Magyarok a nagyvilágban - egy magyar-francia szakmai kapcsolattartó

- Mikor és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott? Mivel foglalkozol, milyen beosztásban vagy?

- A magyar diplomám megszerzése után, 2007-ben költöztem Franciaországba egy ösztöndíjprogramnak köszönhetően. Egy Párizstól körülbelül nyolcvan kilométerre keletre fekvő kisvárosban, Chateau - Thyierry-ben élek. A település főleg arról híres, hogy itt született a híres meseíró, Jean de La Fontaine, számomra pedig azért érdekes, mert itt van a munkahelyem. A legnagyobb francia mezőgazdasági szövetkezet, az Union Invivo takarmányozási ágán, az Invivo NSA exportosztályán dolgozom.

- Mi a végzettséged, mi a mesterséged, és ennek mennyiben van köze a jelenlegi munkádhoz? Hogyan alakult eddig a karriered? Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna, vagy inkább csak sodort az élet?

- A gödöllői egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán agrármarketing szakon tanultam, végzősként innen jelentkeztem egy francia egyetem, az ESA (École Supérieure d'Agriculture d'Angers) ösztöndíjpályázatára. Az iskola olyan francia cégekkel állt partnerségben, amelyek rendelkeztek külföldi érdekeltséggel, és a program lényege az volt, hogy számukra kiképezzenek a francia vállalati kultúrában jártas, nyelveket jól beszélő külföldi szakembereket, akik aztán összekötő kapcsot jelenthetnek saját országuk és a francia anyavállalat között. Engem a jelenlegi cégem, és az iskola közösen választott ki a kétéves programra, amely tulajdonképpen egy másoddiplomás képzést jelentett, és erősen gyakorlatorientált szemléletben zajlott.

Az első évben három hetes váltásokkal hol az iskolában, hol a cégnél tanultam és dolgoztam, az utolsó évben pedig négy hét szakirányú oktatást követően nyolc hónapos gyakorlaton voltam a vállalatnál. A program annyira bevált számomra, hogy mikor a végére értünk, az előzetes tervekkel ellentétben a cég nem a magyarországi kapcsolattartó szerepére kért fel, hanem egy határozatlan idejű munkaszerződéssel Franciaországban marasztalt. Örültem neki, és éltem a lehetőséggel.

Hogy mindig is így akartam volna? Valamennyire tudatos volt, de sodort is az élet. A francia diplomamunkám gyakorlatilag arról szólt, ami jelen pillanatig az egyik fő feladatom: hogyan valósítható meg egy termék magyarországi exportja. Az első hivatalos munkanapom és a gyakornoki időszak között nem volt éles váltás, folytattam tovább a munkát. A tanulmányaim lényegében megfeleltek ennek, agrár szakon végeztem, itt kint négy hónapig egy állattenyésztés kurzust hallgattam, specializációnak pedig innováció menedzsment és vállalatfejlesztés szakirányt választottam. Franciául egyébként már ezt megelőzően is jól beszéltem, kéttannyelvű gimibe jártam, szakfordító szakot végeztem, Franciaországba nyertem Erasmus ösztöndíjat, és az egyetem alatt az otthoni francia követségnél is dolgoztam. Nem volt kérdéses, hogy tovább használom a nyelvet, tudtam, hogy nemzetközi vonalon szeretnék mozogni, mondjuk arra azért nem számítottam, hogy mindez a takarmányiparban valósul majd meg. Ezt a véletlen hozta, és sokat küzdöttem, mire beletanultam, pontosítva tanulom a mai napig. A munkaköröm azonban nagyon érdekes.

- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon? Kérdezem ezt szakmai, anyagi értelemben, a megbecsülés, vagy az emberi kapcsolatok szempontjából.

