Történet a szerencséről - vagy a szerencsétlenségről…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis faluban egy szegény ember. Szegény is volt, idős is volt, azonban volt neki egy lova, olyan mutatós, hogy még az uralkodónak is megtetszett, ajánlott is érte rengeteg pénzt. Ám az öreg nem adta el. Egy szép napon arra ébredt, hogy a lova hiányzik az istállóból: megszökött! Jöttek a szomszédok, először sajnálkoztak: Micsoda balszerencse! Az bizony meglehet, válaszolta az öreg. Mondtuk, hogy add el, most a pénzed meglenne - szóltak az emberek. Lehet, hogy így van, mondta az öreg, de lehet, hogy nem, egy biztos: tény, hogy a lovam nincs az istállóban.

A falu népe jót nevetett az öregen, azonban nem telt el egy hónap sem, és visszatért az öreg lova, de nem egyedül: hozott magával négy vadlovat. Nem tolvaj vitte el, magától szökött meg: csodájára járt megint az esetnek az egész falu. Mondták is az öregnek: Igazad volt - micsoda szerencse, hogy elment a lovad, hozott magával másik lovakat! Lehet, hogy így van, mondta az öreg, de lehet, hogy nem. Egy biztos: hogy most több a ló az istállóban, mint egy hónappal ezelőtt volt. A falu népe megint jót nevetett az öregen, aztán mindenki hazatért a házába.

Az öregnek volt egy fia, az nekiállt, hogy betörje a vadlovakat. Ám az egyik olyan szilaj volt, hogy leesett róla, és eltörte a lábát. Jött újra a falu népe, nekiálltak megint kórusban sajnálkozni: micsoda balszerencse! A fiad kitörte a lábát, és így nem tud neked segíteni a kertben, a ház körül! Ki tudja, mikor tud megint talpra állni! Mekkora szerencsétlenség ért téged! Lehet, hogy így van, mondta az öreg, de lehet, hogy nem. Hogy ez szerencse vagy sem, azt nem tudhatjuk. Egy biztos, ami tény: az, hogy a fiam kitörte a lábát.

A falu népe álmélkodott a válaszon, tán még arra is gondoltak, hogy a szívtelen vénember nem sajnálja eléggé a fiát. Aztán szétszéledtek, ment haza mindenki, hogy tegye a dolgát. Nem sokkal később háború tört ki az országban. A falubeliek fiait mind besorozták katonának, ám az öreg fia otthon maradt: nem vitték el a törött lába miatt.

Az emberek szomorkodtak, sírtak mind a fiaik miatt, elmentek az öreghez és így szóltak: Igazad volt öreg, mégiscsak hatalmas szerencse, hogy a te fiad kitörte a lábát a lovon. Mert így legalább megmarad az élete. És az öreg most is így szólt: Meglehet. Lehet, hogy szerencse, de az is lehet, hogy nem. Miért nem hagyjátok abba végre az ítélkezést?

Történik valami, ami az adott pillanatban remek lehetőségnek tűnik. Vagy súlyos pechnek. Ám ahogy telik az idő, és változnak a körülmények, át kell értékelnünk véleményünket, ítéletünket, másképp kell látni a kihívásokat és a potenciált. Érdemes megtanulni, hogy az adott közeg, kontextus dönti el, hogy szerencsésnek vagy szerencsétlennek érezzük magunkat az adott pillanatban.

Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting

Nyitókép: John Hain from Pixabay