Irodajógával a stressz ellen
Ma már nem számít különlegesnek, ha a dolgozók fitneszbérletet vagy irodai masszázst kapnak a céges juttatás keretében, egyes helyeken a megszorítások ellenére is támogatják ezt, még ha csak részben is. Bár az irodában végzett egészségmegőrző programok viszonylag korlátozottak, jó hír, hogy hazánkban is megjelent az irodajóga, amely több fronton számol le a stresszel.
A céges egészség- és mozgásprogramok között újdonságnak számít az irodajóga. Előnye, hogy nem a dolgozóknak kell a helyszínre menniük, ami jócskán ront azon az arányon, hogy hányan és milyen szívesen veszik igénybe a cég által biztosított szolgáltatást. Az irodajóga foglalkozások az irodában, egy üres szobában, egy nagyobb tárgyalóban vagy még szerencsésebb esetben a közösségi/pihenő helyiségben történnek, így a legsietősebbek is odaérnek az órákra. Sőt, ahol nincs erre külön helyiség, ott a dolgozók saját székükön vagy a tárgyalóban a székeken, az asztal mellett sajátíthatnak el olyan gyakorlatokat, melyeket aztán később bármikor alkalmazhatnak. A munkavállalóknak így nem kell órákat tölteniük azzal, hogy az amúgy is túl hosszú munkanap után még eljussanak egy jógastúdióba.
Az irodai jóga, ahogy a jóga bármely ága és típusa, több fronton számol le a stresszel és a mindennapi feszültségekkel. A finom nyújtó és lazító gyakorlatok ellazítják azokat a testtájakat, ahol a legtöbb feszültség halmozódik fel: a vállakban, a nyakban. A helytelen ülőpozíciótól sokszor fájdul meg a derék és a csípő, ezekre a problémákra is sok-sok gyakorlat kerül elő az irodajóga órákon.
Cégek számára:
Dolgozók számára:
A szabály szerint óránként 10 percet le kell venni a szemet a monitorról és a távolba elnézve vagy a szemet pihentetve előzhetők meg az esti, délutáni fejfájás, a későbbi látásproblémák. Azonban valószínűleg kevesen vannak, akik ezt az apró szabályt be is tartják, így az irodajóga órákon a szemet és a sok gépeléstől elfáradt csuklót, kézfejet átmozgató gyakorlatok is előkerülhetnek.
Általános jó közérzet, jobb vérkeringés, jobb minőségű, tudatos légzés, kiegyensúlyozott vérnyomás, kevesebb betegség, jobb emésztés, rugalmasabb és terhelhetőbb izmok, csak néhány a jóga jótékony hatásaiból.
A tartásjavító gyakorlatok pedig nemcsak egészségesebb gerincet eredményeznek, de a belső szervek állapota is javulhat (rossz testtartásból eredő deformációk a belső szervekben a "helyhiány" miatt), magabiztosabb fellépést eredményez, ami magabiztosabb dolgozói attitűdhöz, végeredményben pedig sikeresebb egyéni élethez és sikeresebb céghez vezethet.
Az emberi elme egész nap száguld, gondolatok jönnek-mennek, meg nem állunk "fejben" egy percre sem, ami rendkívül fárasztó az idegrendszer számára. A jógaórák során a fókuszban a légzés és a mozdulatok egysége áll. A figyelem így egy pontra koncentrál, ami hatalmas felüdülést jelent az idegrendszer számára.
Az irodajóga tehát fókuszált, összeszedett, nyugodt és kiegyensúlyozott kollégákat eredményez. A rendszeresen jógázó dolgozók könnyebben és gyorsabban hoznak döntéseket, ugyanazt a feladatot hamarabb végzik el. Nő a kreativitás, új ötletek, új gondolatok születhetnek. Sokban javítja a munkahelyi közösség hangulatát is, jobb emberi kapcsolatok születhetnek.
Szabó Ágnes
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A türelem nem egyszerűen személyiségjegy vagy „jó nevelés” kérdése: a pszichológia szerint egy tanulható érzelemszabályozási képesség, amely... Teljes cikk
A „csendes órák” egyre jelentősebb szerepet játszanak a digitális zaj csökkentésében - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk
Ha választanod kell a mozgás és az alvás között, a tudomány szerint a pihentető éjszaka a jobb befektetés. Egy friss, 28 millió napnyi adatot... Teljes cikk
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 3 hete
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 3 hete
- Egy anya, aki karácsonykor is dolgozott – és az elismerés, ami nem maradt el 3 hete
- A csendbe menekülnének az állandóan elérhető dolgozók 4 hete
- Ahol egészségre megy a túlóra - ezek Magyarország legaktívabb munkahelyei 1 hónapja
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 1 hónapja
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 1 hónapja
- Botox vagy bukás? Egyre több dolgozó kényszerül ráncfelvarrásra a karrierje miatt 1 hónapja
- Szabadság kiadása: erre figyelj még ebben az évben 1 hónapja
- Fények és eszközök a kreatív munka szolgálatában 2 hónapja
- AI-színész tarol Hollywoodban: veszélyben a kreatív szakmák jövője 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa