kapubanner for mobile

Vándorló tehetségek a szervezetek világában

Ha a tehetség szót halljuk, akaratlanul is Mozart, Picasso vagy a tehetségkutató műsorok győztesei jutnak először eszünkbe. Pedig tehetség lehet a fiatal fejlesztő az IT részlegről, vagy egy tapasztaltabb sales-es kollega is az értékesítésről. Hogyan definiálhatjuk a tehetséget, és miért fontos erről a szervezetek kapcsán is beszélnünk?

Mitől lesz valaki tehetség?

A tehetségről sokan sokféleképpen nyilatkoztak. Az egyik legismertebb leíró elmélet Joseph Renzulli, amerikai pszichológus nevéhez fűződik, aki az alábbi négy pontban foglalta össze a tehetségek jellemzőit:

(1) átlag feletti általános képességek,
(2) átlagot meghaladó speciális képességek,
(3) kreativitás,
(4) feladat iránti elkötelezettség.

Ha tehát alkalmazottunk például magas intelligencia szinttel rendelkezik (1), több idegen nyelven is folyékonyan beszél (2), kreatív a látásmódja (3), és elkötelezetten, felelősségtudóan dolgozik (4), akkor tehetségnek bélyegezhetjük. Az azonosításuk ezek szerint könnyen megy, nem ez jelenti az igazi kihívást, sokkal inkább a bevonzásuk és a megtartásuk a gond.

Vándorló fiatalok



Bármily közhelyes is az alábbi megállapítás, igaz: a munkavállalók szeretik, ha törődnek velük. A tehetségmenedzsment rendszerek épp ezt a gondoskodást biztosítják, azon túl, hogy fejlődési lehetőséget is nyújtanak a szervezeten belül. Ne felejtsük el, hogy nem a versenyképes fizetés az egyetlen szempont, amit az álláskeresők figyelembe vesznek a munkahelyválasztáskor!

Az Y generáció tagjaira fokozottan érvényes ez a megállapítás. Sorra érkeznek a különböző kutatási eredmények, melyek alátámasztják, hogy a fiatalok számára a fejlődési és előrehaladási lehetőségek a legfontosabbak, nem pedig a pénz. Ebből is fakadhat, hogy megtartásuk egyre nagyobb kihívás elé állítja a szervezeteket, hiszen nem elég csupán anyagi juttatásokat biztosítani számukra. Ha valahol nem érzik
megbecsülve magukat és a munkájukat, ha nem kapnak elismerést, azonnal tovább állnak, és más lehetőségek után néznek.

A tehetségmenedzsment jótékony hatásai



A tehetségmenedzsment lényegében egy olyan szervezeti folyamat, mely során a kiemelkedő teljesítményű, tehetséges emberek toborzása, kiválasztása, megtartása és fejlesztése történik. Az üzleti stratégia fontos része kell, hogy legyen, hiszen általa növelhető a hatékonyság, a teljesítmény, és csökkenthető a fluktuáció.

Amikor már-már a versenyképességet veszélyezteti a szakemberhiány, a kiváló munkavállalók elköteleződésének biztosítása, a fiatal munkaerő bevonzása és megtartása kulcskérdéssé válik.

A tehetségprogramok az employer branding, azaz a munkáltatói márka építésének nélkülözhetetlen elemei. Azok a szervezetek, ahol tudatosan hirdetik értékeik között a tehetséggondozást és a gyakorlatban is nagy figyelmet fordítanak rá, kitűnhetnek a tömegből, hírnevet és kedveltséget vívhatnak ki.

Ha érdeklődik a tehetségmenedzsment iránt, szívesen tájékozódna a hazai szervezeti megoldásokról és megismerne már működő programokat, akkor jöjjön el 2017. november 10-én a Human Telex Consulting szervezésében megrendezésre kerülő Talent Plantation Tehetségmenedzsment konferenciára!
A részletes programról és a jelentkezés menetéről az alábbi linken
tájékozódhat: www.talentplantation.hu.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát

Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk

Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk