kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 1444. oldal

8 éve A sikerhez jó hangulatú csapat kell

Nyitott, családias, lehet kérdezni és dolgozni. Kütyükkel foglalkozni és karriert építeni. Legjobb munkahely lett 2017-ben a HRP Europe Kft, amely az elmúlt két évben komoly szervezeti kultúraváltáson esett át. Az átalakulás tulajdonosi szándék volt, mely úton a menedzsment és a HR tudatosan haladt előre. Az AON Legjobb Munkahely Díjból következően, amelyet a munkatársi visszajelzések alapján osztanak ki, sikerrel - mesélte a cég HR vezetője, Pálné Molnár Eszter és a cég marketing vezetője Berger Ádám. Teljes cikk...


8 éve Mától módosíthatnak sorrendet a keresztféléves felvételizők

Csütörtöktől nyílik lehetősége a keresztféléves eljárásban a felsőoktatásba jelentkezőknek adataik módosítására, jelentkezési sorrendjük egyszeri megváltoztatására illetve a dokumentumpótlásra - írja az MTI. Teljes cikk...


8 éve Ha utód nélkül halok meg, ki kapja meg a befizetett járulékaim?

Kérem szíveskedjék nekem válaszolni egy engem már régóta foglalkoztató kérdésre, amely bántja az igazságérzetemet. Egyedülálló 52 éves férfi vagyok, és most már nagy bizonyossággal kezelem úgy az életemet, hogy nem fogok megnősülni, következésképp leszármazottam sem lesz. És pontosan itt van egy komoly bökkenő. Mi van akkor, ha a rám vonatkozó 65 éves nyugdíjkorhatár előtt halok meg? Mi lesz a több évtizednyi állami nyugdíjbefizetésemmel, amit én járulékként és nem adóként fizettem? Esetemben az évtizedek folyamán több tízmilliós összegről van szó, és nehezen viselem, hogy ilyen fejlemény esetén ezt az összeget egyszerűen csak úgy lenyúlja az állam. Miért nem rendelkezhet a járulékfizető ilyen esetben legalább részlegesen rokoni kedvezményezettről? Egyáltalán, mi a teendő, lehet-e valamit tenni, hogy ez a pénz ne tűnjön el a feneketlen állami bendőben? Van valamilyen lehetőségem? Hiszen én a magánvagyonomból fizetek évtizedek óta járulékot, és cserébe, idő előtti halálom esetén, nem k Teljes cikk...


8 éve Mennyit keres egy biztonsági őr?

Folytatjuk sorozatunkat, ahol múlt héten az asszisztensek bérezésének néztünk alaposabban utána, most pedig a biztonsági őr szakma következik. A biztonsági őrök fizetésének országos átlaga bruttó 174 500 forint, amelyet Budapesten további 16 500 forinttal lehet túlszárnyalni. Az adatokat a fizetések.hu béreket összehasonlító oldaltól kaptuk. Teljes cikk...


8 éve Biztosítói vezetőként bizonyíthattak a fiatalok

Több mint félezer fiatal vett részt idén az NN Biztosító InsuRace nevű üzleti szimulációs versenyén, ahol a jelentkezőknek egy biztosítótársaság vezetőjeként kellett - több döntési szempontot is mérlegelve - helytállniuk Teljes cikk...


8 éve A 13. havi nyugdíjról nyújtott be javaslatot az MSZP

Az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek - írja az MTI. Teljes cikk...


8 éve Megalakult a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége

A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének alakuló ülése utáni sajtótájékoztatón a szervezet elnökének megválasztott Turi Dénes elmondta, érdekvédelmi szervezetként szeretnék képviselni a szövetkezeteket és segíteni a jó tapasztalatok terjedését - írja az MTI. Teljes cikk...


8 éve Rokkant nyugdíjasként mikortól igényelhetem az özvegyi nyugdíjat?

Párom 2016 december 9-én 53 éves korában elhunyt. Én rokkant nyugdíjas vagyok B sorolás 40 % egészségkárosodásom van. Igényelhetem e az özvegyi nyugdíjat, mivel volt párom elérte volna már a nyugdíjkorhatár évének elérését vagy mikor leszek rá jogosult? 62. évemet töltöm 2018 júliusában, nem vagyok rehabilitálható. Teljes cikk...


8 éve Mennyi a tényleges nyugdíj összege?

Szeretném tudni,hogy a tényleges nyugdíjam összege mennyi is. Az év elején kiküldött nyugdíjfolyósító számláján a nyugdíjam 2 sorban szerepel. 1.) öregségi nyugdíj 2.) saját jogú korrekció Miért szerepel két összeg,mi a jelentősége? Ha például egyszer csak a feleségem részére özvegyi nyugdíjat fognak megállapítani ( ennek a lehetőségnek lesz realitása ),akkor melyik összegből fogják azt megállapítani? Teljes cikk...


8 éve Miért nem kapok évek óta határozatot a nyugdíjamról?

Párom 1952-ben született. Magyarországon dolgozott 21 évet és nyugdíjas koráig Ausztriába szerzett éveket, ott mégis kapja rendesen a nyugdíjat, minden rendben. Januárban lesz 3 éve, hogy itthon is megigényeltem, küldenek havonta x összeget de még határozatot a mai napig sem kaptam. Nagyon sokszor hívtam az ügyintézőt de a válasz az, hogy várja a visszaigazolást a cégektől.Mit lehet lépni, hogy az ügyem rendeződjön? Teljes cikk...


