kapubanner for mobile

Mennyibe kerül egy felső szintű vezető cseréje? Íme a költségek tételesen

Függetlenül attól, hogy közös megegyezéssel vagy rendes felmondással szűnik meg a munkaviszony, egy vezetői pozícióban dolgozó munkatárs pótlásakor a toborzás és a személyre vonatkozó kiadások költségei akár egy teljes esztendő bértömegét is kitehetik – tette közzé a Man at Work HR szolgáltató.

Ottó Csaba, Man at Work-

A foglalkoztatás szempontjából békeidőknek számító ’90-es évekhez képest, most mindent azonnal szeretnénk. Egy vezető beosztású kolléga pótlásánál különösen felértékelődött a minőség mellett, az idő szerepe, jelentősége. Ráadásul, az olyan plusz költségek, mint például az információkat biztosító kollégák kieső kapacitása, nehezen mérhetők” – fogalmaz Ottó Csaba, a Man at Work ügyvezető igazgatója.

Egy klasszikus funkcionális felépítésű, közepes méretű vállalat esetében a menedzserek fizetését nagyban befolyásolja a cég földrajzi elhelyezkedése, ahogy az is, mely iparág szereplőjéről beszélünk.  Akár százezres nagyságrendben is lehet eltérés a menedzsment tagok bérében, attól függően, hogy az első számú vezető(k), a tulajdonosok miként értékelik az adott funkció (emberi erőforrás gazdálkodás, pénzügy, minőségbiztosítás, mérnökség, termelés) fontosságát a vállalaton belül.

Vezetőváltás esetén kalkulálni kell a toborzás költségével. A munkaerő-közvetítéssel, fejvadászattal foglalkozó cégek döntő többsége sikerdíjért dolgozik, amit majd minden esetben a felvett munkavállaló éves bruttó alapbérével összefüggésben, mértékét tekintve pedig 17-20% között határoznak meg. Viszonylag egyszerű számítás egy zöldmezős gyár indulása, amikor az első kolléga felvételére készülünk. De mi a helyzet akkor, ha egy meglévő vezető kolléga cseréjét tervezzük? Figyelnünk kell arra, hogy ne omoljon össze, roppanjon meg alatta a szervezet, ne szakadjon ketté, törjön meg a menedzsment egysége, legyen átmenet, idő az átadás-átvételre, és korrekt legyen munkajogi szempontból is a vezetőváltás, ezek a cserék nem ad hoc módon, egyik napról a másikra mennek végbe, kardinális kérdés az idő. Mindig akadnak azonban olyan cégtulajdonosok vagy első számú vezetők, akik az abszolút „melegváltásban” hisznek, vagyis szerintük jobb, ha nem találkozik az új kolléga és a „régi motoros”.

Tegyük fel, hogy épp egy olyan mérnökség vezetőcseréjét tervezzük, aki egyébként nyitott a közös megegyezésre. Az ilyen szintű pozíciókban megszokott 2-6 hónapos felmondási idő és az egyébként akár 1 éven túlra is elhúzódó elhelyezkedései esélyeket latolgatva, gyakorta születnek olyan megállapodások, hogy akár még további 6 hónapra is állományban tartják a munkáltatók azt a vezetőt, akitől megválnak és előfordul, hogy effektíve be sem kell járnia. Ha viszont munkáltatói rendes felmondásban gondolkodunk, úgy mindenképp számolnunk kell azzal is, hogy a távozó vezető a felmondási időre járó bér mellett akár végkielégítésre is jogosult lehet. A felmondásra járó juttatások köréhez tartozó tétel, ha használhatja a cégautót, ha jogosult a cafetériára. Külön kellemetlenség és ehhez tartozó költség lehet, ha megtámadja a munkáltatói felmondást bíróságon és helyt adnak a keresetének. Ezen munkaköröknél a felmondási időre a tankolókártya használata és az éves célprémium elszámolására született megállapodások is izgalmasak.

Pozíció bruttó személyi alapbér (havibér) közvetítői sikerdíj éves bér 18-20 % közös megegyezés (vagy munkavállalói rendes felmondás) okán X havi bér + költsége cafetéria-keret X hónapra cégautó lízing, tankolókártya használat X hónapra új munkatárs próbaidejének felére kifzetett bér + költsége (amíg belerázódik) összesen
  Ft/hó 19% 6 hónap 6 hónap 6 hónap 1,5 hónap  
HR Manager   1 500 000 Ft    3 420 000 Ft    10 170 000 Ft    300 000 Ft    2 400 000 Ft    2 542 500 Ft    18 832 500 Ft 
Logistic Manager   1 300 000 Ft    2 964 000 Ft    8 814 000 Ft    300 000 Ft    2 400 000 Ft    2 203 500 Ft    16 681 500 Ft 
Production Manager   1 700 000 Ft    3 876 000 Ft    11 526 000 Ft    300 000 Ft    2 400 000 Ft    2 881 500 Ft    20 983 500 Ft 
Finance Manager   1 450 000 Ft    3 306 000 Ft    9 831 000 Ft    300 000 Ft    2 400 000 Ft    2 457 750 Ft    18 294 750 Ft 
Engineering Manager   1 800 000 Ft    4 104 000 Ft    12 204 000 Ft    300 000 Ft    2 400 000 Ft    3 051 000 Ft    22 059 000 Ft 
Quality Manager   1 500 000 Ft    3 420 000 Ft    10 170 000 Ft    300 000 Ft    2 400 000 Ft    2 542 500 Ft    18 832 500 Ft 

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elég szép vagy az álláshoz? Amikor az esély megvásárolható

Dél-Koreában a munkaerőpiacon a megjelenés sokszor kimondatlan, mégis döntő elvárás: az álláspályázatokhoz gyakran kötelező a fotó, a külső... Teljes cikk

Mi lesz, ha az AI megszünteti a belépő szintű állásokat?

A szakértők szerint a mesterséges intelligencia eddig még nem szüntette meg a belépő szintű állásokat, de hatalmas tehetséghiányt okozhat, amelyet... Teljes cikk

Stratégiai fegyverré vált a fejvadászat: stabil, jövőképes vezetőket keresnek a cégek

A magyar vezetői munkaerőpiac éles versenybe fordult: miközben kevesebb a nyitott felsővezetői pozíció, egyre több tapasztalt szakember jelenik meg... Teljes cikk