Sokszínű csapatoké a jövő!
Miért hasznos a sokszínűség és miért érdemes ezzel a mai munkahelyeken is kiemelten foglalkozni? Erről kérdeztük Greff Rékát, a Develor International Learning Experience Managerét.
Neves kutatások - többek között a McKinsey idevágó tanulmánya - támasztja alá, hogy a sokszínű csapatok - amennyiben ezt a sokszínűséget jól kezelik - eredményesebbek, sikeresebbek, jövedelmezőbbek. Az üzleti hasznon túl a sokszínűség fejlesztése mellett szól az is, hogy egyre több álláskereső várja el, hogy a cégek ne csak hirdessék, hanem a mindennapjaikban is teremtsék meg a befogadás és sokszínűség kultúráját. Napjaink egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívása a fluktuáció csökkentése, a munkatársi elvándorlás megállítása, a megtartás erősítése. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy a kollégák komfortosan és otthonosan érezzék magukat az adott vállalatnál, tudjanak hozzá érzelmileg kötődni, lássanak fejlődési és karrier utat maguk előtt. E tekintetben is azt mondhatjuk, hogy a monokultúra egyre kevésbé vonzó, míg a sokszínűség vonzereje és fontossága egyre növekszik.
Ahol foglalkoznak már tudatosan a Diversity & Inclusion iránti érzékenyítéssel, ezen szervezetek tipikusan milyen kihívásokkal találkoznak?
Mint ahogy minden változás esetén, ebben is vannak és lesznek éllovasok és lassabban reagálók, késői követők, vagy akár ellenállók. Ezt a változást egy tudatosan, többlépcsős, több szinten ható változásmenedzsment programként kell megtervezni és végrehajtani. A Diversity & Inclusion programokon találkozhatunk olyan véleményekkel, hogy szükségtelen egy ilyen képzés, hiszen ők alapvetően “nagyon befogadóak és nyitottak”, vagy hogy ez egy tőlük független, Compliance vagy HR kérdés.Trénerként az a feladatunk, hogy ezekre a felvetésekre megfelelően reagáló, tudatosan felépített tanulási folyamatot alakítsunk ki, mely a sokszínűség elfogadását és a hozzá fűződő pozitív viszonyulás kialakítását tűzi ki célul.
A konferencia, több évtizedes hagyományt követve, az aktuális szervezeti és HR kihívásokra ad válaszokat és bemutatja a magyar piac vezető tréningcégeinek legújabb fejlesztéseit és tapasztalatait. Válaszok a folyamatos változásra, stresszre, fluktuációra és a hibrid működésre.
Izgalmas előadások és tartalmas workshopok egész nap. 500+ év szervezetfejlesztési tapasztalat egy helyen. Nyeremények 1 millió Ft értékben. A program üzleti vezetőknek, cégvezetőknek, HR vezetőknek, HR Business Partnereknek és vállalati képzési és fejlesztési szakembereknek szól.
Jelentkezzen most! További részleteket itt talál.
Hogyan tud a Develor workshopja hozzájárulni a sokszínűség fejlesztéséhez?
A szemléletváltással, attitűdformálással foglalkozó szoltáltatás csomagunkat nemrégiben frissítettük fel, és bővítettük egy, a legújabb szervezeti kihívásokra választ adó Diversity & Inclusion programmal. Az, hogy egységes szemlélet alakuljon ki egy cégen belül, és hogy erős, befogadó kultúra épüljön, egy több lépésből álló folyamat, ami nem valósul meg egyik napról a másikra. Arra azonban biztosan szükség van, hogy minimálisan a teljes vezetés és ideális esetben valamennyi munkatárs részt vegyen célzott, a sokszínűség és befogadás kultúráját megalapozó képzésen. A változás ugyanis az egyénnel kezdődik. A workshopon foglalkozunk többek között olyan kérdésekkel, hogy miért érdemes sokszínű csapatokban dolgozni, s mik akadályozhatják egy befogadó kultúra kialakulását. Feltérképezzük, milyen tudatalatti előítéletek működnek a háttérben, ezek hogyan jelenhetnek meg, s milyen kockázatokkal járnak akkor, ha nem kezeljük őket megfelelően. Beszélünk a mindennapokban megjelenő mikro-agressziókról, a kirekesztő és a befogadó nyelvezetről. A program végén pedig a hangsúly itt is a cselekvésen van: milyen szerepet vállalhatunk a sokszínű kultúra kialakításában, mit tegyünk, tehetünk mi magunk azért, hogy egy befogadó, elfogadó kultúrát építsünk magunk körül.
Jelentkezés és a program további részletei: https://www.hrportal.hu/trening-kerekasztal-2022/
- 2026.02.19Tudásmegosztó közösségek szerepe a digitális korban A konferencián a tudásmegosztó tanulóközösségek kialakításának és működtetésének gyakorlati kérdéseivel foglalkozunk. Az üzleti szférában és a felnőttoktatás területén alkalmazott gyakorlati tapasztalatokon keresztül, valamint a kapcsolódó kutatási eredmények tükrében vizsgáljuk, hogy a szervezetekben, szervezetek közötti és szervezeteken átívelő szakmai közösségekben a tudásmegosztás hogyan működik, milyen átalakuláson esik át a digitális transzformáció hatására.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az elmúlt évben a mesterséges intelligencia szinte minden HR-folyamatban megjelent: automatizált adminisztráció, gyorsabb elemzések, személyre szabott... Teljes cikk
"Valahol megdöbbentő, de mindenképpen ambivalens, hogy adott esetben a kollektívától távozó kollégákra jobban figyelünk (mi HR-esek!), mint az... Teljes cikk
Egy új kutatás szerint a csapatok összekovácsolását és a kollégák közötti kapcsolatok építését célzó vállalati tevékenységek valójában... Teljes cikk
- Botrány Malajziában: egy miniszter szerint a munkahelyi stressz meleggé tesz 1 hete
- Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják 1 hete
- Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén 1 hete
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hete
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 2 hete
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 2 hete
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 3 hete
- 120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra 3 hete
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 3 hete
- 5 ok, amiért egy rendezvényterem fél siker, ha emlékezetes konferenciát szeretnénk 4 hete
- Elképesztő álommunkák, amikről valószínűleg sosem hallottál 1 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig