kapubanner for mobile

Király József, a Malév Zrt. HR igazgatója

Király József 2007 óta a Malév Zrt. humánpolitikai igazgatója, de pályafutása a Malév csoportnál közel húsz éves múltra tekint vissza. Egy fiatal mérnökként indult és egy sikeres pályamódosítás után a HR területre érkezett meg, ahol a szakma minden területét végigjárta. Hiszi, hogy a HR szakembernek szolgálnia kell mind a munkaadó, mind a munkavállaló érdekeit, és hogy minden konfliktus feloldható, ha a felek őszintén, a másik felet tisztelve keresik a megoldást.

Király József diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte, majd ugyanazon intézményben posztgraduális képzés keretében projekt menedzsmentet tanult. Szakmai ismereteit számos nagy nemzetközi tanácsadó cég mellett dolgozva, tréningeken és HR képzéseken keresztül fejlesztette. Fő szakterülete a vállalati változások vezetése, munkáltatói-érdekképviseleti konfliktusok kezelése, HR vezetés és támogatás biztosítása krízishelyzetekben.

Hogyan lesz egy kezdő mérnökből HR szakember?

Király József hosszú éveken át mérnöki tudását kamatoztatta a Malév Zrt.-nél, annak beszerzési területén. 1999-ben miután projekt vezetésben szerzett tapasztalatait a cég meg- és elismerte, felkérték, hogy ezen tapasztalatait humán területen kamatoztassa. Sikerre vitte a munkakör-értékelési és a teljesítmény-értékelési rendszer bevezetését, ahonnan egyenes út vezetett a cég humán osztályának vezetői székébe. Neves tanácsadó céggel együttműködve sikerrel vezette a Malév 2000-2002 közötti átalakítási programját, mely a Malév Zrt. minden területére kiterjedt.

Felkérést kapott, hogy az újonnan alakuló regionális légitársaság (Malév Express) HR rendszereit kialakítsa, a munkaerőt biztosítsa és hatékonyan működtesse. Egy évvel később már az ügyvezetői igazgatói feladatokat is ellátva dolgozott a 4 repülőgépet üzemeltető légitársaság még hatékonyabb működésén. A tulajdonos későbbi döntése értelmében zökkenőmentesen, minden dolgozónak munkát biztosítva beintegrálta a regionális légitársaság működését az anyavállalatba. Még ebben az évben sikeresen irányította a műszaki és a földi kiszolgáló, az üzemanyag kiszolgáló tevékenység kiszervezését az anyavállalatból, melyben több mint 1000 munkavállaló volt érintett. 2006-tól HR igazgatóként a Malév Zrt. karbantartó leányvállalatának az ACE Kft.-nek HR tevékenységét irányította és vezette a hatékonyság növelő projekteket.

HR-es a változások élén

A Malév Zrt. sikeres privatizációja után hívták vissza az anyavállalathoz, hogy HR igazgatóként a teljes HR tevékenységet irányítsa és támogassa az akkor beindult, a cég átalakítását és hatékonyabbá tételét megcélzó ReMAke programot. Egy a 2001 óta az iparágat sújtó recesszióban lévő cég HR vezetése kemény feladat elé állította. A HR szakma legkevésbé kedvelt területén kellett sikereket elérnie, minimális pénzügyi források mellett biztosítani a magas színvonalú működést, a régi rendszerből megmaradt beidegződéseket leépíteni, az új kihívásokat gazdaságosan kezelő rendszerekké átalakítani.

A repülési iparágat sújtó sorozatos válságok a Malévet sem kímélték, ezért méretében a piachoz kell igazodnia, az európai piacon meglévő erősségeit kihasználnia. Ez sajnos a létszám csökkentésével jár. A racionalizálási projekteknek köszönhetően ez a csökkentés nemcsak a munkaerő elbocsátásával, de a munkafolyamatok átszervezésével, alternatív foglalkoztatási formák alkalmazásával is járt. A légi közlekedésre jellemző szezonalitást évek óta sikeresen oldják meg részmunkaidős foglalkoztatással, vagy a korábban nyugdíjba vonult dolgozók főszezoni alkalmazásával. Mindezt a karcsúsítást a cégnél lévő fél tucat szakszervezettel és üzemi tanáccsal együttműködve, a dolgozóknak minimális megrázkódtatást okozva kell levezényelnie.

HR és a költséghatékonyság?

Egy anyagi forrásokban szűkölködő cégnél a HR-nek is törekedni kell arra, hogy minden erőforrást a leghatékonyabban használjon ki. Ezért nagyon fontos, hogy a cégek a szakképzési alap és az innovációs alap által biztosított lehetőségeket maximálisan kihasználják fejlesztések megvalósítására, saját dolgozók képzésére. Elmondható, hogy ezen a területen Király József vezetésével a Malév élen jár.

Szükség van minden ötletre

Király József tapasztalatait neves konferenciákon, beszélgetéseken osztotta meg kollégáival. Szeptemberben is találkozhatnak vele egy, a HR tanácsadó piac vezetőjének és egy vezető gazdasági lap által szervezett konferencián.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek