Végkielégítés: jól jön az üzemi baleset a munkáltatónak

Az alapvető az, hogy a törvény szerint végkielégítés akkor jár a dolgozónak, ha az adott munkahelyen minimum három éve tart a munkaviszonya ami a felmondás időpontjában is érvényes. Nem jár végkielégítés annak, aki a felmondás időpontjában már nyugdíjas, vagy, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségügyi okkal összefüggő képessége, azaz amennyiben a felmondásra a munkavállaló adott okot - az azonnali hatályú felmondás esetén egyébként is számos dologra kell figyelni. A végkielégítést a munkáltató az utolsó munkában töltött napon köteles megfizetni.

Alapesetben a végkielégítés mértéke az alábbiak szerint alakul:

Munkáltatónál eltöltött minimum évek száma - Végkielégítés összege
3 év - egyhavi
5 év - kéthavi
10 év - háromhavi
15 év - négyhavi
20 év - öt havi
25 év - hat havi

Egyéb esetekben is elképzelhető azonban, hogy az alap végkielégítésnél kevesebbre lesz jogosult a munkavállaló.

A végkielégítésre való jogosultság szempontjából nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó időtartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg. Pontosabban nem számít bele a végkielégítésre jogosító időbe az az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó időszak, amikor a munkavállaló táppénzre jogosult. Amennyiben ugyanis a munkavállaló táppénzben részesül, munkabér nem fizethető ki részére.

Ez alól kivétel

- a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, valamint
- a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó tartamát.

A munkaviszony főszabály szerint tartós jellegű jogviszony, és ez igaz akkor is, amikor határozott idejű, de mondjuk, nem két napra szóló munkaviszonyról beszélünk. Éppen ezért a jogalkotó a jogviszony megszüntetésénél számos szabályt ír elő.

Más a helyzet, ha a munkavállaló egybefüggően mondjuk 31 napot keresőképtelen állományban van. A munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként 15 munkanap betegszabadságot biztosít, mely alatt a munkavállaló a távolléti díj 70 százalékára, azaz munkabérre jogosult. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a munkavállaló az adott naptári évben egybefüggően 31 napot keresőképtelen volt, akkor is figyelembe kell venni ezt az időtartamot a végkielégítésre való jogosultság szempontjából, mivel ennek az egybefüggő 31 napos időtartamnak az első 15 napjára a munkavállaló a távolléti díj 70 százalékban, vagyis munkabérben részesült, és csak a fennmaradó 16 napra járt neki a táppénz.

Nem jár betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti

üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint
a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára.
Ez azt jelenti, hogy ha a munkavállaló például a veszélyeztetett várandósság miatt egybefüggően legalább 30 napot meghaladóan keresőképtelen, úgy ezt az időszakot a munkáltatónak nem kell a végkielégítésre való jogosultság szempontjából figyelembe vennie, hiszen ebben az időtartamban a munkavállaló táppénzre jogosult, de távolléti díjra, azaz munkabérre nem.

A munkavállaló részére az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség esetén betegszabadság az irányadó törvényi rendelkezések alapján nem adható ki, így a munkavállaló az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség időtartama alatt munkabérre sem lesz jogosult.

Előfordulhat, hogy az üzemi baleset kapcsán megállapítható munkáltatói felelősség ellenére a munkavállalónak munkaviszonya megszüntetéskor egyáltalán nem, vagy csak kevesebb végkielégítést kell fizetnünk, mert az üzemi balesetből eredő, egybefüggően 30 napot meghaladó keresőképtelenség időtartamát - a munkabérre való jogosultság híján - nem kell figyelembe vennünk. Ezen a helyzeten az sem változtat, hogy az üzemi balesetből eredő keresőképtelenség a munkáltató mulasztására vagy jogellenes magatartására vezethető vissza.