Ekho vagy átalányadó? Megy a nagy számolgatás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz új kata-törvény júliusi elfogadása óta megy a nagy számolgatás a merre továbbról. Egy augusztusi kormányrendelet kedvezőbbé tette az ekhós adózást, eltörölte a 13 százalékos munkáltatói ekhót. Megnéztük, kire vonatkozik, mennyi marad a zsebben és mennyire előnyösebb/hátrányosabb az átalányadóval összevetve.
A legtöbb katás vállalkozó kiszorul a kata hatálya alól, ugyanis részben vagy egészében nem magánszemélyeknek szolgáltat. Márpedig a kata hatálya alatt csak magánszemélyeknek lehet számlát kiállítani (ami alól csupán a taxisok kivételek).
A kormány augusztus elején jelentett be egy könnyítést azzal, hogy az ekhós bér munkaadókat terhelő 13 százalékos terhét eltörli. A szándék nyilvánvaló, ebbe az irányba terelni a katások egy részét. Nézzük meg, hogy kinek éri ez meg?
Az ekho az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás betűszava. Az ekhót speciális körre hozták létre: újságírók, fordítók, szerkesztők, színészek, zenészek, képzőművészek, sportolók, edzők, grafikusok, multimédia-tervezők, fény-, hangtechnikusok, színházi háttérszemélyzet stb. (a teljes lista ITT) választhatják. A mostani 430 000 katás vállalkozó körülbelül 10 százalékát érheti el az ekhó.
Az ekho választásának vannak más feltételei is. Az alábbiak egyikének még teljesülnie kell:
- Munkaviszonyból származik jövedelem. Ez esetben a munkáltató fizet utána szochot, a béréből szja-t és tb-t vonnak le)
- Egyéni vállalkozó (saját maga után fizeti az adót és a járulékokat)
- Társas vállalkozó, amennyiben a személyes közreműködése után jövedelme keletkezik, és ezután befizeti a közterheket
- Nyugdíjas magánszemély (neki nem szükséges más jövedelmet szereznie a nyugdíján kívül)
- Magánszemély vállalkozási vagy megbízási szerződéssel, ha olyan jövedelemmel rendelkezik, ami után közterheket fizet.
Az ekho szabályai szerint adózó jövedelem a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások (mint például a gyed, táppénz) számításakor nem vehető figyelembe, a 200.000 forintos jövedelemrész azonban a társadalombiztosítás valamennyi ellátására, így például egészségügyi szolgáltatásra is jogosít.
Fontos kitétel, hogy az ekhó magánszemélyként választható. Ha valakinek nincs bejelentett munkaviszonya, akkor a munkaadó jelenti be minimálbérre, most bruttó 200 000 forintra a munkavállalót. A bruttóból vonja a 15% szja-t, a 18,5% tb-járulékot, és megfizeti utána a szociális hozzájárulási időt (13%). Ennek előnye a munkavállaló szempontjából, hogy nem kell vállalkozást alapítania, a hatóságok felé havonta jelenteni, ez a munkaadó feladata lesz. Az ekhós munkavállaló csak hó elején a bankszámlájára kapja a nettó jövedelmét.
Mekkora az adóteher?
A munkaadó egy évre 2,4 millió forint után munkaviszonyban 360 000 szja-t, 444 000 forint tb-járulékot von le. Ez havi bontásban 67 000 forint levonás, tehát kedvezmények nélkül nettó 133 000 forint marad.
A havi 200 000 forint feletti rész viszont minimális, csak 15 százalékos terheléssel adózik, amit munkavállaló ekhónak is neveznek. Ez tartalmazza a 9,5%-os szja-t és a 5,5% tb járulékot. A nyugdíjas magánszemély ekho-ja 9,5%, tb járulékot nem fizet.
Tehát egy 400 000 forintos jövedelem ekhója a minimálbér terhein kívül mindössze 30 000 forint. Minél magasabb a 200 000 forint feletti rész, annál jobban jár az ekhózó munkavállaló. 400 000 forintnál munkaviszonyban 303 000 forint a nettó jövedelem, 600 000 forintnál pedig 473 000 forint.
Az ekhó maximum évi 60 millió forint bevételre alkalmazható (edzőknél 250 millió, sportolóknál 500 millió forint a felső határ.)
A munkabér adózásával összevetve
Az ekhózás azonban még mindig sokkal jobb mind a munkaadónak, mind a magánszemélynek mintha munkabérként fizetné ki hagyományos munkaviszonyban. Egy példa HR Portál bérkalkulátorából: egy bruttó 600 000 forintos fizetés összterhe 678 000 forint és ebből 399 000 forintot kap meg a munkavállaló (különféle kedvezmények nélkül). Ekhóban az összteher 626 000 forint és 473 000 forint a nettó.
Átalányadóval összevetve
Felvetődik a kérdés, hogyan viszonyul az ekhó a sokak által favorizált átalányadózáshoz, amit csak egyéni vállalkozók választhatnak. A 600 000 forintos havi megbízási díjnál átalányadózóként (40%-os költségátalánnyal számolva) 133 765 forint az egy hónapra vetített közteher, azaz havi 466 235 forint a vállalkozó havi jövedelme. Tehát egyéni vállalkozóként nem előnyösebb az átalányadózás, mint az ekhó. Ráadásul egyéni vállalkozóként nagyobb az adminisztráció, a vállalkozás fenntartása, míg ekhósként semmivel nem kell foglalkoznunk, csak a bankszámlánkra érkezik a nettó. Ez persze megfordítva is igaz: ha vállalkozóként keresünk valakit, akkor az átalányadózó egyéni vállalkozóval minimális a tennivaló, az ekhós magánszeméllyel már sokkal több és drágább is valamennyivel.
Katával összevetve
Ha egyik megbízótól sem éri el az évi 3 millió forintot a megbízás összege, akkor az összesen havi 600 000 forintról kiállított számlákból 546 000 forint megtartható volt (Kata: 50 000 plusz iparűzési adó), ami 80 000 forinttal több, mint az átalányadós és 71 000 forinttal mint az ekhós variáció. Ebből is látszik, hogy a kisvállalkozásoknak mennyire verhetetlen volt a kata adónem..
Számolja ki, mennyi marad a zsebben,
ha hagyományos munkaviszonyban munkabért kap: Bérkalkulátor
ha az átalányadózást választja egyéni vállalkozóként: Átalányadó kalkulátor
ha ekhózik munkaviszonyban / egyéni vállalkozóként: Ekho kalkulátor
Kovács Regina - Karácsony Zoltán
Nyitókép: Nataliya Vaitkevich
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?