Így kezeljük a munkaidőkeretet - 1. rész

A munkaidő szervezés főbb szabályai körül nyugodt volt eddig a légkör, óriási változások nem történtek 2012 és 2018 között. Azonban mostanság némi turbulencia alakult ki e témakörben: először 2018 év végén a munkaidőkeret hossza körül, amikor megnyílt az elvi lehetősége annak, hogy egy munkaidőkeret 3 éven át tartson, illetve a napokban az Alkotmánybíróság legutóbbi - HR Portálon is taglalt- pihenőidővel kapcsolatos döntése kapcsán, amely szerint a heti és a napi pihenőidő nem vonható össze.

De nézzük mi is a munkaidőkeret?

Gyakorlatilag egy nagy üstként fogható fel, amelybe beledobáljuk a munkaidőkeretben lévő munkanapok mennyiségének függvényében a napi ledolgozandó munkaidőnket, majd kis túlzással tetszőleges mértékben elkezdünk belőle kiszedegetni. Ha kiürült a kondér és ennénk még, akkor túlóra keletkezik, hiszen többet akarunk fogyasztani, mint a keret, ha viszont megmarad, azt vagy elcsomagoltatjuk a pincérrel (állásidő), vagy ha a mi hibánkon kívül maradt meg, akkor annyival kevesebbet fizetünk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a munkaidőkeretnél csak a ledolgozott idővel kell számolni. A távollétek időtartamával a keretet le kell csökkenteni, vagy a távolléttel érintett napot az irányadó beosztás szerinti munkaidővel el kell számolni (Mt. 93.§ (3)) …és meg is érkeztünk az első csapdához: ha egy teljes munkaidős munkavállaló beosztás szerinti munkaideje 10 óra és a szabadságot napban tartom nyilván, akkor erre a napra kivett szabadság 1 nappal ugyan csökkenti a szabadságkeretet, de a munkaidőkeretbe ez a nap 10 órával számítódik. Ha viszont órában tartom nyilván a szabadságot, akkor 10 órával fog csökkenni a szabadság kerete, tehát érdemes figyelni arra milyen munkaidő lett tervezve, amelyre a szabadság kerül rögzítésre.

Megszűnő munkaviszony: sok függ attól, ki mond fel

Ahol munkaidőkeretet alkalmaznak elég gyakran előfordul ez az eset, hiszen a jogviszony megszüntetésekor nem az az elsődleges szempont, hogy éppen hol tartunk a keretben. A keret közbeni elszámolás módja nagyban függ attól, hogy ki kezdeményezi. Ha a munkáltató, akkor munkaidő-többlet esetén a rendkívüli munkaidő szabályai szerint kell eljárni, munkaidő-hiány esetén pedig az állásidő szabályai érvényesülnek. Teljesen logikus, hiszen én, mint munkáltató döntöttem úgy, hogy megszüntetem a jogviszonyt, én, mint munkáltató foglalkoztattam többet, vagy kevesebbet a kelleténél a dolgozót, tehát a kifizetés engem terhel.

Ha viszont a munkavállaló mond fel, akkor más a helyzet: ha a munkáltató többet fizetett, mint amennyi a ledolgozott időre járt volna, akkor előlegként viselkedik a már kifizetett bér, azaz visszakövetelhető, mert a munkáltatónak nem volt módja a kifizetett munkaidőt ledolgoztatni, azaz olyan időre is fizetett bért, amivel szemben nem volt munkavégzés.

Ha a munkavállaló mond fel, akkor az Mt. 95.§ (2) e) pontja szerint csak abban az esetben fizetendő rendkívüli munkaidő, ha ezt azonnali hatályú felmondással teszi meg (kivétel próbaidő alatti felmondás), minden egyéb más esetben a túlóra nem jár. A jogszabály szövege mennyiségi követelményt nem támaszt, ezért érdekes kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha a többletidő több, mint ami a munkaviszony megszűnéséig „lecsúsztatható”. Például fizetendő-e túlóra, ha egy dolgozónak háromhavi munkaidőkeretben felgyülemlett 90 óra többletideje, a munkaviszonya viszont a keret vége előtt egy héttel megszűnik a munkavállaló rendes felmondásával? Eben az esetben tisztán látható, hogy a keret végére biztosan túlóra keletkezett volna, de a munkavállalói felmondás miatt a kifizetés nem evidencia.

Ha vége a keretnek...

Főszabály szerint a feleknek el kell számolni, ami azt jelenti, hogy meg kell nézni maradt-e a kondérban valami a munkaidőből, vagy mindent megettünk, esetleg repetázni kellett, ahhoz, hogy jól lakjunk.
Az elszámolással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy egyenlőtlen munkaidő-beosztás és órabéres díjazás esetén, nem mindegy, hogy a keret időtartama alatt hogyan kezeltük le a havi hiányokat, többleteket. Az Mt. 156.§ alapján lehetőség van arra, hogy ebben a konstrukcióban a havi elszámolás alapja ne az általános munkarend szerinti idő legyen, hanem a ténylegesen ledolgozott. Az előnye, hogy munkaidőkeret végén nem keletkezik óriási többletkifizetés, vagy bér visszavonás, a hátránya, hogy a ledolgozott idő függvényében hullámzik a kifizetés. Bizonyos szempontból ez az elszámolási mód hordozza a legkevesebb kockázatot mindkét fél részére.

Ahogy utaltam rá, a keret lezárásakor nem csak többlet, hanem hiány is keletkezhet, azonban ekkor vizsgálni kell azt is, hogy a keretben miért keletkezett a munkaidő-hiány. Ha azért, mert a munkáltató nem tudott munkát biztosítani, akkor a különbözet állásidőként fizetendő. Ha viszont azért, mert a munkavállaló önszántából kevesebbet dolgozott (az ő magatartására vezethető vissza), akkor nincs állásidő fizetési kötelezettség, a különbözetet nem kell kifizetni, vagy többlet kifizetés esetén vissza kell vonni. Például egy 100 órás munkaidő-keretben a ledolgozott idő 80 óra, akkor 20 órányi állásidő fizetendő, ha munkaszervezési okból nem történt foglalkoztatás. Ha viszont a ledolgozott idő 120 óra, akkor 20 óra túlórát kell fizetni.

A munkaszervezés természetesen a munkáltató feladata és felelőssége, de egy hároméves időtartam alatt ezek a különbségek jelentősek lehetnek, ezáltal komolyabb összegek kerülnek kifizetésre vagy levonásra, ami konfliktushelyzetet teremthet. Ha belegondolunk abba, hogy egy év nagyságrendileg 250 munkanap, a hároméves keret kb. 6000 óra ledolgozandó időt jelent. Ha a munkavállaló átlagosan 1 órát túlórázik naponta, akkor keret végére 750 túlórája keletkezne, ha nem lenne a 300 (vagy 400) órás rendkívüli munkaidő plafon, de költségben óriási, 4 havi bérnek megfelelő összeget kellene kifizetni.

Folytatjuk.