Szerző: Bánosi Eszter
Megjelent: 7 éve

3 lépés a töltelékszavak elhallgattatásához




Az első lépés a szokások megváltoztatatásához a tudatosság. A töltelékszavak azonosításának érdekében vegyük fel a beszédünket, és határozzuk meg, melyik szóra támaszkodunk a legtöbbet. Ha tisztában leszünk velük, akkor elkezdjük „kihallani” ezeket a szavakat a mindennapi kommunikációnkban is. Párosítsuk össze ezeket a szavakat apróbb cselekedettekkel: minden egyes alkalommal, amikor azon kapjuk magunkat, hogy hümmögünk, ő-zünk, izézünk, érintsük meg a lábunkat. Akár egy családtagunk is figyelemmel kísérheti a beszédünket, és tapsolhat, amikor egy-egy töltelékszót használunk.

Miután észrevettük a gyakran használt töltelékszavakat, kezdjük el arra kényszeríteni magunkat, hogy a kimondásuk helyett inkább hallgassunk. A gyakorláshoz rögzítsük egy felvételen, amint arról beszélünk, mit csinálunk egy nap. Gyakoroljuk a szünetek használatát a töltelékszavak helyett.

Végül pedig mindig készüljünk fel a nyilvános szereplésre, ugyanis az idegesség az egyik leggyakoribb ok, amiért az emberek túlságosan sok töltelékszót használnak. Minél feszültebbek vagyunk, annál gyorsabban fogunk beszélni, és esik ki a fejünkből, hogy mit szeretnénk közölni. A felkészülés optimális ideje átlagosan egy óra, de Dr. Trey Guinn, a kutatásban részt vevő kommunikációs szakértő azt ajánlja, hogy legalább háromszor mondjuk végig a szöveget, mielőtt kilépnénk a közönség elé.

Takarékosan és hatékonyan használva a töltelékszavaktól akár szimpatikussá is válhatunk a közönségünk előtt, időt nyerhetünk egy lélegzetvételre, vagy kihangsúlyozhatjuk a fontosabb dolgokat. Nem véletlen, hogy a Google töltelékszavakat épített a mesterséges intelligencia segédjébe, a Duplex legújabb verziójába. Ám ha túl sokat használjuk őket, a hitelességünket fenyegetik. Inkább maradjunk csendben ilyenkor, és ellenálljunk annak a késztetésnek, hogy mindig betöltsük a teret a hangunkkal.

A Harvard Business Review cikke nyomán

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hatékonyan akarsz kommunikálni? Hagyd el a töltelékszavakat!
2. oldal - 3 lépés a töltelékszavak elhallgattatásához
  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire vágynak a magyar anyák? - országos kutatás készült

Egy anyák napja apropójából készült országos reprezentatív kutatás szerint tízből hat magyar legalább hetente beszél az édesanyjával, és ha nem... Teljes cikk

Networking mesterfokon - mit tegyünk, ha nehezen jegyezzük meg a neveket?

A személyes figyelem növeli az ügyfélélményt, legyen szó vendégről, ügyfélről vagy épp üzleti partnerről. A név használata azt üzeni: "Fontos... Teljes cikk

Hogyan tehető vonzóvá a vegyipar a Z generáció számára?

Sok cég küzd a tehetséges fiatal kollégák megtalálásával és megtartásával. A hazai gazdaság egyik legerősebb ága, a vegyipar számára azonban... Teljes cikk