kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2568. oldal

13 éve Ösztöndíjjal támogatná leendő mérnökeit Salgótarján

Vállalkozásokkal közösen működtetne új ösztöndíjrendszert Salgótarján önkormányzata egyetemisták számára. A tervek szerint tanulmányaikhoz akár havi ötvenezer forintot is kaphatnak a jövő mérnökei, amennyiben a diplomaszerzés után visszatérnek szülővárosukba. Teljes cikk...


13 éve Alaposan takarítson a közösségi oldalakon, mielőtt elküldi az önéletrajzát!

Amerikai HR-szakemberek körében készített felmérés szerint a hetven százalékuk már utasított el állásra jelentkezőt amiatt, amit a közösségi oldalakon talált róla - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


13 éve Fizetőssé válhat az utazás a nyugdíjasoknak

A kormány továbbra sem változtatná meg alapjaiban a közlekedési kedvezményrendszert, bár 2010-ben még átfogó reformot készített elő ezen a területen. Erre a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodás késztette volna leginkább a kabinetet, de úgy tűnik, ez végül elmarad - írja a Magyar Hírlap nyomán a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


13 éve Alternatív motivációs eszközök a munkahelyen

Furcsa munkahelyi motivációs eszközökről közölt gyűjtést a Jobline Magazin. Teljes cikk...


13 éve Túllépte a hatáskörét az OEP a dolgozó anyákkal szemben

Az ombudsman szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) utólag nem nyilváníthatja semmisnek egy várandós nő munkaviszonyát csak azért, mert a terhessége alatt állt munkába - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


13 éve Már heti egy óra önkéntes munka is javítja a szívfunkciót

A Magyar Nemzet Online írása szerint az önkéntes munka nemcsak a léleknek, de a szívnek is jót tesz. Teljes cikk...


13 éve Megkezdődött a csoportos létszámleépítés a Lőrinci Meleghengerműben

Megkezdődött a tervezett csoportos létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművében - derül ki abból a hivatalos tájékoztatóból, amelyet a cégvezető írt a szakszervezetek és az üzemi tanácsok vezetőinek. Teljes cikk...


13 éve Thaiföldi luxusút volt idén a jutalom a Klapka-birodalomban

Klapka György thaiföldi luxusutazásra vitte alkalmazottait - számol be a Blikk.hu. A szerencsés dolgozók tíz éve járják a világot főnökük jóvoltából. Teljes cikk...


13 éve Százmilliárd forint offshore pénz tért haza

Lejárt a türelmi idő, kemény fellépést ígér a kormány azoknak, akik nem szüntették meg offshore számláikat. Az elmúlt két évben összesen közel százmilliárd forintot utaltak haza külföldi számláikról az adóamnesztiával élő magyarok - írja a Népszabadság Online. Teljes cikk...


13 éve Hogyan jöhet össze a negyven év szolgálati idő a nők kedvezményes nyugdíjához?

Csaknem százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály hatályba lépése óta eltelt két évben. A Pénzcentrum.hu összegyűjtötte, hogy milyen szabályok alapján jöhet össze a korhatár előtt a negyven év jogosultsági idő. Teljes cikk...


13 éve Több száz dolgozót foglalkoztattak feketén a Tesco takarítócégénél

Több százmillió forintos költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatósága a Tesco áruházakat takarító Pannon Clean Kft. négy vezetőjét - adott hírt a Privátkopó.hu. Teljes cikk...


13 éve Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség februárban az Egyesült Államokban

A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliségi ráta februárban az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


13 éve Öt év alatt 5000 milliárd dollárral emelkedik a nők fizetése a világban

Világszinten ötezermilliárd dollárral nőhet a nők fizetése a következő öt évben, szerepük pedig a világgazdaságot tekintve a következő évtizedben akkora lehet, mint India és Kína népességéé - derül ki az Ernst and Young "Nők - Az új feltörekvő piac" című tanulmányából, amelynek eredményeiről a könyvvizsgáló és tanácsadó cég pénteken tájékoztatta az MTI-t. Teljes cikk...


13 éve Kínában egyre több a nő a vezetői posztokon

A világon Kínában vannak a legnagyobb arányban nők a vállalatvezetés magas pozícióiban - derült ki egy friss jelentésből, amely szerint ezeknek a posztoknak 51 százalékát töltik be nők - számolt be a nemzetközi nőnapra időzített összeállításában a China Daily című angol nyelvű napilap. Teljes cikk...


13 éve Marad a recesszió az idén a magyar gazdaságban

A tavalyi utolsó negyedév gazdasági visszaesésének mértéke azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az idei év egészét is enyhe recesszióban tölti - vélekedtek a pénteki KSH-adatokat kommentálva londoni pénzügyi elemzők. Teljes cikk...


13 éve Hoffmann Rózsa szerint felesleges és értelmetlen a pedagógussztrájk

Hoffmann Rózsa szerint felesleges és értelmetlen "az iskolai munkát megzavaró" pedagógussztrájk, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hirdetett meg a március 18-ai héttel kezdődően. Szerinte nem "szakszervezethez méltón" viselkednek, hanem ellenzéki pártként, amikor kormánylemondást követelnek, ha nem teljesítik követeléseiket. Teljes cikk...


13 éve Változik a szokásos piaci ár nyilvántartási kötelezettsége

Változik a kapcsolt vállalkozások adózásánál szerepet játszó szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló rendelet, a nemzetgazdasági miniszter ezt módosító rendelettervezete a kormány honlapján olvasható. Teljes cikk...


13 éve A magyarok közel harmada vett részt felnőttoktatásban 2011-ben

A 25-64 éves magyar népesség 27,2 százaléka vett részt iskolarendszeren belüli, illetve azon kívüli oktatásban, képzésben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, Statisztikai tükör című kiadványából. Teljes cikk...


13 éve Áprilistól szombati műszak is lesz a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a B osztályra és az új CLA-ra beérkezett nagyszámú megrendelés kielégítése miatt 2013 áprilisától a termelést a szombati műszakokra is kiterjesztik - közölte a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője az MTI-vel. Teljes cikk...


13 éve A munkaképességet is befolyásoló mentális zavarok megelőzésére indítanak programot

Átfogó program kidolgozásába kezdett a ma már minden ötödik embert érintő különféle mentális zavarok megelőzésére a Magyar Pszichiátriai Társaság. Az egészségügyi tárca megbízásából indult nagyszabású munkába betegszervezetek, különféle civil szerveződések szakértőit is bevonják. Teljes cikk...


legfrissebb.html