Távmunka a megoldás az alacsony foglalkoztatásra
Nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a távmunkára a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Legújabb programja a távmunka elterjedését próbálja elősegíteni minden részletre kiterjedő ismeretanyagok, tanulmányok és pályázatok magyarázatainak webes közzétételével.
A Távmunka Tanács közreműködése folytán tavaly már megszületett egy átfogó, 633 oldalas kötet a távmunkával kapcsolatos hazai és nemzetközi tapasztalatokról, ami mostantól a Távmunka Tanács és a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ honlapján is megtalálható egy látványos felhasználó-felület kíséretében. (Szeptember 24-től a minisztérium honlapjára is felkerül.)
A tartalmas e-könyv mellett egy e-learning tananyag is helyet kap, amely 8 modulra osztva ismerteti az alapokat az informatikai megoldásoktól az ergonómiai ismereteken keresztül az e-adózás kérdéséig.
A filmre fogékonyabbak szintén megtalálják a számításukat, hiszen három videóval is bővült az anyag: az egyik a munkaadó, a másik a munkavállaló szemszögéből mutatja be a távmunkában rejlő lehetőségeket, míg a harmadik a távmunkahelyek létesítésének nehézségeit járja körül.
A minisztérium ezen felül új típusú szolgáltatást alakít ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat bázisán, ahol információval és tanácsadással lendítenek a vállalkozások távmunkaellenes magatartásán.
A távmunka elterjedését természetesen továbbra is különféle pályázatok kiírásával képzeli el a minisztérium, ehhez uniós források bevonását tervezi, méghozzá a TÁMOP-pal összhangban (Társadalmi Megújulás Operatív Program). A 26 milliárd forintos munkaerő-piaci program 20 000 álláskeresési nehézséggel küzdő (a gyes/gyedről visszatérők, alacsony iskolai végzettségűek, a pályakezdők, valamint az 50 éven felüliek) elhelyezkedését segíti elő, amihez hozzájön a megváltozott munkaképességű embereket célzó, 16 milliárd forintos program, amely közel 10 000 munkahely megteremtését irányozta elő.
A minisztérium tervei szerint az intézkedéseknek köszönhetően hazánk jelenlegi 4 százalékos távmunkaránya 2013-ra felzárkózhat a 13 százalékos uniós átlaghoz, ami hozzávetőlegesen 150 000 újabb távmunkás munkahelyet jelent.
Paraszt Imre, HR Portal

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?