Időarányos szabadságolás: nincs "szentesített" megoldás

A szabadságok kiadása nélkülözhetetlen, hiszen a munkavállaló regenerálódását szolgálja. E nélkül az év folyamán a munkavállaló teljesítménye folyamatosan romlana, a végén pedig nem lenne képes értékelhető teljesítményt nyújtani: elfárad, idegileg, fizikailag kimerül. A szabadság célja a munkavállaló munkavégző képességének helyreállítása. Munkáltatóként nem nehéz belátni, hogy a munkavállalók szellemi-testi frissessége mennyire fontos a vállalkozás eredményességének fenntartásához, a homogén és magas termelési színvonal fenntartásához. Fáradt, kimerült és kiégett munkavállalókkal a legegyszerűbb termelési folyamatot végző vállalkozás sem képes versenyképes, a piacon eladható minőségű terméket vagy szolgáltatást előállítani.

Mindennek ellenére a munkaadók számára a szabadságolási időszak különböző megoldandó feladatokat, problémákat rejt. Milyen megoldásokkal csökkentheti a munkaadó a termeléskiesésből eredő káros hatásokat? A legkézenfekvőbb megoldás az üzem leállítása. Ez azonban nem minden esetben kivitelezhető. Ilyen esetekben célszerű atipikus, ideiglenes foglalkoztatási formákkal, diákmunkával, munkaerő kölcsönzésével, vagy a szabadságok tervezésével, okos szervezésével, a munkakörök ideiglenes szétosztásával, vagy ezek kombinációjával áthidalni a kieső munkaerő által okozott űrt.

A 2012-es év egy "érdekes" változást is hozott a szabadságokkal kapcsolatban

A tavaly december 31-ig érvényes szabályok alapján a munkáltatónak lehetősége volt arra, hogy a munkavállalók által az időarányosan járó mértéken felül igénybevett szabadságra járó bért a munkaviszony év közbeni megszűnése/megszüntetése esetén a munkavállalótól visszavonja. Ez év január elsejétől hatályba léptek az új Munka törvénykönyve vonatkozó rendelkezései, melyek között ez a szabályozás explicite nem szerepel. A munkajoggal foglalkozó szakembereket is mélyen megosztja ez a változás: egyes munkajogászok szerint a "túladott" szabadság visszavonására a továbbiakban nincsen lehetőség, egy másik iskola szerint viszont attól, hogy ez explicite nem szerepel többé a törvényben, még nem jelenti azt, hogy erre nincs a továbbiakban lehetőség.

Javasolt a munkáltatóknak kellő körültekintéssel eljárniuk, amennyiben a munkaviszony végén azt találják, hogy valamely munkavállalójuk a neki járónál több szabadságot vett igénybe.

Az egyik módszer az ilyen "balesetek" megelőzésére, egyfajta "szorzótábla" alkalmazása, mellyel pontosan meghatározható, hogy adott napon a munkavállalónak mennyi szabadságnap jár, és csak annyit adni ki neki, amennyi törvényesen megilleti. Azt azonban le kell szögezni, hogy ez a megoldás HR szakmai szempontból messze nem ideális, ugyanis egyrészt extra odafigyelést igényel, másrészt megbontja a munkaadó és a munkavállaló között elengedhetetlen összhangot, és rugalmasságot. Akár ezzel párhuzamosan alkalmazató másik megoldás, ha a felek megegyeznek, hogy a törvényben rögzített mértéken felüli szabadságnapokra járó bért a munkavállaló önként visszafizeti, illetve - a korábbi szabályoknak megfelelően - kéri annak utolsó munkabéréből való levonását.

Fontos hangsúlyozni azonban, hogy jelen állás szerint nincs egységes, kiforrott, és a bíróságok által "szentesített" megoldás erre a problémára, amely kétségtelenül az új szabályozás egyik szűk keresztmetszete.

Hoffmann Gábor Csaba
Munkajogi és HR tanácsadó
EU-CSOPORT
www.eucsoport.hu