Legfrissebb híreink - 3111. oldal
15 éve Új cementgyár Baranyában: több száz embert toboroznak
Heteken belül indulhat a termelés a 72 milliárd forintból felépített új kerekegyházi cementgyárban. Harminc éve ez az első újonnan épülő cementgyár egész Európában. Akár több száz munkahely is létrejöhet így a Baranya megyei településen. Teljes cikk...
15 éve Háromszázezer munkahely teremthető a mezőgazdaságban
A héten mutatták be a tíz évre szóló nemzeti vidék stratégiát, amely a többi között talpra állítaná a magyar élelmiszeripart. Tíz éven belül remélt egymillió új munkahelyből 250-300 ezer akár a mezőgazdaságban is teremthető - véli Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. Teljes cikk...
15 éve Női vezető kerülhet az IMF élére
Mind több jel utal arra, hogy Christine Lagarde francia gazdasági és pénzügyminiszter nyerheti a versenyfutást a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székéért, amely honfitársa, a szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahn lemondása után maradt üresen - cikkezi a Világgazdaság. Teljes cikk...
15 éve A három legsúlyosabb vezetői hiba
Mik a leggyakoribb vezetői hibák, hangzik a kérdés, és gyorsan jön a bűvös hármas szám válaszként: három dologban lehet nagyon súlyosan hibázni - erről számol be a Harvard Business Review legújabb száma. Teljes cikk...
15 éve Rontja az üzletet a fel nem vett telefon
A privát oktatási intézményekben a beérkező érdeklődő telefonok 39 százalékát, a szállodákban a harmadát, míg az éttermekben az ötödét nem veszi fel senki, így megrendeléseket veszítenek a cégek - közölte a Magyar Telekom és a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet közös kutatásának eredményét a Medián. Teljes cikk...
15 éve Egymillió forintot kap havonta a titkárságvezető
Összesen majdnem egymillió forintot kap havonta Borbíró Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium titkárságvezetője, mivel a szaktárca négy háttérintézményének elnökeként is dolgozik - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
15 éve Újragondolják a korai nyugdíjakat Ausztriában
A Presse am Sonntag beszámol arról, hogy a bécsi kormány újraszabályozza a pszichikai betegek korkedvezményes nyugdíját - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
15 éve Tippek vezetőknek: így erősíthető a dolgozói bizalom
Napjainkban a szervezeteken belül állandósult a változás, a beosztottak irányából a vezetőkkel szemben megnyilvánuló bizalom mértéke kritikus tényezővé vált. Ez a bizalom ugyanakkor nem teremtődik meg automatikusan, a kérdés az, vajon a vezetők képesek-e a változások sikeres véghezviteléhez szükséges bizalmi szintet kialakítani a beosztottaik körében. Teljes cikk...
15 éve Újra megnyílhat a bánya: 1200 ember kapna munkát
Két évtized után újra megnyílhat Ózd farkaslyuki térségében a mélyművelésű szénbánya - írta az Észak-Magyarország hétfőn. Teljes cikk...
15 éve "A közvélemény fel sem fogja, hogy mekkora a baj"
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint egyes régiókban már néhány orvos elvándorlása is képes lenne működésképtelenné tenni az egész ellátórendszert. Közben Németország keleti felében már nemcsak dolgozni várják háziorvosainkat, hanem családostul letelepedést ajánlanak nekik. Teljes cikk...
15 éve Nagy Márta, a Le Cheque Dejeuner Kft. cégvezetője
Nagy Márta 1998 óta a Le Cheque Dejeuner Kft. cégvezetője. Közgazdász, mérlegképes könyvelő és adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló, jelenleg ACCA nemzetközi képzésen vesz részt. 2006-ban elnyerte a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara "Az év vállalata és menedzsere" díját. Teljes cikk...
15 éve Veszélyes vagy hasznos a Facebook?
Az világos, miként könnyíti meg az életünket a tudásmegosztás, és az mennyiben hasznosítható a munka világában. De milyen hatással van a közösségi média a lelki életünkre, kommunikációnkra? Még jobban elmosódik a munka és a magánélet közötti határ, vagy egy nagyszerű dolog megszületésének vagyunk részesei, amely gyökeresen megváltoztatja az életünket - lehetőleg pozitív irányba? Teljes cikk...
15 éve Nyugdíjpénzek - fogy az idő, és sok a tisztázatlan kérdés
A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap öt tagból álló irányító testülete május 18-án megtartotta alakuló ülését - tudta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) a Napi Gazdaság. A lapnak interjút adott a Bamosz elnöke, aki szerint sok még a tisztázatlan kérdés a vagyonátadást illetően. Teljes cikk...
15 éve Tömegek tüntettek Prágában
Tízezrek tiltakoztak a jobbközép cseh kormány politikája ellen szombaton Prágában. A tüntetők fütyültek, doboltak, kormányellenes jelszavakat kiabáltak, illetve transzparenseket lengettek. Néhány szónok a kormány lemondását is követelte. "Elegünk van ebből a kormányból" - skandálta többször is a tömeg. Teljes cikk...
15 éve Több mint tízezren bringáztak a munkába tavasszal
Utcabállal egybekötött díjátadó ünnepséggel zárult le a Bringázz a Munkába! tavaszi kampánya 2011. május 21-én, a budapesti Egyetem téren. A rendezvényen a munkahelyükre rendszeresen kerekezőket Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára köszöntötte - írja az Országos Sajtószolgálat. Teljes cikk...
15 éve Feljelentették Lázárt és Balsait a Tettrekész rendőrök
Közösség tagja elleni erőszak gyanúja illetve kényszerítés előkészülete miatt feljelentette Lázár János és Balsai István fideszes képviselőket a Tettrekész Magyar Rendőrszakszervezet - adja hírül az atv.hu. Teljes cikk...
15 éve Döntés születik a tisztviselők felmentéséről
Az Országgyűlés a héten kezdődő, kétnapos ülésen határoz a kormány- és köztisztviselők felmenthetőségének újraszabályozásáról; a képviselők emellett tárgyalni kezdhetik az áprilisban elfogadott új alaptörvény utáni első kétharmados javaslatot, amely az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogkörét kívánja kibővíteni. Teljes cikk...
15 éve Idén még nem lehet az szja 1 százalékát az államadósság-csökkentő alapba utalni
A hatályos jogszabályok szerint 2011-ben még nem lehet a személyi jövedelemadóból (szja) az Összefogás az Államadósság Ellen Alap javára rendelkezni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel. Teljes cikk...
15 éve Kinevezési moratóriumot rendel el bírósági vezetőkre a Fidesz
Beterjesztette az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyának az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötéséről szóló javaslatát Lázár János és Varga István; a fideszes képviselők egyéves átmeneti periódust indítványoznak a felső korhatárt 2013. január elseje előtt betöltött érintettek tekintetében és 2012. január 1-jéig leállítanák a bírósági vezetők kinevezését. Teljes cikk...
15 éve 130 ezer budapesti lakost érinthet a nyugdíjak felülvizsgálata
Az MSZP szerint Budapesten 130 ezerre tehető azok száma, akiket érint a korhatár előtt folyósított nyugdíjak felülvizsgálatára, esetleges csökkentésére, illetve megszüntetésére vonatkozó fideszes alkotmánymódosító javaslat. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?