Flipperek, önismeret, lépcsők és fejlődés

Velem előfordult már, hogy kitakarítottam a lakást vizsgaidőszakban. Nem mintha rajongásig imádnám a takarítást, de abban a pillanatban a tanulásnál jobb opciónak tűnt és indokolható is volt önmagam előtt. Hiszen nem egy koktéllal a kezemben heverészek. Komoly és indokolt munkát végzek. Ez igazán nem a tanulás előli menekülés. Senki sem gyanúsíthat. Főleg én nem, önmagam...

Tettem már rendet a tároló polcain az adóbevallás elkészítése előtt. Igazán nem tehetek róla, tovább nem lehetett halogatni. Na! Hát ez is egy fontos és szükséges munka volt, valakinek meg kell csinálnia.

A képlet egyszerű:

Jön egy feladat, ami nehéz (vagy nehéznek tűnik), aminek nem jókedvvel, magabiztosan fognánk neki, hát keresünk helyette egy másikat. Egy másik fontos feladatot, ami felment minket a „lógás” a „menekülés” pecsétje alól. Egy másik feladatot, amitől nem félünk annyira, ami már ismerős, amiben nem érzünk veszélyt.

Nagy dolognak tartom, hogy a tudatosság és az önfejlesztés az életünk része lett. Míg 10-15 éve komoly magyarázatra szorult egy-egy képzés kezdetén, hogy miért is önismerettel kezdünk. Ma már sokaknak természetes, hogy dolgoznak önmagukon, saját fejlődésükön.

Mester Tamás mondta egy előadásban: „Amikor én régebben a barátaimmal beszélgettem és próbáltam ezt a témát felölelni, akkor konkrétan hülyének néztek. Az volt a minimum. Mostanában úgy tűnik, hogy nyugodtan lehet erről beszélgetni, ez egy hétköznapi téma lett…”

Szóval végre itt ez a helyzet, hogy nem csak akkor foglalkozunk ilyesmivel, ha valaki - tanár, főnök, tréner, coach - belevisz minket ebbe a helyzetbe. Már bemegyünk magunktól is.

De ezen a terepen is előfordulhat a „lakás takarítás” effektusa. Van - sokszor van - hogy könnyebb máshová tennünk a saját fejlődésünk fókuszát, mint ahol a valódi tennivalónk lenne…

A tünetek változatosak:

Van, hogy hogy az önmagunkba vetett hitünk hiányának felismerése helyett elmegyünk egy negyedik diplomát is megszerezni. Van, hogy ahelyett, hogy meglátnánk vezetői kommunikációnk alapvető hiányosságait, elkezdünk agilitást tanulni. Van, hogy a valódi teendő helyett elfoglaljuk magunkat valami mással… Megtartva az „önfejlesztésben vagyok” látszatát és hitét.

Olyan is van, hogy a flipper labdájaként az állít irányba minket, amivel éppen találkozunk, legyen az egy visszajelzés, egy vezető, egy munkatárs reakciója vagy egy tréning feladat élménye. Ha ezeket a hatásokat nem rendezzük rendszerbe, ha nem valós önismerethez igazítva döntünk a fejlődésünk következő lépéséről, akkor bizony a flipper labdájaként pattogunk majd össze-vissza a pályán.

Ebben a működésben pedig benne van annak az esélye, hogy a végeredményt szemlélve, azt érzed, ennél a felesleges munkánál még az is jobb lett volna, ha nem csinálsz semmit. Hiszen a problémád még mindig itt van, pedig mennyi időd és figyelmed ment el a fejlődésre.

A megoldás egyszerű:

Rendszeresen kérdem meg a velem dolgozóktól, hogy: „Miben fejlődtél legutóbb?” és „Min dolgozol éppen, miben szeretnél fejlődni?”. Mert abban hiszek, hogy az önfejlesztés egy soha véget nem érő lépcsősor. Ami fél éve még a „fejlesztendő” kategóriádban volt, az mára már átkerülhetett az „erősségek” közé.

Abban is hiszek, hogy senki, senki, senki sincs felhatalmazva rá rajtad kívül, hogy megmondja Neked hol a „következő lépcsőd”. Hallgasd meg, dolgozd fel az összes fontos visszajelzést és hatást, építsd be. De ne odázd el a döntést, ne add más kezébe az irány kijelölését, ne „pattanj tovább” és ne takarítsd ki a lakást. Vállald a döntés felelősségét és legyél tudatos önfejlesztő.

És most, hogy a cikk véget ér, Te folytasd azzal, hogy felteszed magadnak a kérdés: „Abban fejlesztem magam, amiben a legfontosabb fejlődnöm?”

Nagy Andrea
Parrish & Crawler International