Tavaly kevesebb dolgozót kölcsönöztek a cégek
Az elmúlt hat évben megháromszorozódott hazánkban a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégek száma. Bár ez idő alatt több mint háromszor többen dolgoztak kölcsönmunkásként, tavaly először apadni kezdett a létszámuk, ám így is közel százezren töltöttek be ebben a formában ideiglenes állást.
Mivel a kölcsönzést igénybe vevő vállalatok száma ötven százalékkal emelkedett, és kisebb mértékben a kölcsönzési esetek száma is nőtt, nem lehet szó arról, hogy a kereslet csökkent, inkább a kínálat apadt. Vagyis a dolgozók kevésbé érdeklődnek e nem tipikus foglalkoztatási forma iránt.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal 2007-es évet összegző adatai szerint a kölcsönzöttek több mint nyolcvan százaléka fizikai munkakörben helyezkedett el, többségük betanított munkás volt, egyötödük szakmunkás. A fennmaradó posztokon szellemi dolgozókat alkalmaztak. Egyre többeknek nyújt megélhetést az építőipar, az itt dolgozó kölcsönmunkások száma egy év alatt megduplázódott. Jócskán apadt viszont az oktatásban ideiglenesen elhelyezkedő szellemi dolgozók létszáma (84 százalékkal), illetve a vendéglátás területén működő cégek is igyekeztek kerülni a kölcsönzést.
Tavaly az összes így foglalkoztatott kétharmada határozatlan, egyharmada pedig határozott idejű munkaszerződéssel kapott állást. Az előbbiek száma több mint tizedével csökkent az elmúlt évhez képest, ugyanakkor az utóbbiak létszáma közel ötödével növekedett.
A kölcsönzöttek korcsoportonkénti megoszlását vizsgálva megállapítható, hogy főleg a 26-35 éves korúakat foglalkoztatták. Jelentős még a 21-25 éves korosztály alkalmazása, ez az összes eset közel egynegyedét teszi ki. Érdekesség, hogy 43 százalékkal emelkedett az 55 év felettiek sikeres elhelyezkedése, sőt a 46-55 évesek közül is többen jutottak ebben a formában álláshoz.
A kölcsönmunkások többsége alacsony iskolai végzettségű. A nyolc általánossal vagy annál kevesebbel rendelkezők az összes kölcsönzött több mint egyharmadát adják, s hasonlóan alakul a szakmunkásképzőt és szakiskolát végzettek aránya. Azok, akik szakközépiskolába, technikumba és gimnáziumba jártak, alig több mint egytizedét teszik ki az öszszes érintettnek, a főiskolai, egyetemi dipomások aránya pedig még a hat százalékot sem éri el.
A kevesebb kölcsönzött egyharmaddal kevesebbet is dolgozott tavaly, mint 2006-ban. Öszszesen 12,4 millió napot töltöttek munkával, ez 4,7 millió napos csökkenést jelent. Tavaly a ledolgozott munkanapok száma átlagosan 125 nap/fő volt, 43-mal kevesebb, mint 2006-ban.
Világgazdaság

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon