Megjelent: 6 éve

A robotok és mi: gondolkodni továbbra is nekünk kell



A digitalizáció hatása a munkaerőpiacra a megkérdezettek szerint két dolgot biztosan fog eredményezni. Kevesebb munkaerőre lesz szükség, mert a munkakörök egy részét az AI (Artificial Intelligence), robotok fogják átvenni, ez a tendencia már a napjainkban is megfigyelhető. Így tehát a munkaerő lecserélődésére számítanak, ami felveti a kérdést, hogyan lehet majd integrálni azokat az embereket, akiknek megszűnik a munkája.

A digitalizáció egyik pozitív vonzata, hogy a nehezebb, fizikailag is megterhelő munkaköröket robotok is elvégezhetik majd. Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. ügyvezető igazgatója szerint „Gondolkodni továbbra is nekünk kell, ugyanakkor vannak olyan mechanikusan ismétlődő munkaműveletek, amikre ha nem is a klasszikus ipari robotok, hanem az együttműködő robotok (kobotok) alkalmasak lehetnek.”

Sokan úgy gondolják, hogy a kreativitást igénylő munkakörök fontossága előtérbe kerül, és így a szellemi munkaerő felértékelődik. Abban viszont szinte mindenki egyetértett, hogy a robotok nem fogják uralni a munkaerőpiacot, hanem, átalakítják azt.

Jó munkavállalót kell felvenni, elégedettet megtartani



A minőségi jelöltek megtalálása bizonyult a legnagyobb kihívásnak, majd a jelöltek száma és összetétele. A megkérdezettek válaszai alapján az IT pozíciókra közel olyan nehéz toborozni, mint a vidéki pozíciókra. Ezek miatt is nagyon fontos az employer branding, melynek szerves része a munkaerő bevonzása, megtartása, valamint a külső és belső kommunikáció tudatos építése.

Ugyanis, ha nem is teljesen igaz, hogy „a rossz hír sasszárnyakon, a jó szamárháton jár”, akkor is jó, ha biztosítjuk cégünk széles körű jó hírét, hiszen az ajánlás útján érkezett munkaerő napjainkban is kedvelt forrás a jelöltszerzésre.

A szakmát leginkább foglalkoztató témák a digitalizáció, a robotika, viszont a HR jövője és a munkaerő megtartása is sokakat érdekel. A munkavállalói elégedettség elérése minden HR szakembernek az első négy legfontosabb célja között szerepelt.

Tanácsok álláskeresőknek



Arra a kérdésre, hogy „Mi lenne az a néhány jó tanács, amit útravalóul adnának egy munkakeresőnek?”a legtöbben azt válaszolták: hogy „a jelölt legalább annyira legyen tisztában önmagával, hogy tudja, mik az erősségei”. A második leggyakoribb válasz az volt, hogy „legyenek önmaguk, és ne akarjanak valami olyan képet mutatni magukról, amit aztán nem tudnak teljesíteni”. Ugyanennyire fontos, hogy a jelöltek tudatosak legyenek azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnének, mit keresnek. Alapvető elvárásnak bizonyult, hogy a jelölt készüljön fel az interjúra, annyira, hogy tudja, mi a cég profilja és milyen pozícióra jelentkezett. Míg korábban csak az alacsonyabban képzettséget igénylő munkakörökben fordult elő az a probléma, hogy a jelölt nem jelent meg az interjún, napjainkban ez már a szellemi munkaköröket betöltő fiatalabb generációnál is előfordul.

A kutatásból kiderült, hogy a fejvadász cégek szerepe a piaci változások miatt jelentős, azonban fontos elvárás feléjük, hogy legyen hozzáadott értékük. Legelterjedtebb együttműködési forma a sikerdíjas konstrukció, azonban vannak esetek, amikor a retainer alapú megoldást célszerűbbnek találják a cégek, mert így nagyobb az elköteleződés az ügynökségek részéről.

A technológia egyre nagyobb hatással van a munkaerőpiacra, így a „soft skillek” szerepe jelentősebb lehet, mint valaha. A jövőben érdemes megbarátkozni az új módszerekkel, és megvizsgálni, hogyan lehet a korábbi generációk bölcsességét az Y és a Z pozitív attitűdjével ötvözni.

Piroska Noémi
Enloyd fejvadász és HR tanácsadó cég


Fotó: Pixabay.com

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Így látja a HR a közvetítőket
2. oldal - A robotok és mi: gondolkodni továbbra is nekünk kell
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? Itt a lista

Továbbra is két multinacionális cég dominálja a magyarországi munkaerő-közvetítést: vezet a Hays, második szorosan mögötte a Randstad, míg... Teljes cikk

Sofőrből konyhai kisegítő: thai karriertörténet Magyarországon

Amikor a világ másik feléről veszünk fel munkavállalókat, és hónapokat várunk rá, biztosítékokat keresünk. Ez természetes, és ezért is... Teljes cikk

Megtaláltam az utódomat: toborzási esettanulmány

Lévai Balázs a magyar diákokat a külföldi felsőoktatásra felkészítő Engame Akadémia alapítója fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy átadja a... Teljes cikk