8 éve Csúsztathatom a nők 40-el való nyugdíjazásom?

1979. augusztus 16-tól folyamatosan dolgozom közalkalmazottként. (1957-ben születtem) 2019-ben tudok elmenni a 40 éves munkaviszonyt elérve nyugdíjba. Kérdésem az, hogy ezt csúsztathatom 1 évvel későbbre is? Tehát 41 éves munkaviszonyt elérve is kérvényezhetem 2020-ban a korábbi nyugdíjba menetelt? Teljes cikk...


8 éve Gyermekem ápolása utáni évek beleszámítanak a nyugdíjba?

1961-ben született nő vagyok, pedagógusként dolgozom, 30 év munkában eltöltött idővel rendelkezem jelenleg. 17 évesen - iskolából kimaradva - születette meg első gyermekem - akit akkor középsúlyos fogyatékosnak minősítettek. Vele 8 évig voltam otthon, és közben második gyermekem is megszületett. Csak emelt családi pótlékot kaptam erre a 8 évre. Beszámítható -e ezekből az évekből valamennyi, a nyugdíjba vonulásomhoz? Teljes cikk...


8 éve Personal Hungary 2017 - Sikerült!

Terveztük, dolgoztunk érte, megcsináltuk! 2187 látogató, 78 kiállító, 129 szakmai program - ez az idei Personal Hungary HR-szakmai kiállítás gyors mérlege. Még az utómunkálatok folynak, azonban már most tudjuk, hogy 2018. november 7-én és 8-án ismét nagy örömmel várjuk a kiállítókat és a látogatókat. A gyors visszajelzések, a két nap alatt elhangzott rövid értékelések arra engednek következtetni, hogy sikerült a 2016-os évet is felülmúlni. Teljes cikk...


8 éve Elütöttek egy munkást az M0-s törökbálinti szakaszán - FRISSÍTETT

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint elütött egy munkást az M0-s autóút törökbálinti szakaszán egy személygépkocsi. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét - írja az MTI. Teljes cikk...


8 éve Januárban tárgyalhatnak az állami szférában dolgozók fizetéséről

A postánál, a MÁV-nál, a Volán-társaságoknál, valamint a vízügyi ágazatokban súlyos munkaerőhiány van, így várhatóan jövő januárban a szakszervezetek, a cégvezetők és a fenntartók tárgyalnak a magasabb bérekről - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


8 éve Kollégám miért kap több nyugdíjat kevesebb szolgálati időért?

1973 és 1993 között állami vállalatnál (a gyár megszűnéséig) ledolgoztam 20 évet technikusként magas fizetésért. A velem együtt dolgozó kollegám 1993 után Magyarországon semmi bejelentett munkát nem végzett. 2016 ban elérve a nyugdíj korhatárt a volt kollegámnak a 20 év szolgálati ideje alapján járó 53% szorzóval és az 1993 előtti keresete valorizációs szorzóval elért 200 ezer Ft nettó átlagkeresetéből 200 ezer x 53%= 106 ezer Ft nyugdíjat állapítottak meg. Ezzel szemben nekem aki még rádolgoztam további 20 évet kényszervállalkozóként 80 ezer Ft átlagjövedelmet állapítottak meg és ez alapján 80 %-os szorzóval számolva pedig 64 ezer Ft nyugdíjat. Az 1988 előtti kereseteimet amit igazolni tudtam nem vették figyelembe ,pedig abból is vonták a nyugdíj járulékot. Megreklamáltam és azt mondták ,hogy a kollegámnak figyelembe vették az 1988 előtti jövedelmét is ,hogy meglegyen a 20 év az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati ideje és így kaphatott 106 ezer Ft nyugdíjat. Nekem pedig azé Teljes cikk...


8 éve Pénzügyek gyerekszemmel - hogy Mikuláskor a felnőttek is mosolyogjanak

A pénzügyi világhoz kapcsolódó egyértelmű fogalmak a gyermekeknek gyakran megfoghatatlan, rejtélyes dolognak tűnnek. Mi az a bank? Mi a hitel? Hogy lehetséges, hogy egy gépből pénzt kapunk? Hogyan takarékoskodhatunk? A hét évvel ezelőtt indított K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő résztvevőinek ezek már nem ismeretlen kérdések. Mikulás alkalmából a vetélkedő szervezői pénzügyi kérdéseket tettek fel nyolc év körüli gyerekeknek. Teljes cikk...


8 éve Kiszámolták mennyivel halad a Mikulás, hogy végezzen a munkával

Csak egy napig dolgozik, mégis nagyon kell sietnie, hogy időben végezzen. Stefan Lemurell matematikus kiszámolta mennyivel kell haladnia a szánjának ahhoz, hogy minden gyereket meglátogathasson - írja a Blikk. Teljes cikk...


8 éve 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása?

Belátható időn belül 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása Magyarországon, amivel eléri az EU által 2020-ra kitűzött célt a korosztály foglalkoztatási arányát tekintve - írja az MTI. Teljes cikk...


8 éve Rokkant ellátás után hogyan jár az öregségi nyugdíj?

Feleségem 2005-től rokkant ellátásban részesült. Áprilisban elintéztük, hogy írják át öregségi nyugdíjra mivel elérte a korhatárt. Ez meg is történt, de most semmilyen kiegészítést nem kapott, nem jár semmi. Teljes cikk...


legfrissebb.html