A munkaügyi tárca célja, hogy évente 1 millió munkavállaló vegyen részt valamilyen képzésben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szerint megfelelő át- és továbbképzéssel jelentősen csökkenthető a munkanélküliség, piacképes szakmával az érintettek ugyanis könnyebben el tudnak helyezkedni.
Burány Sándor közölte, hogy várhatóan januártól ingyenes lesz felnőttként, kortól függetlenül az első szakma megszerzése, 50 év felett pedig a második szakma elsajátítása a munkaerő-piaci igényekhez igazodva. A támogatott szakmák azonban megyénként eltérőek lehetnek. A munkaügyi központok pontos választ tudnak majd adni arra a kérdésre, hogy mely régióban, milyen végzettségre van szükség.
A szaktárca vezetője közölte: a minisztérium célja, hogy 2006-ra évente egymillió munkavállaló vegyen részt valamilyen képzésben. Burány Sándor szerint elsősorban egy idegen nyelv és a számítógépes ismeretek alapját szükséges elsajátítani. Modulrendszerű képzési anyagok készülnek, ez azt jelenti, hogy eltérések lesznek a fiatalok és az 50 évesek képzési anyagában. Míg a fiataloknak a szakma alapjait is el kell sajátítaniuk, addig az idősebbekkel a szakmai tapasztalataikra alapozva kell a modern munkafolyamatokat és eszközöket megismertetni.
A felnőttképzést adókedvezménnyel és állami támogatással is segítik. Az ilyen célú központi keret idén 30 milliárd forint. A felnőttképzési adókedvezménnyel pedig a tandíj 30 százaléka, legfeljebb 60 ezer forint leírható az adóalapból. Becslések szerint az adókedvezmény tavaly elérte a 3 milliárd forintot, egyelőre azonban az adómentes minimálbérért dolgozók ezt a kedvezményt nem tudják igénybe venni. A hazai forrást az uniós támogatások egészítik ki, idén már 5 milliárd forint használható fel felnőttképzésre.
Burány Sándor szakminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy csak akkreditációval rendelkező felnőttképzési intézményekben érdemes tanulni. Ezek ugyanis meghatározott követelmények és minőség alapján működnek. A képzőket a Felnőttképzési Akkreditációs Testület rendszeresen ellenőrzi. Ha a testület azt állapítja meg, hogy az intézmény nem a követelményeknek megfelelően működik, akkor visszavonhatja az akkreditációt. És az sem utolsó szempont, hogy csak az ilyen intézményekben megkezdett tanulás után igényelhető az adókedvezmény. A lehetőségekről a munkaügyi központokban érdemes érdeklődni - tette hozzá a szakminiszter.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc