Egyre többen szeretnének segíteni másokon
Évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy embertársaik segítését választják hivatásuknak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a bajbajutottakkal szembeni közöny és az empátia hiánya erősen jelen van a mindennapokban – vagy éppen ezért. Az olyan klasszikus segítő szakmák, mint a szociális gondozó és ápoló például évek óta hiányszakmának számítanak Magyarországon, pedig a jövőben még nagyobb szükség lesz az ilyen típusú foglalkozásokra. A biztos, hosszú távú munkalehetőség mégsem a legfontosabb motiváló tényező a segítő hivatást választók körében, inkább az embertársaikon való segítségnyújtás vonzza őket – derül ki a Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ tanulói körében végzett kutatásából.
népszerűsége ugyanakkor épp erre hívja fel a figyelmet.
A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ közel egy évtizede foglalkozik olyan szakemberek képzésével, akik különböző segítő szakmák elsajátításán keresztül embertársaik támogatását és gondozását választják hivatásuknak. A tanulók egészségügyi, szociális, gyermekgondozó vagy épp pedagógiai OKJ-s képzések közül választhatnak. A szakképző központ képzési adatai is jól tükrözik azt a tendenciát, hogy egyre többen választanak ilyen segítő hivatást: az elmúlt négy évben átlagosan évente 20 százalékkal többen tettek sikeres vizsgát az intézményben, mint az azt megelőző évben.
A jövő a segítőké
Az egészségügyi, szociális és pedagógiai szakterületeken évek óta sok a hiányzó szakember Magyarországon. Az ilyen képesítéssel rendelkezők tehát biztos elhelyezkedésre számíthatnak. A gondozói hivatások ráadásul a jövőben még nagyobb szerephez jutnak.
A jövőkutatók egybehangzó véleménye szerint ugyanis már 10-20 év múlva rengeteg munkát fognak robotok végezni emberek helyett. Különböző irodai munkakörök, adminisztrációs feladatok, gyártás, de
még a jogász szakma egyes területei is mind helyettesíthetők lesznek a jövő szuperfejlett számítógépeivel, míg az empátia, a szociális érzékenység és gondoskodáshoz szükséges emóciók még nagyon sokáig nem taníthatóak meg gépeknek. Arról nem is beszélve, hogy az egészségügy vívmányainak és az egészségtudatos életmód térnyerésének hála folyamatosan nő a várható élettartam, vagyis az idősgondozás is egyre keresettebb szakma lesz.
Segítők motivációi
A Pannon Kincstár tanulói körében végzett kérdőíves kutatásból 2 ugyanakkor az derült ki, hogy a segítő szakmát választók motivációi között a leghangsúlyosabb tényezők a mások számára nyújtott segítség és az empátia gyakorlása. A társadalmi elismerés, illetve a gondozottaktól
vagy hozzátartozóiktól érkező hála az összes megkérdezett szakma 3 képviselőinél háttérbe szorult. Karrier szempontból a külföldi munkalehetőséget, illetve könnyű elhelyezkedést emelték ki, a jó fizetés és a magas társadalmi státusz a motivációs lista végén szerepeltek.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?