Zombivá unatkozza magát a munkahelyén? Ki tehet róla?

Frederic Desnard több mint 100 millió forint értékben perli munkaadóját az unalomtól elszenvedett károkért, amit illatszeripari vezetőként szenvedett el, évi 80 ezer eurós (vagyis közel 25 millió forintos) éves fizetésért.

Bár pszichológiai terminus még nincs az unalom szindrómára, a kiégés mintájára (burnout), de szakértők szerint egyre komolyabb problémát jelent a munkahelyeken. Ugyanis az unalom, ahogy a túlhajszoltság is, hosszú távon stresszhez és akár depresszióhoz vezethet. A BBC idézi Steve Coster biztosítási brókert, aki egyre nehezebben ment munkába reggelente, mert minden napja annyira egyforma volt. Majd egy reggel úgy érezte, fel sem tud kelni, még indokot sem talált ki a hiányzására, amikor felhívta a főnökét. 17 évig dolgozott a területen, míg végül depressziós lett, inni kezdett, és mindez az életének már más területeire is kihatott. Pedig nem is a világ legunalmasabb állásainak egyikében dolgozott

Akár a várható élettartamra is kihathat az unalom, az Egyesült Királyságban 7000 köztisztviselőt vizsgált egy hosszú távú kutatás, ami többek közt azt is kimutatta, hogy nagyobb eséllyel haltak meg azok – a 24 éves vizsgált időszakban -, akik unatkoztak a munkában. Az okok között az is látható, hogy ezek az emberek, hogy ellensúlyozzák az unalmat az élet egyéb területein próbáltak stimulációt keresni, nem éppen az egészséges életmódhoz köthető szokásokat vettek fel, függőségeknek lettek rabjai. (Az olimpia legunalmasabb munkájáról itt olvashat.)

A fent említett per akár felhívhatja a szervezetek figyelmét arra, hogy komolyabban vegyék az unalom problémáját, ami a munkahelyi stressz része lehet, amelynek kezelésére ma már hangsúlyt fektetnek. Ugyanakkor az unalom arra is sarkallhat, hogy valaki változásokat kezdjen az életében, a karrierjében. Ez utóbbi fontosságára és az egyén felelősségére hívja fel a figyelmet Velez Csaba, pszichológus. Aki szerint a munkavállaló, amint észreveszi, hogy ilyen helyzetbe került, akkor proaktívan jeleznie kell a munkáltatója felé, hogy adjanak neki többletfeladatokat, esetleg helyezzék új pozícióba, mert nem érzi elégségesnek a rá eső terhelést. Ha azonban ez nem történik meg, akkor lépnie kell. Velez Csaba szerint mindezt nagyon pozitívan is felfoghatja az egyén, saját javára fordítva az eseményeket, ha ugyanis unatkozik az azt jelenti, hogy többre képes, vagyis lesz kereslet, igény a munkájára máshol.
Velez Csaba szerint debilizál az unalom
Ha a váltás valamilyen okból nem történik meg, az a burnouthoz hasonlóan depresszióhoz vezethet. A pszichológus jelezte, a modern emberi agy korlátként éli meg, ha hosszú távon nem tud teljesíteni, az unalom bekorlátozza a cselekvést, a lehetőségeket. Az illető úgy érezheti magát, mint egy ketrecbe zárt vadállat, aki számára természetellenes korlátok közé van szorítva, amit depresszióval reagál le. Ha valaki eljut eddig a depresszív állapotig, akkor már nem érez motivációt, a saját munkájába vetett hite vész el, ezért ragadhat benne egy ilyen pozícióba akár hosszú évekre, ahogy a fenti példában a biztosítási bróker. Ez a szakember szerint debilizálhatja vagyis szinte cselekvésképtelenné teheti az illetőt. Ugyanakkor itt is megmarad a saját és a környezet felelőssége, amely, ha felismeri a helyzetet, akkor az illetőt szakemberhez juttathatja, aki kibillenti ebből az állapotból és eljuttatja a munkahelyváltásig. Ha ez a lépés nem következik be, akkor lehetséges, hogy a saját unalmas világból való kilépés érdekében az illető elkezd legális gyógyszereket, alkoholt vagy drogot fogyasztani, ami a valódi helyzetét segít elfedni.

