Nem enyhítenek a nyugdíjas-szövetkezetek a munkaerőhiányon
Simonovits András nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjas-szövetkezetek bevezetése önmagában nem segíti a nyugdíjasokat. Ráadásul adózás szempontjából is felvetődik majd néhány kérdés - írja a Világgazdaság.
A lap emlékeztet: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint közel 2,7 millióan részesülnek jelenleg nyugdíjban, ellátásban, járadékban vagy valamilyen egyéb járandóságban. Közülük körülbelül 2 millióan úgynevezett saját jogú nyugdíjasok. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint több mint 1,8 millióan kapnak 50 és 200 ezer forint közötti nyugdíjat. E keresetet egészíthetnék most ki a nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül azok a nyugdíjasok, akik még szeretnének dolgozni.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a törvényjavaslatot benyújtó Kósa Lajos szerint a nyugdíjasok fele, azaz 1 millióan vállalnának munkát pl. a kereskedelemben, a vendéglátóiparban, vagy az egészségügyben.
A nyugdíjszakértő a Világgazdaságnak elmondta: a rugalmas korhatár visszaállítása inkább enyhítene a munkaerőhiányon. „Meg kell szüntetni azt a nyugdíjazási rendszert, amely szerint a nők negyvenéves jogviszony után nyugdíjba mehetnek, míg a férfiak még negyvenöt év után sem” - fogalmazott Simonovits. Szerinte amíg előfordul olyan, hogy egy középiskolai tanárt a tanév közepén elküldenek, nyugdíjazzák, majd mégis megengedik neki, hogy legalább a tanév végéig taníthasson, addig nem érdemes ilyen szövetkezetekben gondolkodni.
Pedig a kedvezményes adózási forma sokaknak vonzó lehet. Miután a szövetkezeti tagsággal nem jár biztosítási jogviszony, így a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmek után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni a nyugdíjasoknak, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót - amennyiben a megkeresett összeget pénzben veszik fel. Ráadásul emellett a nyugdíjukat is megtarthatják.
Angyal József okleveles adószakértő felhívta a figyelmet, hogy ha az szja felől közelítjük meg, akkor e bevételek egyéb jövedelemnek minősülnek, mert nincs biztosítási jogviszony. Ugyanakkor ahol munkavégzés van, annak az ellenértéke nem lehet egyéb jövedelem, Angyal József szerint itt lehet némi ellentmondás a társadalombiztosítási törvénnyel. A szakértő úgy véli, hogy a későbbi részletszabályok fogják majd meghatározni az igazi tartalmát ennek a törvénynek.
Fotó: Pixabay
Világgazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk
- Nyugdíj melletti munka 6 napja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 1 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén 2 hónapja
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 2 hónapja


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?