- Erre nehéz válaszolni, mert otthon teljes állásban nem dolgoztam. Amit el tudok mondani, hogy itt kint már gyakornokként nagy felelősséget kaptam, bizalmas adatokhoz volt hozzáférésem, hangsúlyos kérdésekben hagyták rám a döntés jogát. Viselnem kellett a tetteim következményeit, de úgy érzem, ezáltal meg tudtam valósítani önmagam. A történetemben külön érdekesség, hogy a termékexport elindítása a vállalat esetében egy teljesen új folyamatot jelentett, melynek kidolgozásában a kezdő lépésektől kezdve részt vettem. Ki kellett találni, hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet, hogyan hozzuk a terméket köztudatba, mit biztosítsunk a magyarországi partnernek. Az egyetemen élelmiszeripari marketinget tanultam, ez részben segített, viszont több esetben számomra addig ismeretlen eszközökhöz kellett nyúlni. Érdekes dolog volt tehát egy kinti terméket elindítani a magyar piacon.

A megbecsüléssel kapcsolatban már említettem, hogy a kezdetektől fogva nem gyakornoknak, hanem teljes rangú partnernek éreztem magam. A főnököm rugalmasan kezelt, elengedett például a HR által szervezett integrációs programokra. A lényeg a mai napig kizárólag az a számára, hogy a feladataimmal időre végezzek. Emellett mindig kíváncsi rá, hogy mi van a fejemben, hogy milyen opcióim vannak egy ötlet megvalósítását illetően. Arra motivál, hogy önálló legyek. A franciákat szokás nacionalista nemzetként emlegetni, aminek van is alapja. A kollégáim, kinti barátaim azonban sokat utazott, világot járt, nyitott emberek, akik jól beszélnek idegen nyelveket - köreikben semmi különbséget nem érzek ebben a tekintetben. A kicsit szélesebb ismeretségi körben viszont fel lehet fedezni ezt a vonalat, az ő szurkálódásaikkal igyekszem nem foglalkozni. A hangulatomtól függ, hogy rájuk hagyom-e, vagy belemegyek a vitába. Illetve az exportosztályon megfigyeltem még, hogy azokkal a kollégákkal, akik egész életükben francia partnereket szolgáltak ki, néha nagyon nehéz azt elfogadtatni, hogy nem a francia, hanem a nemzetközi szabályokhoz, normákhoz kell igazodnunk.

- Milyen életkörülmények között élsz, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek? Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?

- Természetesen a francia gazdaság sem problémáktól mentes, de a mindennapi élet valahogy könnyedebb. Az embereket egy szoros szociális háló biztosítja a felől, hogy nagy baj nem lehet. Erősebb a munkabiztonság is, ha valaki állás nélkül marad, a segélyekből boldogul. Mindenki elmegy nyaralni, és sokat kirándul, sportol. A mindennapi életükhöz hozzátartozik, hogy odafigyelnek magukra.

- A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?

- Nyilván magasabb a fizetésem, mint az otthoni átlagbér, de ez viszonyítás kérdése is, hiszen az albérlet és az egyéb költségek magasabbak. A fizetésem körülbelül harminc százalékát teszi ki a lakbér, plusz a rezsi, húsz-harminc százaléka elmegy étkezésre, autóra, a mindennapi életre, és marad egy harminc százalék, amit elköltök, vagy félre teszek. Úgymond nem kell a pénzen gondolkodnom, és figyelnem rá, mire, mennyit költök. Nincs gond egy kirándulással, egy szállodával, taxival. Kényelmes életet élhetek abban a tudatban, hogy a következő hónapban is lesz fizetésem.

- Milyen a kinti munkamorál?

- Franciaország a sztrájkok hazája, de ezzel kapcsolatban próbálok óvatosan fogalmazni, kettős érzéseim vannak. A közelmúltban személyesen is részem volt egy ilyen élményben, a vállalatnál ugyanis több dolgozó is a plusz juttatások megvonása ellen sztrájkolt. Egyrészről megértettem őket, hiszen ha hozzászoktál valamihez, miért kéne engedned belőle, közben pedig az a véleményem, hogy ezek a kollégák el sem tudják képzelni, milyen szerencséjük van. Más országokban éhbérért dolgoznak, ők pedig tisztes fizetést kapnak 13. havi kiegészítéssel. Az biztos, hogy a sztrájk magamtól nem jutott volna eszembe.