A munkáltató felelősségét a szakember abban látja, hogy komolyan kell venni az alkalmazott jelzéseit, erre a rendszeres teljesítményértékelések, 360 fokos értékelő rendszerek is lehetőséget adnak. Ha ugyanis a munkaadó ezt nem veszi elég komolyan, akkor egy jó munkavállalót veszíthet el.

Az alkalmazott személyes felelősségvállalását hangsúlyozza Faragó István, a Stressz-M vezetője is, aki szerint az unalom a kiégés egy tünete, mert az érintett személy nem talál már örömet, kihívást a munkájában. A konkrét francia esetben a munkavállaló ahelyett hogy lépne, a probléma okaként igyekszik feltüntetni az unalmat, a felelősséget pedig áttolni a munkáltatóra, vagyis a belső feszültséget, elégedetlenségét vetíti ki. Hasonlóan ahhoz, amikor valaki a tanult tehetetlenség állapotába kerül, és elkezd valaki mást hibáztatni a kialakult helyzetért. Faragó István hangsúlyozta vizsgálataik éppen azt mérik fel, hogy valaki a helyén van-e a pozíciójában, van-e lehetősége a fejlődésre. A munkáltatónak azonban valóban van felelőssége abban, hogy észrevegye, hogy a dolgozója elégedett vagy sem, hogy hogyan oldható fel egy esetleges stressz szituációt, amikor az egyén úgy érzi, hogy egyedül nem tud megoldani egy fennálló helyzetet.
Fazekas Éva, azaz Jobangel
Fazekas Évához, vagyis Jobangelhez sok munkavállaló fordul tanácsért, különösen akkor, ha állást keresnek vagy állást szeretnének váltani. Ő is többféle munkavállalói reakcióval találkozott, amit a kevés vagy számukra nem megfelelő feladatra és az ebből fakadó unalomra adtak az érintettek. Van, aki ilyen helyzetben azért kezdett állást keresni, mert félt, hogy előbb-utóbb el fogja veszíteni az állását, mert ő maga is érezte, hogy a feladatkörében nincs elég munka, így időben belekezdett a keresésbe, hogy kisebb legyen a veszteség. Mások tanulásra igyekeznek kihasználni a kisebb munkaterheléssel felszabaduló időt.

Jobangel 20 éves munkatapasztalata alatt két olyan dolgozóval találkozott, mindkettejükkel adminisztratív munkakörben, akik annak érdekében, hogy ne unatkozzanak megalkották a „táblázatok táblázatát”, vagyis próbáltak feladatokat kreálni maguknak, amelyeknek azonban sok értelme nem volt. Így nem csoda, mivel a munkájukban nem találtak értelmet, motivációt, a kiégéshez hasonló tüneteket produkáltak az alkalmazottak. „A szorongás elfedésébe és a fölösleges tevékenységbe ölt energia viszont ugyanúgy kiégéses tüneteket okozott, mintha valóban komoly munkát végeztek volna”- fogalmazta meg Jobangel.

Fazekas Éva azt is hozzátette, tapasztalata szerint a munkavállalók állásuk féltése miatt nem igazán mernek unalomra panaszkodni. Viszont kihívást jelentő HR-es feladatnak tartja, a nem hosszú távon fennálló unalom, hanem az esetlegesen felszabaduló munkaidő kitöltését.

„Ilyenkor látnám helyét kiscsoportos kommunikációs vagy egyéb szocializáló tréningeknek (szigorúan nem szakmai, hanem soft skillekre irányuló tréningekre gondolok) vagy valamilyen érdekesebb, egyszeri feladatnak (pl. céges blogba blogbejegyzést írni olyannak, aki nem szokott, rendkívüli hírlevelet írni ügyfeleknek ugyanebből, esettanulmányokat fogalmazni, e-learning kurzusokat elvégezni stb.). Ehhez persze kell az az oldott légkör, amiben nem kell szorongania a munkavállalónak, hogy éppen nincs mivel kitölteni az idejét. Multiknál is, kkv-nál is láttam többféle megoldást, amikor rekreációra lehetett használni a munkaidőben keletkezett szabadidőt: Pl. volt, ahol újságolvasó sarok volt pár szaklappal, ez valószínűleg az online olvasás korában már kihalófélben van. Kkv-knál láttam kifejezetten feszültség-levezető játékokat, Darts-t, csocsót, távirányítós autós autópályát. Akik munkaidőben ezeket használták, azokra soha senki nem nézett szemrehányóan, természetes része volt a munkahelyi légkörnek.”