Megjelent: 3 éve

Közgazdászból lett tokaji szőlősgazda - karriersztorik

Dolgozott Londonban, később Budapesten a banki szférában, majd férjével Debrecenben alapított családot. Most három gyermek édesanyja és családi borász vállalkozásuk motorja. Íme Vaszkóné Bodnár Gabriella karriertörténete, akinél egy coaching képzés hozott fontos fordulatot.

images

images

„Remekül tudok ám nyugodtan ücsörögni a borházam teraszán” -csattan fel derűs éllel a hangjában, mégis nyugodt és fesztelen marad. Pár perccel ezelőtt még éppen azt ecsetelte, hogy amikor három kisgyermek nevelése mellett a háztartásra is felügyelt, meg napi 6 órában rendezvényszervezőként dolgozott és a borászat teendőit is intézte, úgy érezte magát, mint a labdáit - értsd: szerepköreit - dobálgató zsonglőr, aki attól fél, hogy melyik esik majd le. „Az a helyzet, hogy ez így már sok volt” -jelenti ki manír nélkül a hangjában, majdnem elnézést kérve a szóért: sok. Választás elé került. És döntött. Vaszkóné Bodnár Gabriella közgazdászból lett szőlősgazda, az Istenhegyi Borház alapítója.

Repüljünk vissza 30 évet az időben, amikor Gabi szülei saját vállalkozásukat üzemeltették a tokaj-hegyaljai Mezőzomborhoz tartozó Bortón, amihez egy horgásztó, strand, csárda, rendezvényterem és panzió is tartozott. A családi vállalkozás izgalmasnak és érdekesnek tűnt Gabi számára, bár konkrétan nem fogalmazódott meg benne, hogy egyszer majd átvenné az irányítást. Egyszerűen csak azt látta és a minta is az volt, hogy „a rengeteg munka mellett, ez egy jó buli, mert nagyon változatos és emberekkel foglalkozó szakmáról van szó, aminek egy jelentős részét teszi ki a rendezvényszervezés.” A következő lépés pofon egyszerűnek bizonyult, főiskolára jelentkezni, és elvégezni a vendéglátás és szálloda szakot Szolnokon közgazdász alapszakkal. Diplomázása idejére szülei vállalkozása már megszűnt, ő pedig akkor szembesült azzal, hogy a vendéglátásból igazából tulajdonosként lehet jól megélni.

London - Budapest - Debrecen


Pályakezdőként Londonig repül: egy kicsit világot látni. Az ott eltöltött egy év alatt angol nyelvtudását csiszolgatta és némi megtakarítást halmozott fel.

Amikor hazajött Magyarországra, azt tapasztalta, hogy szállodai munkából nem fog tudni megélni, fenntartani egy budapesti albérletet, számlákat fizetve. Így végzettségének megfelelően a banki szférában helyezkedett el, ahol kamatoztatni tudta a nyelvtudását, illetve egy nemzetközi csapat tagjaként, külföldi ügyfelekkel és főnökökkel dolgozhatott együtt. „A banki munka vonzó státusz volt, presztízs értékkel bírt.” A budapesti Citibanknál eltöltött évekről még most is izgatottsággal a hangjában mesél: kiváló körülmények között, nagyon intelligens és remek csapattal dolgozott együtt, számtalan üzleti utazásra volt lehetősége, szakmai tudása csak gyarapodott, sőt, a munkahelyének támogatásával még egy pénzügy szakot is elvégzett az egyetemen. „Nem egy pénztáros kalitkában ültem, hanem a központi irodában és világot láttam, a bankon belül is.”

Miután Gabi férje befejezte az egyetemet, úgy döntöttek, hogy összeházasodnak, családot alapítanak és férje szülővárosába, Debrecenbe költöznek. Majd jött az első gyermek, utána a második és a harmadik is megérkezett.

Ezért intett búcsút Gabi a banki szférának. Megfordult a fejében, hogy valaha visszatér? Határozott nem a válasz. Véleménye szerint a pénzügyes szakmára is születni kell, őt pedig a pénzügyi adatok kevésbé, a kiváló csapat, az emberi kapcsolatok, az ügyfelek ügyes-bajos dolgainak intézése annál inkább érdekelték.

Amikor a legkisebb gyermek két éves lett, Gabinak hiányzott a 'munkás' élet, így férje családi vállalkozásában helyezkedett el rendezvényszervezőként. A debreceni Farmer-Expo (FARMER-EXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás), illetve az ehhez hozzátartozó szakkiállítások, vásárok megszervezése volt a feladata két éven keresztül. Ezen a ponton érte a bevezetőben is említett 'sok'-hatás.
"A férjem az innovátor a csapatban, én pedig a racionalitást képviselem."

Mit tennénk meg azért, hogy a tétova állapotból kilépjünk? És a káoszban végre rendet találjunk? Gabi életében a coaching és a női fórum tapasztalatai hozták el a változást. A felismerés azonban nem egy pillanat műve volt, azért sem, mert a látszat ellenére lassan hoz döntéseket és komótosan változtat a már megszokotton. „A rendezvényszervezést is nehezen engedtem el, amikor a férjem családi vállalkozásában dolgoztam. Az sem egyik pillanatról a másikra történt

A coaching hozta meg a nagy restartot


Az otthon töltött babázós évek után egy óriási kihívás és intellektuális kaland volt számára egy coaching képzésen részt venni: „Ez egy tudatos felrázás volt.” A közel háromnegyed éves időszak elég hosszú volt ahhoz, hogy tényleges változások történjenek benne: hogy tudatosan rálásson a saját működésére, a saját életére, a környezetével kapcsolatos berögződéseire és a saját hiedelem rendszerére. „A coaching kurzuson tanultak segítettek elengedni bizonyos dolgokat és segített abban is, hogy ne a káoszt érezzem magam körül, hanem a rendet abban, amit csinálok.”

A Magyarországi Felelős Családi Vállalkozások Egyesületénél, a Női Fórum vezetője volt 5 éven keresztül, ahol a különböző szerepkörben és életkorban lévő nőknek szervezett programok keretében, vendégelőadók tartottak számukra például pszichológiai, etikett-protokoll vagy gazdasági témájú előadásokat. Az egyik legfontosabb motívuma volt ezeknek az alkalmaknak a résztvevők tapasztalatcseréje, és Gabi rengeteg jó példát látott arra, hogyan tudja az új generáció felvállalni a saját elképzeléseit, mindezek mellett pedig tovább vinni a nagy családi vállalkozást. Mindezen tapasztalatok is arra inspirálták, hogy megalapítsa saját vállalkozását.

- „Miért szőlősgazda?”
-„Mert hegyaljai, mezőzombori vagyok és mindig is volt egy kis darabka szőlőnk, amit családilag művelgettünk. Bár korábban sosem gondoltam volna, hogy majd felnőtt koromban szőlősgazda leszek, de valahol mindig is bennem volt a vágy. Zsigerileg. A mai napig megdobban a szívem, ha meglátom a tokaji hegyet.”

Egyrészt szerette volna, ha a gyerekeiben kialakul egyfajta kötődés Tokaj-Hegyaljához, ahol ő is felnőtt. Másrészt a családi értékek megélésén kívül, saját értékteremtésre is vágyott.
"Apukám szőlész szakember, a kezdetektől fogva segít. Ő az, aki összefogja a szőlő munkálatokat. A szakértelme nélkül szerintem elindulni sem tudtam volna."

Majd Gabiék beleszerettek egy közel 40 éves furmint ültetvénybe az Istenhegyi dűlőn, Rátka határában és 2011-ben megalapították az Istenhegyi Borházat. Gabi, a férje és az apukája. „Apukám szőlész szakember, a kezdetektől fogva segít. Ő az, aki összefogja a szőlő munkálatokat. A szakértelme nélkül szerintem elindulni sem tudtam volna. A férjemnek pedig romantikus elképzelése van az egész tokaj-hegyaljai borkészítésről és az aszúról. Látom rajta, hogy mennyire sokat jelent neki az, hogy saját borunk van. ” Kizárólag a saját területükön szüretelt furmint szőlőből készítenek bort - hagyományos préssel préselnek, de a must már acéltartályba megy, vagyis a modern technológiát ötvözik a hagyományokkal -, ám régóta vágynak arra, hogy a saját aszújukat is létrehozzák. Ahogy a környéken gazdálkodó szőlőtulajdonosok kiöregedtek, a fiatalok pedig nem vitték tovább a hagyományokat az évek során, úgy vették meg apránként a körülöttük lévő szomszédos ültetvényeket. A jelenlegi 3 hektáros birtok méret így még megengedi, hogy a metszéstől a palackozásig minden folyamatban személyesen vegyenek részt, ám nem elegendő ahhoz, hogy csak és kizárólag a saját ültetvényükről származó aszúszemekből készüljön a híres tokaji nedű.

Logisztika, marketing, sales: a kisvállalkozónak mindenhez értenie kell


Bizony jó pár évnek kellett eltelnie, hogy ma már játszi könnyedséggel a hangjában idézze fel a kezdeteket. A vállalkozói lét kihívásokkal teli, a multis évek tapasztalatait azonban segítségül tudta hívni: az eladásban, a marketingben, az online jelenlét fontosságában. És abban, hogy rendszerben érdemes a dolgokat megcsinálni, nem ad hoc jelleggel. Tervezni kell. Üzleti tervet, eladási tervet, a költségeket… azért, hogy talpon tudjon maradni a vállalkozás. Amire a bankban külön ember volt, a borászatban kvázi egy személy. A szőlészeten és a borászaton kívül érteni kell kicsit a könyveléshez, a logisztikához, a marketinghez, az értékesítéshez és a felelősség is egyszemélyes.

Hogy feladja? Na, ilyen pillanata sosem volt. Tény, amikor a gyerekek kicsik voltak, nem tudott olyan szinten részt venni a borászat életében, mint szeretett volna, így az apukájára hárult sok feladat. Az utóbbi egy- két évben azonban egyre fókuszáltabban van jelen a szőlészetben. Most minden energiáját ebbe teszi és „nyilván ahol a figyelem, ott a fejlődés.” A szakmába is beletanultak az évek során. Ugyanis nem végeztek egyetemi szintű borászati képzést. Gabi részt vett ugyan egy alapszintű WSET tanfolyamon, de „a többi tudást a környékbeli borászoktól, apukámtól, az internetről és szakirodalomból gyűjtjük össze.” Februárban például egy metszés technológiai bemutatóra megy, közben bormarketing könyvet olvas.

Az elmúlt évben a nővére is becsatlakozott a vállalkozásba, ami felpörgette a borház életét. „Hihetetlen energiája van és ebből nekem is áttol egy keveset. Na, meg állati jó értékesítő.” Azóta Gabi sem csúszik el az adminisztrációval és óriási segítség, hogy a nővére emlékezteti: „oké, hogy itt a bor, de az itt lesz jövőre is, hogyha nem fogod eladni.” Úgyhogy az értékesítést nem szabad elhanyagolni, különben a vállalkozás nem lesz önfenntartó, illetve nyereséges.

Csak akkor vállalkozz, ha nagyon szereted azt, amit csinálod!


Mit tanácsol azoknak, akik váltanának, vagy újratervezésen töprengenek? „Mindenképpen olyan dologba kezdjenek, amit szeretnek csinálni. Figyelembe kell venni azt, hogy felettébb időigényes saját vállalkozást vinni, hétköznap és hétvégéken is. Viszont, ha olyan dolgot csinál valaki, amit ténylegesen szeret, akkor jóval könnyebb lesz váltani; ellentétben azzal, hogyha csak a meggazdagodás céljából talál ki valamit és azt erőlteti. Mindenképpen fontos, hogy azonosulj azzal a vállalkozással, amit elkezdesz, mert szükség lesz a vállalkozásba vetett hitedre és szeretetedre, hogy azt sikerre tudd vinni.” És hozzáteszi, hogy igenis el kell tudni adni a piacon a termékedet vagy szolgáltatásodat, szóval nem szabad ezzel kapcsolatban szégyellősnek vagy bátortalannak lenni. Helyt kell tudni állni ezeken a területeken is ahhoz, hogy a vállalkozás üzletileg is működőképes legyen.

A nyitóképen Vaszkóné Bodnár Gabriella
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk