kapubanner for mobile

Szeptember végéig ki kell adni a dolgozóknak a szabadságot

Már csak másfél hónap van arra, hogy a munkáltatók kiadják a múlt évre járó valamennyi, de eddig ki nem adott szabadságot, ráadásul az idei évre járó szabadság háromnegyed részét is idén kell a munkavállalók rendelkezésére bocsátani.

Az új szabályok előírják, hogy az idei, illetve az ezt követő években igénybe vehető alap és pótszabadságok összességének háromnegyed részét a tárgyévben kell kiadni, csak egynegyed rész vihető át különösen indokolt esetben. A munkáltató kétféle indokra hivatkozhat, amikor a következő év március végéig ütemezi át a szabadság legfeljebb egynegyed részét. Egyrészt hivatkozhat a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre.

A munkáltató nem hivatkozhat kivételesen fontos gazdasági érdekre, ha a rendkívüli feladat különféle más munkaszervezési módokkal is megoldható. Amennyiben viszont a szabadság teljes kiadása az egyéb szervezési lehetőségek kihasználása ellenére is a munkáltató gazdálkodását meghatározóan hátrányosan befolyásolná, lehetséges a szabadság egynegyed részének átütemezése.

A törvénymódosítás szerint amennyiben a munkáltatónak sikerül megegyeznie a szakszervezettel, vagy a szakszervezetekkel, akkor a kollektív szerződésben szerepelhet, hogy a szabadság egynegyed részét az esedékességi évet követő március vége helyett június végéig lehet átvinni. Az csak átmeneti rendelkezés, hogy a múlt évre járó, de ki nem adott szabadságokat az idén a március végi időpont helyett szeptember végéig kell kiadni.

Az új szabályok szerint a munkavállalók három nap szabadságot, legfeljebb három alkalommal az általuk megjelölt időpontban az előzetes 15 napos bejelentési kötelezettség nélkül is igénybe vehetnek. Az alapszabadság egynegyed részének igénybevételi idejét eddig is a munkavállalók határozhatták meg, de ezt az igényt 15 nappal előbb jelezniük kell a munkáltatónak. Ez a szabály továbbra is fennmarad, az egynegyed részből három nap viszont a 15 napos előzetes bejelentési kötelezettség nélkül is lehívható. A munkáltató igényére viszont az igénybevétel indokoltságát igazolni kell.

Mindez jelentős változás a korábbiakhoz képest. Az új szabályok áprilisi hatálybalépése előtt a munkáltató akár a munkavállaló által meghatározható egynegyed részen felüli háromnegyed részt is átütemezhette a következő évre, sőt az egész szabadságot is, ha a munkavállaló nem használta ki az egynegyed rész igénybevételét. A korábbi szabályok szerint a következő évben június végéig kellett kiadni ezt az átütemezett szabadságot, de kollektív szerződés esetén ez lehetett akár december vége is.


  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk

Felmondás menete 2026

A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk

Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per

Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk