Jelenléti íveket hamisítottak
A Debreceni Gyógyfürdő Kft. valótlan adatokat tartalmazó dolgozói jelenléti íveket csatolt be a bíróságra egy munkaügyi perben - állítja a felperes ügyvédje. Az ügynek súlyos adóhatósági és munkaügyi következményei lehetnek, írja a nol.hu.
Szakértői jelentések alapján aggálymentesen megállapítható, hogy a ledolgozott munkaidőket tekintve nem a valós adatokat tükrözik azok a jelenléti ívek, melyeket az önkormányzati tulajdonban lévő Debreceni Gyógyfürdő Kft. egy per ügyiratai közé csatolt be, állítja a felperesi jogi képviselője.
Az ügy előzménye, hogy a felperes T. István felszolgáló korábban a Debreceni Gyógyfürdő Kft. által működtetett Régi Vigadó étteremben dolgozott, majd miután állásából elbocsátották, a volt pincér munkaügyi pert indított a kft. ellen a szerinte őt megillető, de ki nem fizetett túlórapénzek és egyéb illetmények megfizetése érdekében.
A per 2011 óta zajlik, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. mindvégig tagadta, hogy T. Istvánnal szemben a cégnek tartozása lenne, és ennek bizonyítására különböző dokumentumokat juttatott el a bíróságra, többek között dolgozói jelenléti íveket is. Ezzel szemben T. István azokat a számítógépes adatokat küldte el a bíróságra, amelyeket a Régi Vigadó szerverén tároltak a felszolgálók egyéni bejelentkező kódjával.
T. István jogi képviselője a bíróságon elmondta: a Debreceni Gyógyfürdő Kft. által benyújtott jelenléti ívek szinte teljes egészében eltérnek a számítógépben tárolt adatoktól.Így a szerver által rögzített adatok szerint december 31-én már 17 órakor lezárták a terminált, holott a felperes elmondása alapján aznap éjjel hajnalig tartó szilveszteri mulatságot rendeztek az étteremben.
Egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy torz jelenléti adatok alapján számfejtse a béreket, így az eset túlmutat ezen a peren. Ennek a magatartásnak egy esetleges adóhatósági vagy munkaügyi ellenőrzés során további következményei is lehetnek, mondta el a felperes ügyvédje.
Ítélet december elejére várható.
nol.hu

- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek