak szerencséje, hogy nem sorozatgyilkos vagy bérgyilkos lett, mert soha nem kapnák el. Senki nem emlékezne rá: ő lenne a nő, aki ott se volt. Kovai András határozottan nem ilyen alkat. A nagyjából vele egykorú férfi magas, izmos és jóképű. Nem hasonlított egyetlen celebre sem, inkább az a fajta, akit nehezen tud elképzelni az ember a képernyőn, egy szerepet alakítva, mert annyira valóságos. A sűrű fekete hajú, enyhén borostás arcú, napbarnított bőrű Kovait a termete alapján skandináv favágók közé lehetne besorolni, bár az ősei inkább a Balkánról jöhettek. Ha emlékezteti valakire, akkor talán arra a fickóra a vadászházas Hubertus-reklámból. Nem sztárosan, hanem mackósan jóképű. A szomszéd srác, aki negyvenesként csak még jobb pasi lett, de ugyanaz maradt, aki volt, meg a többi közhely.
A kattanással nyíló ajtón belépő két egyenruhás férfi láthatóan zavarban volt. A büntetés-végrehajtás elitegységének uniformisát viselték. Ők feleltek a különösen veszélyes fogva tartottak őrzésért és szállításáért. Kéz-és lábbilincset vettek elő. Mikor a nő belépett a helyiségbe, már levették Kovairól a bilincset, most azonban előtte kellett visszarakniuk. Bocsánatkérően emelték a karjukat, de ugyanakkor valami feszültség is vibrált bennük. A nő látta, hogy a folyosón lévő harmadik őr övtáskája nyitva, egyik keze pedig a benne lévő dolgon – sokkoló? gázspray? - másik a gumibotján. Kovai nyilván nála hamarabb észrevette, mert elvigyorodott.
- Nyugi, Zoli, semmi gond – a szabály, az szabály! – mondta, előretartván kezét a karperecnek.
Azok fellélegeztek, egyik rátette Kovai medvemancsára a bilincset, a másik a lábára kattintotta rá. - Kurva erős faszi lehet, ha így fosnak tőle” – villant Fehér Melinda agyába – Nyilván otthon van a küzdősportokban. Vagy talán a férfiszolidaritás, hogy megalázó egy csaj előtt lebéklyózni? – töprengett.
- Akkor hétfői randinkat ne felejtse! – biccentett felé Kovai egy csibészes „láttad, hogy beszartak?” arccal.
Erre az arcra annyira nem illett a keret nélküli szemüveg, amelyek lencséiben a visszatükröződő mesterséges fénytavakba fúlt a tekintete. Mosolyogva visszabólintott, figyelve, ahogy az elköszönést mormoló smasszerek elvezetik Kovait a folyosó közepén nyíló cellablokk felé. A beszélőhelyiséggel szembeni fülkéből kilépő őr műanyag kosárban nyújtotta felé telefonját és tabletjét. Átvette, aztán – míg az őr az elkülönítő részlegből a földszintre vivő liftet hívta – a mobil kamerájával suttyomban rázoomolt a cellablokk bejárata melletti táblára. Dr. Kovai András – ezt ki tudta venni, apróbb betűkkel meg valami bévés szöveg, nyilván a biztonsági fokozatról. Az ultramodern felvonó levitte az ultramodern épületszárny kijáratához. Azon gondolkodott, nem sok annál szarabb dolog lehet, mint amikor egy börtönőr kerül börtönbe. Főleg olyan váddal, mint az ő reménybeli ügyfele. Kilépett az épületből, és a menetrendet kezdte böngészni. Hogy mikor megy vissza busz vagy vonat Tiszalökről a fővárosba. Többször próbált jogosítványt szerezni, de a kísérletek mindig totális kudarccal végződtek. „Egy két lábon járó hímsoviniszta sztereotípia vagyok.” – futott át rajta.
Fehér Melinda nagyvállalati HR-jogászként, aztán munkajogi esetekre szakosodott ügyvédként évtizedek óta foglalkozott munkaügyi dolgokkal. Régebben munkaadókat képviselt, most leginkább elbocsátott vagy felmondott dolgozókat. Voltak, akik erre azt mondták, hogy a sötét oldalról átment a fényre. Mások (leginkább a korábbi főnökei, akikkel valamelyik konkrét eljárásban szembekerült) a védői taktikáját a bőrükön érezve arra célozgattak: épp most van a sötét oldalon. De a praxisa során épp arra jött rá, hogy itt nincs fekete és fehér oldal. A szemben álló felek a sötétszürke és világosszürke legkülönbözőbb árnyalatait képviselik. Ebben a szín-kavalkádban csak néha-néha villan fel egy tisztán fekete vagy fehér pötty. Ügyei között volt munkahelyi baleset, jogtalan elbocsátás, szexuális zaklatás, a diszkrimináció legkülönbözőbb fajtái, ki nem fizetett alapbér vagy túlóra, megszegett titoktartás, dolgozói egészségkárosodás. De olyan, amelynek iratait a tiszalöki pályaudvaron, majd úton hazafelé a vonaton, végül az angyalföldi lakásától nem messze, ebéd közben tanulmányozta, még soha. A Béke téri villamosmegállótól nem messze lévő étterem teraszán lévő asztal tele volt az ügy papírjaival. Minél többet olvasott el belőlük, annál inkább kételkedett, hogy tényleg vállalni akarja-e? Nem igazán vágott a profilja közepébe, bár azért határeset volt.
