kapubanner for mobile

Munkaügyi hírek

80 útlezárással tiltakoznak a kormány ellen

Összehangolt tiltakozó akciót szerveztek péntekre a Gyurcsány-kormány távozását az utakon követelő tüntetők. A tiltakozók várhatóan valamivel több mint nyolcvan településnél tartanak félpályás útlezárást. A reggel nyolc és délután öt óra közötti időszakra meghirdetett akcióhoz elsősorban a Dunántúlon csatlakoznak: a legtöbb forgalmi akadállyal Baranya, Vas és Veszprém, illetve Pest megyében kell számolniuk az autósoknak. A Dunától keletre eső országrészben csak a megyeszékhelyek körül készül közlekedést lassító tüntetés. (MTI)

    Munkaügyi hírek

    Itthon az okafogyott projektekbe is öntik a pénzt

    Átfogó képet mutat a projektmenedzsment hazai helyzetéről az a friss felmérés, amely elsőnek mérte fel a hazai trendeket, valamint rávilágít ennek a fellendülőben lévő viszonylag újkeletű szakmának a gyermekbetegségeire. A szakemberek szerint alapvetően jó potenciállal rendelkezik az ország.

      Munkaügyi hírek

      A nyugdíjbiztosítóhoz is küldhető e-bevallás

      Januártól lehetőség nyílik a nyugdíjbiztosítás egyéni nyilvántartásával kapcsolatos elektronikus adatszolgáltatásra. Amennyiben az érintett a nyilvántartó lapokat meghatalmazott útján szeretné továbbítani, az elektronikus havi bevallás szabályaihoz hasonlóan az Ügyfélkapu hozzáféréssel rendelkező képviselője adatait köteles a nyugdíjbiztosítóhoz előzetesen bejelenteni.

        Munkaügyi hírek

        Átkeresztelik a járulékot

        Járuléktöbblet helyett különadó jogcímén kell majd a munkáltatóknak megfizetniük azt az egyéni járulékkülönbözetet, amely a bevallott munkavállalói jövedelem és a minimális járulékalap közötti különbség után már szeptembertől is fennáll - írja a Világgazdaság.

          /munkaugyi_hirek.html
          További cikkek
          Kézi és elektromos szerszámgépek - választások és lehetőségek a házunk táján

          Aki kertes házban él, nem ismeretlen számára az a tudat, hogy előbb vagy utóbb be kell szereznie jó néhány szerszámgépet, ha azt szeretné, hogy... Teljes cikk

          Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

          Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

          Mostbet Magyarországon: okai a bukméker növekvő népszerűségének

          A Mostbet fogadóiroda sikeréhez és népszerűségéhez hozzájáruló tényezők elemzése a magyarországi játékosok körében. Fogadások széles... Teljes cikk

          Miért érdemes hybrid felsőt választani?

          A hybrid felsők igazán különlegesek, hiszen a különböző típusú felsőruházatok pozitív jellemzőit egyesítik. Cikkünkben sorra vesszük az... Teljes cikk

          Barangolj a páratlan olasz kávék világában

          A legtöbbünk rutinjába beletartozik, hogy reggelente, vagy akár többször is a nap folyamán elkortyolgatunk egy finom kávét. Jelenleg az egyik... Teljes cikk

          Hírek RSS-ben