Bár az idősek foglalkoztatása az elmúlt években hazánkban is növekedni kezdett, az 55-64 évesek aktivitása még mindig jelentősen elmarad az uniós átlagtól. A 2007-ben életbe lépő új rendszerű támogatások azonban hangsúlyosan foglalkoznak a hátrányos helyzetűnek számító 50 felettiek munkához segítésével. A szakemberek szerint a munkaerőpiac egyelőre még nem ismerte fel az idős munkavállalókban rejlő erőt. Mfor.hu háttér.
Pénzben eddig sem lehetett megváltani a dolgozók év végén bent maradt szabadságát, de kiadását sokáig halogathatták. Ezt tiltja meg az Alkotmánybíróság egyik új határozata. Egy nyolc éve született beadvány kapcsán kimondták: elfogadhatatlan az 1999-ben bevezetett gyakorlat, nem korlátozható a dolgozók pihenéshez való joga. A Népszava összeállítása.
Amióta a pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta, hogy a cégek tavaly októberben 1,6 millió alkalmazottra kértek kedvezményt a 125 ezer forintos minimumjárulékalap után történő fizetési kötelezettség alól, számos sajtóorgánum, illetve televíziós műsor 1,6 millió minimálbéresről beszél.
Az adóhivatal januártól átvette a magán-nyugdíjpénztári bevallások kezelését, de a munkáltatóknak és a kifizetőknek a decemberre vonatkozó, január 12-éig beadandó magán-nyugdíjpénztári bevallásokat még a pénztáraknak kell küldeniük, és a tagdíjakat is a korábbi számlákra kell utalniuk. A váltás a januárról szóló, vagyis februárban esedékes bevallásoknál válik élessé. Ezeket ugyanis már az APEH-nak kell továbbítani, az e-bevallással együtt - írja a Napi Gazdaság.
A napokban számos adó- és járulék beadásának és megfizetésének határideje jár le. Január 12-ig többek közt az szja- és a különadó-előleget, az evát, az ekhot, a munkaadói és a munkavállalói járulékokat kell megfizetni. Olvassa el részletes tájékoztatónkat!
A napokban több helyen is úgy értelmezték a minimális járulékalap kapcsán tett bejelentést az 1,6 millió alkalmazott után, hogy ők mindannyian minimálbérnek megfelelő összeget keresnek - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a KSH adataiból az derül ki, hogy a leginkább érintett ágazatokban közelebb van a járulékalap a 100 ezer forinthoz, mint a minimálbérhez. Arról, hogy valójában hány munkavállaló kap minimálbért, sem az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem a szaktárca nem rendelkezik adatokkal, sőt becslésekkel sem - olvasható az újság mai számában. Minimálbér felett: nincs menekvés További adózási tudnivalók
Csütörtökön kezdték folyósítani a megemelt összegű nyugdíjakat: átlagosan négy, de sok esetben akár tíz százalékkal is magasabb lett a havi járandóság. Az intézkedés összesen 3,1 millió embert érint, ám másként változtak az öregségi és az özvegyi nyugdíjat kapókra vonatkozó szabályok.
Az adóhivatal (APEH) januártól átvette a magán-nyugdíjpénztári bevallások kezelését, de a munkáltatóknak és a kifizetőknek a decemberre vonatkozó, január 12-éig beadandó magán-nyugdíjpénztári bevallásokat még a pénztáraknak kell küldeniük, és a tagdíjakat is a korábbi számlákra kell utalniuk.
Aki kertes házban él, nem ismeretlen számára az a tudat, hogy előbb vagy utóbb be kell szereznie jó néhány szerszámgépet, ha azt szeretné, hogy... Teljes cikk
Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk
A Mostbet fogadóiroda sikeréhez és népszerűségéhez hozzájáruló tényezők elemzése a magyarországi játékosok körében. Fogadások széles... Teljes cikk
A hybrid felsők igazán különlegesek, hiszen a különböző típusú felsőruházatok pozitív jellemzőit egyesítik. Cikkünkben sorra vesszük az... Teljes cikk
A legtöbbünk rutinjába beletartozik, hogy reggelente, vagy akár többször is a nap folyamán elkortyolgatunk egy finom kávét. Jelenleg az egyik... Teljes cikk