kapubanner for mobile

Sokkal több önbizalomra van szükségük a magyar fiataloknak

Egy frissen végzett kutatásban több mint hatszáz magyar egyetemista négyötöde úgy nyilatkozott, hogy nincs önbizalma. Ha egy egyetemi szakdolgozatból tudjuk meg, hogy az Önismeret nevű kurzusra lenne a legnagyobb igény a kortársak között, akkor nem kellene meghirdetnünk azt a kurzust végre? - Mihalik Judit konzultáns, egyetemi tanár írása a HR Blogon.

Tudunk-e kibeszélni az életkor nyújtotta tekintély biztonságából, merünk-e nyilvánosan kételkedni, kérdezni, vagy legalább csak tisztelettel figyelni bárkire, aki valamiben kompetensebb (akár, ha fiatalabb is)?

Ha egy egyetemi szakdolgozatból tudjuk meg, hogy az Önismeret nevű kurzusra lenne a legnagyobb igény a kortársak között, akkor nem kellene meghirdetnünk azt a kurzust végre?

Akkor nem magunktól kell-e megkérdeznünk először, mit értettünk félre? Vagy esetleg elfelejtettünk elmondani? Talán azt, hogy az élet nem sprint, hanem maraton?

Az, hogy mi az igazság az ezredfordulósokkal kapcsolatban, természetesen költői kérdés. A valóság árnyalatait megérteni, a kölcsönös miszpercepciókat felfedezni talán reálisabb és főleg értelmesebb cél.

Szerencsére minden generációban vannak olyanok, akik megcáfolják a sztereotípiákat. Mint például Patrice Thompson, a kiválóan képzett fiatal nő, aki TED-előadásában éppen arról beszél, hogy szerinte milyen erőket rejt a nemzedékek kooperációja.

A generációs különbségekhez kapcsolódó értetlenség ahhoz hasonlít, mint amikor az állatkertben egyszer csak egymást bámulja az ember és a csimpánz. Mindketten a rács két oldalán vagyunk - és könnyen lehet, hogy a csimpánzok is azt gondolják, mi vagyunk belül.

Azt viszont csak mi tudjuk, hogy a lényegen az se változtatna sokat.

A cikk teljes szövege a HR Blogon olvasható.

Fotó: Pixabay
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk