kapubanner for mobile

VR-szemüvegekkel és szimulátorokkal képeznek tovább 8 ezer közlekedési dolgozót

Egy uniós projekt keretében 8 ezer közlekedési dolgozó készségfelmérése, majd kompetencia alapú képzése kezdődhet meg 2021 második félévében.

images

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elindított programban korszerű informatikai eszközökkel felszerelt, komplex közlekedési képzési és vizsgacentrumot alakítanak ki. A 7 milliárd forint keretösszegű projektnek köszönhetően első körben az ágazat 8000 dolgozója részesül oktatásban.

A szükségleteknek megfelelő, versenyképes és naprakész tudás biztosítása érdekében elsőként a munkáltatói igényeket térképezik fel. A foglalkoztatottak képzettségi szintjéhez alkalmazkodó oktatási paletta és szolgáltatási csomag részeként pedig harmincféle szakmai készség fejlesztésére készülnek képzési programok. A projektben hangsúlyos szerepet kapnak a működést támogató informatikai fejlesztések és eszközvásárlás.

"A közlekedési képzési és vizsgacentrum korszerű felnőttképzési módszertannal és infrastruktúrával várja majd a tanulni vágyókat. A VR-technológiára, szimulátorokra épülő virtuális tanulási térben fejleszthetők a gyakorlati készségek, a mobil képzési helyszín pedig az ország bármely pontján élők számára azonos lehetőségeket teremt. A 7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló projekt más ágazatok számára is mintául szolgálhat" - mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

"Kiemelt célunk, hogy a felnőttek - és közülük leginkább az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők - minél nagyobb arányban vegyenek részt formális oktatásban és képzésben. A csatlakozás lehetősége nyitva áll az engedéllyel rendelkező felnőttképző intézmények és a szakképzésben oktatók, tanulók előtt" - tette hozzá Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár.

A képzések akár már 2021 második felében elindulhatnak. A projektet a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal konzorciuma valósítja meg.

Fotó: unsplash.com
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk