Hírek a nagyvilágból
Bérkiegészítés 50 év felett
Németországban állami bérkiegészítést kaphatnak az 50 év feletti munkanélkülieknek, hogy alacsonyabb fizetésű állásokba is el tudjanak helyezkedni. A Handelsblatt értesülése szerint az elhelyezkedő ötven felettiek az első évben utolsó nettó fizetésük és az új fizetésük különbözetének 50 százalékát megkapják az államtól, majd a második évben 30 százalékát. A tervekben szerepel az is, hogy azok a munkaadók, akik 50 felettieket alkalmaznak legalább egy évig, szintén kapjanak támogatást az államtól. Jelenleg az 50 év feletti korosztályból csak 45 százaléknak van állása, s ezt azt arányt szeretnék 50 százalékra feltornázni 2010-ben. Az állami bérkiegészítés évente 250 millió euró többletkiadással járna, s 50 ezer munkanélküli számára jelenthetne munkát. A munkaadóknak juttatott állami támogatás 200-300 millió többletkiadást eredményezne. Németországban júniusban az egymást követő harmadik hónapban csökkent a munkanélküliség, 4,542 millióra, a tavaly márciusi több mint 5 mil


Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?