Nem mindegy, milyen csatornán közvetítjük magabiztosságunkat

Egy közelmúltban megjelent tanulmánysorozatban a kutatók egy olyan mintát fedeztek fel, hogy a személyes csoportokban folyó tanulmányokban az önbizalomról árulkodó kifejezések elsősorban nonverbálisak voltak, míg a videós tanulmányokban verbálisak. Ezért a kutatók azt kezdték el vizsgálni, hogy az önbizalom kifejezésének módja miként határozza meg az elbizakodottsággal járó pozitív vagy negatív következményeket.

A kutatás első részében 444 online résztvevőt kértek fel arra, hogy válasszanak két jelölt közül, akikkel együtt tudnak működni egy feladatban. A jelöltek egyike magabiztos, a másik óvatos volt. A résztvevők túlnyomórészt a magabiztos jelöltet választották, függetlenül attól, hogy a magabiztosságról a jelöltek szóbeli kijelentései árulkodtak, vagy a róluk készült videofelvétel. Ezután a résztvevők teljesítményinformációkat kaptak, amelyek segíthetnek annak megítélésében, hogy a jelöltek túlzott magabiztossága vajon jogos volt-e, és azt találták, hogy magabiztosságuk ellenére minden jelölt egyenlő módon volt középszerű a feladat teljesítésében.

A kutatók szerint sokat nyomott a latba az a csatorna, amelyen keresztül a kiválasztott jelöltek az önbizalmukat közölték. Ha a jelölt verbálisan adott hangot magabiztosságának, majd a valóság nem tükrözte elbizakodottságának jogosságát, ebben az esetben kevesebb ember választotta végül őt az óvatos jelölthöz képest. Ha azonban a jelölt nonverbálisan fejezte ki elbizakodottságát, akkor előnyben maradt az óvatos jelölttel szemben. Az önbizalom kezdetben tehát mindig előnyt jelent, de ha a személy teljesítménye nem felel meg a vártnak, akkor az együttműködés szempontjából az a kommunikációs csatorna válik döntő tényezővé, melyen keresztül ezt az önbizalmat közli a külvilággal.

A nonverbális kifejezés nem számonkérhető

Vajon miért játszik ennyire fontos szerepet a kommunikációs csatorna a magabiztosság megítélésében? A nonverbális magatartás egyik jellemzője, hogy nem kötődik annyira egyértelműen egy konkrét, cáfolható állításokhoz, mint a verbális kifejezés. A kutatók egy nyomon követési tanulmányban ismét arra kértek 462 résztvevőt, hogy válasszanak egy együttműködő félt. Miután a résztvevők felfedezték, hogy jelöltjeiknek korántsem olyan kiemelkedő a teljesítményük, a kutatók elmagyarázták, hogy a jelöltek mindegyike nyíltan tagadta, hogy túlságosan magabiztos lett volna a feladatával szemben. A résztevők úgy találták, hogy a tagadás sokkal elfogadhatóbb volt, amikor a jelölt inkább nonverbális véleményt fejezett ki saját teljesítményéről. Vagyis ismételten bebizonyosodott, hogy azok, akik nonverbális magatartással fejezik ki önbizalmukat, nagyobb valószínűséggel őrzik meg kezdeti pozitív hírnevüket.

Ezek a tanulmányok mind magyarázatot adnak arra, vajon miért van az, hogy míg egyeseket elítélnek túlzott magabiztosságuk miatt, addig másokat nem. Sokkal nehezebb felelősségre vonni az embereket képességeik vagy tudásuk túlbecsülése miatt, ha nonverbális utakon fejezik ki azt. Fontos azonban, hogy felismerjük azokat a figyelmeztetéseket, amelyek magabiztosságot sugallnak - például egyenes testtartás, hangos beszéd, dominancia a beszélgetésben - ahhoz, hogy elkerüljük a ránk gyakorolt túlzott befolyásukat. Így munkatársaink is könnyebben válnak elszámoltathatóvá, amikor önbizalmuk egyáltalán nincs összhangban valós teljesítményükkel.

A Hbr.org cikke nyomán


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Miért ítéljük meg egyszer negatívan, máskor pozitívan a túlzott önbizalmat?
2. oldal - Nem mindegy, milyen csatornán közvetítjük magabiztosságunkat