Jelentés a közmunkáról - meglepő elemekkel
Tavaly 340 milliárd forintot fordított a kormányzat közfoglalkoztatásra, amelyből átlagosan 253 ezer embert fizettek ki. A Belügyminisztérium jelentéséből kiderül, hogy élhetőbbek lettek a települések, ahol közmunkásokat foglalkoztattak, ugyanakkor volt olyan, ahol az önkormányzati föld helyett az vállalkozó földjén dolgoztak a közmunkások, mások a bánásmódot panaszolták, írja a Napi.hu. Közben márciustól ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amely egyfajta bónuszt ad a sikerrel elhelyezkedő közmunkásoknak.
A hatóság 2016-ban 5 375 közfoglalkoztatási programot ellenőrzött, írja a Napi.hu. Ezek összköltsége 223 milliárd forintot is meghaladta, és 177 ezer embert érintett. Az ellenőrzéseken azt vizsgálták, hogy megvannak-e a jelenléti ívek, nyilvántartások, a szerződések rendben vannak-e, van-e megfelelő védőfelszerelés a dolgozókon stb. A jelentés gyakran pozitívan értékelte a munka rendezettségét, minőségét.
A sok pozitívum mellett vannak azért adminisztratív hiányosságok, például a munkakörhöz hiányzó szakképzettség vagy előfordult, hogy az ellenőrök nem találtak ott néhány közmunkást, ahol lenniük kellett volna, sőt olyan is előfordult, hogy vállalkozó magán földterületén dolgoztak az önkormányzati helyett. Bejelentések is érkeztek a közfoglalkoztatottakkal szembeni bánásmód kapcsán, hogy a munkavezetők visszaélnek a támogatással, valamint nem azt a munkát végeztetik, ami a közmunkában elő van írva.
Bónusz az elhelyezkedésért
A siker ellenére a közmunkára idén már kevesebbet szán az állam, a munkaerőhiány miatt pedig inkább visszavezetnék támogatással a közfoglalkoztatottakat a nyílt munkaerőpiacra. Bónuszt kapnak a közmunkások, ha sikerül visszatérni a versenyszférába.
Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, „egyfajta bónuszt” kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.
Cseresnyés Péter szerint a program több ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítheti elő a versenyszférában. Az államtitkár úgy vélte, a támogatás ösztönzést jelent a közfoglalkoztatottak számára, hogy még a közfoglalkoztatási jogviszonyuk lejárta előtt elhelyezkedjenek a versenyszférában, ahol magasabbak a bérek, amit kiegészít az elhelyezkedési juttatás is. A juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegével, 22 800 forinttal, amelyet havi bontásban, utólagos folyósítással kapnak meg a jogosultak - ismertette.
Az államtitkár közölte: a kormány célja, hogy növelje a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra visszalépők arányát. Segíteni kell a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedését, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el - közölte Cseresnyés Péter.
Az elhelyezkedési juttatás azokat illeti meg, akik a legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyuk helyett a kérelem benyújtását megelőző 30 napon belül határozatlan idejű vagy legalább egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt létesítenek az elsődleges munkaerőpiacon és akik a kérelem benyújtását megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak - ismertette.
Az év végéig tartó programot az NGM koordinálása mellett a fővárosi vagy megyei kormányhivatalok és a járási vagy fővárosi kerületi hivatalok valósítják meg.
Napi.hu/MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk
Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk
2025 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 213 ezer fő, a... Teljes cikk
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 1 hete
- Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg 1 hete
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hete
- Riasztó adat: egy év alatt látványosan visszaesett a létszámbővítést tervező vállalatok aránya 2 hete
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hete
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hete
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 3 hete
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 3 hete
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 3 hete
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 3 hete
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 4 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben