kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2430. oldal

13 éve Megváltozott munkaképességűek tanultak varrni Abádszalókon

Hatvanöt megváltozott munkaképességű ember képzése fejeződött be a Kézmű Nonprofit Kft. abádszalóki telephelyén. Az oktatáshoz szükséges hatmillió forintot az Új Széchenyi Terv keretében kapták - közölte Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár a Tisza-parti kisváros varrodájában hétfőn tartott sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


13 éve Borsodban kevesebb a munkanélküli a tavalyinál

Kis mértékben nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az év hetedik hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a járási munkaügyi kirendeltségek több mint 55 500 álláskeresőt tartottak nyilván, 1200-zal többet, mint júniusban, ugyanakkor 9 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Teljes cikk...


13 éve Aranyanyu: díjazzák az emberekért dolgozó nőket

Ebben az évben is várják a szavazatokat az Aranyanyu-díjra, amellyel az egészségügyben és oktatásban dolgozó nők munkáját ismerik el. Teljes cikk...


13 éve Peter Agnefjäll az IKEA Csoport új elnök-vezérigazgatója

2013. szeptember 1-jétől Peter Agnefjäll az IKEA Csoport új elnök-vezérigazgatója. Immár az ő irányítása alatt folytatódik a vállalat ambiciózus növekedési stratégiája, amelynek célkitűzése 2020-ig jelenlegi működésünk megduplázása annak érdekében, hogy még több ember számára váljunk elérhetővé. Teljes cikk...


13 éve Javulnak a rendőrök és tűzoltók munkakörülményei

Felújítják a rendőrkapitányság épületét és új helyet kap a tűzoltóraj Szécsényben, ahol önkormányzati lakásokat is felújítanak a szociális város rehabilitációs program keretében az év végéig - közölte Stayer László (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


13 éve Jobbik: még a bérekkel is csalnak az NFÜ-nél

A Jobbik szerint a kormány - felháborító módon - olyan szervezeti és működési szabályzatot fogadott el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) számára, amely szerint a maximálisan foglalkoztatható 198 emberből 146-an legalább osztályvezetőként dolgoznak. Teljes cikk...


13 éve Jövőre öt hosszú hétvégével tervezhetnek a munkavállalók

Jövőre több ünnepnap úgy esik, hogy a karácsonyi hosszabb szünetet is beleszámítva öt hosszú hétvége lesz, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni. Teljes cikk...


13 éve Mintegy 70 gazda demonstrált a Pápai Hús 1913 Kft. székhelyénél

Mintegy hetven gazda demonstrált a Pápai Hús 1913 Kft. székhelyénél hétfőn, többek között azt követelve, hogy az ajánlott 70 százalék helyett teljes egészében kapják meg járandóságukat szeptember 30-ig, és erre az önkormányzat vállaljon készfizető kezességet. Teljes cikk...


13 éve Megállapodott az egyik sztrájkbizottság a BKV-val

Megállapodott a BKV-val a csoportos létszámleépítésről hétfőn az a sztrájkbizottság, amelyet két szakszervezet hozott létre, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ), valamint a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ). Teljes cikk...


13 éve Sport coach segít a "harcosoknak"

Sport coach team segíti a jövőben a Magyar Kempo Szövetség munkáját - olvasható a portálunkhoz érkezett közleményben. A mentális felkészítés legalább annyira fontos, mint a fizikai - ezt vallja Ilyés Gyula, aki számos olimpikonnal dolgozott már együtt. Teljes cikk...


13 éve Munkahelyek tízezrei jönnek létre a zöld szektorban

Amerikában csak az idei év második negyedévében közel negyvenezer új munkahelyet teremtett a megújuló energia szektor - írja a tisztajovo.hu. Teljes cikk...


13 éve Tüntetésre készülnek a gyorséttermi dolgozók

Ötven amerikai városban vonulhatnak utcára több nagy gyorsétteremlánc dolgozói magasabb béreket követelve - írja a Világgazdaság Online. Teljes cikk...


13 éve Itt laknak a cégvezetők

Budapest második kerülete a vezetők legnépszerűbb lakhelye: a lakosok közel 31 százaléka cégtulajdonos, és 22 százaléka cégvezető - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


13 éve Szeptemberben már a megemelt fizetésüket kapják az egészségügyi dolgozók

Az augusztusi fizetéssel, vagyis szeptember elején kaphatják meg az egészségügyben dolgozók a számukra korábban megígért és törvényben elfogadott béremelést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága. Teljes cikk...


13 éve Jelentkezzen kerékpárosbarát munkahelynek!

Szeptember végén jár le a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által hetedszerre meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatok beküldési határideje. Teljes cikk...


13 éve Ilyen kevesen sem találtak még munkát a segélyesek közül

Egyre kevesebben vannak azok, akik munkaszerződés miatt lépnek ki az álláskeresési járadékosok közül. Ebből is az látszik, hogy a piac munkaerőigénye még mindig a padlón van. Teljes cikk...


13 éve Változások tömkelegével kezdődik a tanév

Ma reggel nyolc órakor becsengetnek, és az iskolákban megkezdődik a 2013/14-es tanév. Életbe lép a köznevelési törvény több pontja is: elindul a pedagógus életpálya, bevezetik felmenő rendszerben az erkölcstan, illetve a hittan oktatását, az általános iskolákban délután 4 óráig foglalkozásokat kell biztosítani. Teljes cikk...


13 éve A nagy adatbázisok forradalmasíthatják a toborzás-kiválasztást

Zavarba ejtő eredményeket produkál a munkaerő-tudománynak nevezett fiatal terület, mely hatalmas mennyiségű adatbázis-elemzéssel szolgál a humán erőforrás menedzsment számára. Az akár több százezer munkavállaló adatait felölelő kutatások felülírhatják a gyakran megérzésekre és tévesen kialakult gyakorlatokra támaszkodó kiválasztás-módszertant - olvasható a The New York Times oldalán megjelent írásban. Teljes cikk...


13 éve Változtatnál, ha mernél?

Változni, változtatni nem könnyű, ám sokszor ez a siker kulcsa. A rugalmas alkalmazkodás képessége rendkívüli előny a munkaerőpiacon. Hajdrik Anita, a Menekülj előre! HR Blog szerzője rendet tesz a szorongó fejekben. Teljes cikk...


13 éve Új trend a nagyvállalatoknál - a vírusként terjedő pozitív változás

A változási folyamatok 75 százaléka kudarccal végződik. A külső környezet gyors változása folyamatos, gyors alkalmazkodásra, rugalmas működésre készteti a kor szervezeteit. Minden nagyvállalatnál komoly erőfeszítés egy belső átalakítási folyamat végrehajtása, a munkatársak működésének megváltoztatása, és az új viselkedési mechanizmusok meggyökereztetése. Ezek a folyamatok általában nagyon sok időt, energiát emésztenek fel a cégek részéről, és sokszor nehezen valósíthatóak meg a mindennapi zavartalan működés fenntartása mellett. Teljes cikk...


legfrissebb.html