Úgy tűnik, hogy a munkaidőt lazán fogják fel, rendszeresek a kávészünetek és az elnyújtott ebédidő, akad, aki ilyenkor jár bevásárolni, vagy tornázni. Ennek azonban nincs hatása az eredményre. Nem többet vagy kevesebbet dolgoznak, hanem lazább beosztásban, és nem tudom, ennek köszönhető-e, de alapvetően jó a hangulat a munkahelyen, mindenki kedves és mosolygós. Úgy is mondhatnám, a pohár félig tele van. Franciaországban egyébként a heti munkaidő 35 óra, és évente 25 nap szabadság jár.

- Érzel honvágyat? Mi hiányzik Magyarországról?

- A munkám szeretem, de van pár munkán kívüli dolog, ami hiányzik. Ilyenek például a barátokkal eltöltött, beszélgetős estek. Hiányoznak a szóviccek, ami a nyelvhez köthető ugyebár, és még egy érdekesség: hiányzik a férfiak udvariassága. Otthon a férfiak kinyitják neked az ajtót, és alapvető udvariasságból is bókolnak, míg a franciáknál ez már erős kezdeményezést jelent. Az egyenrangúság jó dolog, de a férfi-női kapcsolatban már túlzás. Ez is egy hangulat azok közül, melyek hiányoznak.

- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

- A friss meleg bagett reggelire normand sós vajjal, és a sajtok. Komolyabbra fordítva a szót, Franciaország gyönyörű, mind természeti, mind kulturális kincsekben változatos és gazdag. Egyik hétvégén a hegyekbe, másikon a tengerre kirándulhatsz. Hiányozna az ehhez szükséges spontaneitás is, itt az emberek egyik pillanatról a másikra becsomagolják a bőröndöt, és felülnek a repülőre. Ennek az életszemléletnek nyilván megvannak az okai, ahogy arról már az életszínvonalat érintve beszéltünk.

- Hogyan telik egy napod - munkaidő alatt és munkaidő után. Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek? Milyen szórakozási lehetőséged van?

- Egy átlagos napon fél kilenc és kilenc között érek be a munkahelyemre, dél körül ebédelni megyek, és átlagban hatóra, fél hét körül jövök el este. A munkám azonban sok utazással is jár, ilyenkor gyakori az éjszakai hazaérés. A napi rutinfeladatok között szerepel a magyar céggel való kapcsolattartás, de most új kihívások is várnak rám, melyek miatt valószínűleg ismét a kemény tanulás időszaka jön. Az export izgalmas terület, mindig változik, egyik projekt után indul a másik. Jó érzés ugyanakkor egy folyamat végére érni, és újult erővel nekilátni a következőnek.

Munka után heti két este tornázni megyek, ez azért fontos, mert a sok utazást fizikailag is bírni kell. A többi estén moziba, vagy vacsorázni járok a barátokkal, néha a kollégákkal. Hétvégente gyakran szervezünk kirándulásokat az országon belül, megnézünk egy kastélyt vagy egy pezsgőpincészetet, de az is előfordul, hogy összefutok a barátnőkkel egy kávéra Párizsban.

- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol most élsz?

- Tavaly még bármikor kész lettem volna hazajönni, most úgy érzem, két-három évig még biztosan kint maradok. Ezt persze legfőképp az fogja meghatározni, hogyan alakul a magánéletem. Valamiért azonban a családi életet nem tudnám itt kint elképzelni, a hosszú távú terveimben inkább Magyarország szerepel. Azt azonban mindenképpen szeretném, ha a gyerekeim jól beszélnének legalább egy idegen nyelvet, és a "pohár félig tele van" életszemléletet követnék, amelyet Nyugat-Európában érthető okokból hangsúlyosabbnak érzek.