Legfrissebb híreink - 2056. oldal
11 éve MSZP: ahol nincs elég piaci munkahely, nem lehet elvenni a munka lehetőségét
Kormányra kerülve az MSZP újra nyitva tartaná a boltokat vasárnap - erről a párt elnök-frakcióvezetője beszélt szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
11 éve Kifizeti a munkahely a szemüveget, ha az üzemorvos javasolta?
Üzemorvosi és szemészorvosi javaslattal, szemüveggel dolgozhatok a számítógép mellett napi 8 órában. Kértem ugyan számlát az iskola nevére tavaly novemberben, de azt mondták, hogy a Minisztérium leállította a kifizetéseket és úgysem fizetnék ki a szemüvegemet. Így nem kérvényeztem. Vajon az idén beadhatom a tavalyi számlát? Egyáltalán ilyen indokkal elutasíthatják? Lehet valamit tenni, ha ez a Munkajogban szerepel és még sincs hozzá jogom? Teljes cikk...
11 éve A gyártó cégek kommunikálni taníttatnák a mérnököket
A mérnök hallgatóknak szüksége volna a kommunikációs oktatásra az egyetemi évek alatt – erősítette meg a HR Portál kérdésére 9 multinacionális gyártó cég. Általános véleményük, hogy az állásinterjúkra sok esetben nem készülnek fel a pályakezdő mérnökök, és nem tudják elmondani, mi érdekli őket, mivel foglalkoznának szívesen. Érdemes adni a szavukra, mivel 29 000 főt foglalkoztatnak Magyarországon. Teljes cikk...
11 éve Nézze meg Európa elégedettségi térképét!
Finnországban, Dániában és Svédországban élnek a legelégedettebb emberek, írja az Eurostat felmérése alapján az Index. Teljes cikk...
11 éve Béren kívüli juttatást kaphatnak a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak
Szakszervezetekkel tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága pénteken, a megbeszélésen a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak helyzetének további javításáról volt szó. Teljes cikk...
11 éve Az NGM nem készíttetett hatástanulmányt a vasárnapi boltbezárásról
A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolja a Népszabadság információit. A szaktárcának nincs tudomása arról, hogy elemzés született volna a vasárnapi pihenőnap lehetséges következményeiről a minisztérium megbízásából. Teljes cikk...
11 éve Adókedvezménytől és szociális ellátástól esik el a közmunkás
A jelenlegi törvény szerint a közfoglalkoztatott jogilag nem álláskereső, ezért a Munkahelyvédelmi Akcióterv által biztosított adókedvezmény nem jár utána. Ráadásul a közfoglalkoztatási időszak lejárta után hónapokon át nem juthat szociális ellátáshoz. Az ombudsman ezért a törvény pontosítását szorgalmazza. Teljes cikk...
11 éve Designerek és tudatos vállalkozások összefogása a fogyatékos emberekért
A megváltozott munkaképességű embereket, az őket foglalkoztató műhelyeket és a szociális érzékenységű tervezőket összekötő Design Randi egy év alatt megduplázta résztvevői számát. A Salva Vita Alapítvány által március 19-én a Design Terminálban szervezett 2. Design Randira már 18 cég és 30 tervező regisztrált. Teljes cikk...
11 éve Kik az év befektetői?
Átadták az Év Befektetője díjakat Budapesten, nyolc kategóriában osztottak elismerést, elkötelezett befektetőknek, akik tevékenysége hozzájárult a magyar gazdaság fejlődéséhez. Teljes cikk...
11 éve Jöhet az szja és áfa csökkentés?
Még ebben a ciklusban szeretnék egy számjegyűre csökkenteni a személyi jövedelemadót és az áfacsökkentés lehetősége is napirenden van, jelentette be Varga Mihály a Hungarian Business Leaders Forum pénteki konferenciáján, írja az Index. Teljes cikk...
11 éve Mennyire nehéz az ügyfélszolgálatos élete?
Az ügyfélnek mindig igaza van, az ügyfélszolgálatosnak azonban ehhez nem mindig könnyű jó képet vágni. Mi minden járhat a számunkra láthatatlan fejekben. Ezt gyűjtötte össze a Tízdolog. Teljes cikk...
11 éve Nő a teljesítmény, ha van női vezető
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a világ vállalatainak 30 százalékát nők vezetik. A nagy multinacionális cégeknél az arány még csak 5 százalék, pedig egyre több adat mutat arra, hogy nő a teljesítmény, ha nők is vannak a vezetésben, írja a gépnarancs. Teljes cikk...
11 éve Képzési projekt a VTES Kft.-nél
A VTES Kft. 14 271 488 forint uniós támogatást nyert a „Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban” című pályázati kiíráson. A TÁMOP 2.1.3.C-12/1-2012-0176 számú projekt keretében vállalkozás fejlődéséhez szükséges nyelvi képzések, tréningek, speciális szakmai képzések valósultak meg a VTES Kft. székesfehérvári illetve a törökszentmiklósi telephelyén. Teljes cikk...
11 éve A pedagógus önértékelés nem új dolog
A köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint nem újdonság a pedagógusok önértékelése, amely egy rendelettervezetben szerepel, hiszen ilyen eddig is volt, írja az Inforádió. Teljes cikk...
11 éve Nőhet a foglalkoztatás, ha nő a minimálbér?
A Nemzetközi Munkaügyi szervezet publikált Munkapiac, intézmények és egyenlőtenség címmel könyvet. Ebben többek között arról is szó van, hogy a minimálbér emelésével csökkenthető azon cégek száma a piacon, amelyek nem hajlandók növelni a termelékenységet, hanem a munkavállalókat zsákmányolják ki, írja blogjában Pogátsa Zoltán az Átlátszón. Teljes cikk...
11 éve Ilyen képeket még nem látott a Vöröskereszt munkájáról
Március 20-án a nagy nyilvánosság előtt is megnyitja kapuit a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás, mely idén egy különleges, Canon által támogatott fotósorozatot is bemutat a Magyar Vöröskereszt munkájáról. Teljes cikk...
11 éve Ahová mindenképpen végzettség kell
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján nyilvánosságra hozták azoknak a szakmáknak, munkaköröknek a listáját, amelyeket csak meghatározott képesítéssel lehet végezni, írja az eduline. Teljes cikk...
11 éve Tudták, hogy nem lesz jó a vasárnapi boltzár
Mégis létezik hatástanulmány az üzletek zárva tartásáról, amely még 2011-ben készült. A Népszabadság információi szerint a tanulmányban többek között az szerepelt, hogy a KDNP javaslatának következtében 10 ezren veszíthetik el a munkahelyüket, a költségvetésben pedig 50 milliárdos hiány keletkezik. Teljes cikk...
11 éve 154 500 forintot viszünk haza
A bruttó átlagkereset 235 900 forint volt 2015 januárjában, a KSH legfrissebb gyorsjelentése szerint. Ez az átlagkereset 4.1 százalékkal volt magasabb, az egy évvel korábbihoz képest. Teljes cikk...
11 éve Nem árt, ha kéznél van a házassági anyakönyv (meg még sok egyéb papír)
Ugyanis bizonyító erejű okiratokra van szükség arra nézve, hogy valóban jogszerűen dolgozik az illető, egy vasárnap nyitva tartó üzletben. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrei előtt ugyanis valamilyen módon igazolni kell, hogy valaki a tulajdonos közeli családtagja, van kereskedelmi végzettsége, az adott bolt világörökségi területen helyezkedik el, ezért nyitva lehet. Ugyanis mindez felmerülhet egy szúrópróbaszerű vagy bejelentés alapján történő ellenőrzés során. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?