kapubanner for mobile

Magazin

Nem a végzettségtől függ a kivándorlás

Százból 13 magyar felnőtt menne valamilyen időtávra külföldre dolgozni, főleg a fiatalok, a nyugati határ mellett élők és a közepes méretű településeken lakók - derül ki a TÁRKI 2010 januárjában készült reprezentatív kutatásának eredményeiből, melyet szerkesztőségünknek is elküldött.

    Magazin

    A rendőr nem követheti a trendet?

    Hazazavartak a munkából egy rendőrnőt, mert túlságosan lilára sikerült a hajfestése. Az eset az Egyesült Államokban történt. Magyarországon sem "öltözhetnek bohócnak" az egyenruhás rendőrök, ám nálunk jóval enyhébb az elbírálás. Például azt már nem tiltják meg, hogy a férfiak is megnövesszék a hajukat.

      Magazin

      Bedarálhatja a kis cégeket a fejlődés

      A technikai fejlődéssel lépést tartani a cégek létérdeke. A mamutvállalatok saját piackutató és kutatás-fejlesztő stábot képesek fenntartani, illetve az új technológiákban jártas, innovatív cégeket tudnak fölvásárolni, ám még így is elbukhatnak a globális versenyben. A kisebbeknek még nehezebb a dolguk.

        További cikkek
        Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai az új szerződésével

        Új szerződést és jelentős fizetésemelést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál. Az angol bajnok klub a hírek szerint már most hosszabb távra... Teljes cikk

        Erdei munkást támadott meg egy medve Szlovákiában

        Medve támadott meg egy erdei munkást a szlovákiai Szentanna (Liptovská Anna) település közelében csütörtökön délelőtt, a vállsérülést... Teljes cikk

        Hogyan őrizheted meg a kések élességét?

        A legtöbbünknél egy kés nem csupán egy darab acél, hanem értékes eszköz a konyhában. Gondoltál már arra, hogy egy jó kés hosszú évekig... Teljes cikk

        Hogyan válasszunk reklámajándékot gyerekeknek céges rendezvényeken?

        A céges kapcsolattartás sokszor kihívások elé állít bennünket, különösen, ha az a cél, hogy a munkatársak mellett azok családtagjai is jó... Teljes cikk

        Anime és soulslike egyesülése a játékok világában

        Az anime ihlette és soulslike játékmeneteket alkalmazó videojátékok széles körben terjedő új trendet képviselnek a játékfejlesztés világában.... Teljes cikk

        Hírek RSS-ben