Leendő ügyfele ellen munkajogi természetű fegyelmi eljárás indult. Pontosabban az is indult. Kovai András a főváros egyik legnagyobb büntetés-végrehajtási intézetének parancsnokhelyettese volt, ezredesi rangban. Az volt, egészen másfél héttel ezelőttig. Mikor is felfüggesztették, majd szolgálati viszonyát azonnali hatállyal megszüntették. A fegyelmi büntetésre javaslatot tévő kihallgatásról távozás közben rögtön letartóztatták. Őrizetbe vételéhez a TEK egységét rendelték ki. A papírok között megtalálta a fegyelmi előterjesztés jegyzőkönyvéhez csatolva a szakmai életrajzát. Kovai mosolygósan, jóképűen, egyenruhában. Egy villámcsapásszerűen romba dőlő mesés karrier. Kitüntetéssel diplomázott a rendészettudományi kar büntetés-végrehajtási szakán. Aztán levelezőn büntetés-végrehajtási jogból is ledoktorált. Mintaszerű bévés pályafutás. Az eltelt negyedszázadban volt nevelőtiszt, őrtiszt, tagja volt a legveszélyesebb rabokat „kezelő” elitegységnek. Kiképzőtisztjükként is dolgozott. (Hát ezért voltak ilyen zavartak az elit smasszerek, ezért nézték el, hogy tegezze őket! Ő volt az oktatójuk.) Biztonsági tiszt, aztán osztályvezető egy vidéki börtönben. Majd Budapesten parancsnokhelyettes. A folytatást el lehet képzelni. A parancsnok nyugdíjba menetele után ő lesz az utód. Aztán pár év múlva akár országos parancsnok vagy a szaktárca büntetés-végrehajtási helyettes államtitkára. Ha leszerel, bármelyik magánbiztonsági vagy magánnyomozó cég örömmel szerződteti. Egy ilyen képviselő-, vagy miniszterjelölt („Bűnözőket őrző kemény férfi!”) után akármelyik párt megnyalná a tíz ujját. Ehhez képest letartóztatják, és veszélyessége miatt (ki tudna jobban megszökni, mint egy börtönőr?) a tiszalöki szuperbörtönbe zárják. Messze az őt (többnyire) bálványozó közvetlen beosztottjaitól.
Kovai elmesélte a dolgot az ő szemszögéből. Az ügyvédi kérdéseivel időnként félbeszakított monológ közben olyannak látta a férfit, mint a Terminátorban a T1000-es verziójú robotot, Schwarzenegger ellenfelét. Mikor a folyékony nitrogéntől megfagy. Aztán a lövéstől összetörik, s darabjaiból kénytelen újraépíteni magát. Hát körülbelül így nézett ki Kovai is a történet végére. Aznap úgy másfél órával később érkezett a munkahelyére. A lányával volt bevásárolni. Ahogy megérkezett, az ügyeletes szól: menjen a parancsnok irodájába.
- Odamentem, érti, nem gondoltam semmire, mármint semmi rosszra. Ott a Varró, tudja, a parancsnok, meg két fószer, bemutatkoznak, egyik a Védelmi Szolgálattól, a másik a katonai ügyészségtől, ja, ott volt még egy harmadik, őt ismertem, a belső ellenőrzéstől, de még akkor sem gondoltam semmire…
A két ember közölte: az a gyanú vele szemben, hogy utasítást adott egy fogvatartott bántalmazására. Viccnek gondolja először. Bántalmazásokkal kapcsolatos vádak persze gyakran akadnak, de többnyire rabok közti atrocitások vagy beosztott őrök túlkapásai. Aztán mikor rájön, ez nem ugratás, egyre dühösebben tiltakozik. Bohács Szilárd azelőtti nap koraeste került előzetes cellába. Raktak mellé egy lakótársat, aki titkos informátor, zárkaügynök, ilyet el szoktak rendelni, szabvány eljárás. Felmérni az új börtönlakót, nem hajlamos-e erőszakra, készül-e szökésre, öngyilkosságra, szed-e drogot, meg persze hátha elszólja magát a bűntényről, amivel gyanúsítják.
- A zárkaügynök telepítésének elrendelését én írtam alá, de ez teljesen rutindolog. Tudtam, tudtuk, hogy áthozzák ezt a Bohácsot rendőri őrizetből, körözték, feladta magát, a bíróság előzetesbe tette. Én aznap korábban hazamentem, a lányom Franciaországban tanul, az anyja, a volt feleségem ott él az új…az élettársával. Réka hazajött pár nappal azelőtt, apa-lánya program, ilyesmi. Mikor a Bohácsot behozták, én ott se voltam. Valamikor késő este hívhattak, hogy a zárkaemberünk, a Cseresznyés, összeverte ezt a Bohácsot, de nem vettem fel, én a munkából egyenesen hazamentem, a lányom megvárt, aztán ment bulizni valahová, előtte ittunk egy kis pálinkát, minimálisat, féldecit, aztán bealudtam, olyan mélyen, hogy a telefont se hallottam. Másnap reggel a lányom ébresztett, mentünk bevásárolni, a telefonomat szerintem meg se néztem, zsebre raktam. Bevásárolni mentünk, aztán…
- …közölték velem, hogy én ezt a Bohácsot, akit azelőtt, mielőtt feladta volna magát, nem is ismertem, megfenyegettem telefonon, miközben a számát se tudtam, hogy tartsa a száját valamiről, mert különben összeveretem, és meg fogják erőszakolni. Abszurd volt az egész.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Egércsapda - indul a nyári HR-krimink!
2. oldal - Csakhogy a dossziéban lévő papírok egészen másról tanúskodtak.
Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók